Holyfield csak májusban bokszol Nielsennel
Két hónappal elhalasztották a Boksz Világalapítvány (WBF) nehézsúlyú világbajnokának, az amerikai Evander Holyfieldnek a dán Brian Nielsen elleni márciusi mérkőzését. Kalle Sauerland mérkőzésszervező csütörtökön elmondta, az eredetileg március 5-re kiírt összecsapásra május 7-én kerül majd sor azért, hogy a 48 éves bokszolónak több ideje maradjon felépülni sérüléséből.
Holyfield (43 győzelem, 10 vereség, 2 döntetlen) január 22-én vívott meccsén a harmadik menetben összefejelt riválisával, a szintén amerikai Sherman Williamsszel, s a bal szeme felett olyan csúnyán felszakadt a bőr, hogy véget kellett vetni a találkozónak. Az amerikai öklöző a sportág legendás alakja, az 1990-es években a három legnagyobb szervezet, a WBA, a WBC és az IBF övét is birtokolta, s olyan nagyságokkal vívott óriási csatákat, mint Riddick Bowe, Lennox Lewis vagy Mike Tyson. A 45 éves Nielsen, aki kilenc év után tér vissza a ringbe, 2002-es visszavonulásáig 65 győzelmet aratott és csupán kétszer szenvedett vereséget.