Feljelentették a Tysont utánzó bokszolót
Nem az eredmény miatt emlékezetes két argentin nagypehelysúlyú ökölvívó hétvégi mérkőzése. A fölényben lévő Vicente Martin Rodriguez a hatodik menetben a füléhez kapott, a mérkőzés vezetője elsőre észre sem vette, hogy ellenfele, a 33 éves Alejandro Gomez megharapta.
Az eddig két vereséget begyűjtő Rodriguez erősen vérzett, a bíró visszanézte a felvételeket, és leléptette Gomezt.
Az Argentin Ökölvívó Szövetség (FBA) közleményében jelezte, nem marad el a büntetőjogi felelősségre vonás, és hivatalból eljárást indítottak a negatív mérlegű Gomezzel szemben, ami vélhetően pályafutása végét is jelenti.
A 26 éves Martinez a WBO ranglistáján az ötödik, a WBC-nél jelenleg tizenegyedik.
A Buenos Aires-i meccsen megelevenedett a történelem, hiszen Mike Tyson 1997-ben ugyanilyen mozdulattal, csak nem ennyire mélyre hajolva harapott ki egy darabot Evander Holyfield füléből a harmadik menetben.