Manny Pacquiao szétszedte Shane Mosleyt

2011.05.08. 08:27
Nagy különbségű pontozásos győzelemmel védte meg a WBO váltósúlyú világbajnoki címét Manny Pacquaio. A Fülöp-szigeteki klasszis egymás után tizenharmadik sikerét aratta, ezzel továbbra is ő a világ első számú bokszolója, súlycsoportoktól függetlenül.

Ha egymással már szinte biztosan nem is verekszik meg az utóbbi évek két legnagyobb bokszolója, azon legalább elversenyeznek, melyikük szedi szét jobban a közös ellenfeleket. Az amerikai Floyd Mayweather egy évvel ezelőtt találkozott az egykori szuperklasszis Shane Mosleyval, és bár a második menetben ellenfele megrendítette, végül nagyon sima pontozásos győzelmet aratott. A Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao közép-európai idő szerint vasárnap reggel iktatta ki Mosleyt szintén pontozással, megszerezve pályafutása 53. győzelmét.

A 39 éves Mosley – sokszoros világbajnok, három súlycsoportban ért fel a csúcsra, igazi közege a könnyűsúly volt – sikerével tulajdonképpen senki nem számolt, így ezúttal jóval kevésbé voltak izgatottak a várakozások, mint Pacquiao korábbi mérkőzései előtt. Amikor egyre nagyobb és erősebb ellenfeleket kezdett választani az eredetileg a legkisebbek közül indult Fülöp-szigeteki – jött sorban David Diaz, Oscar De La Hoya, Ricky Hatton, Miguel Angel Cotto –, rendre felmerült: előbb-utóbb beleszalad a késbe, képtelen lesz gyorsasággal és erőnléttel kompenzálni a fizikai különbséget. Aztán mégis kompenzálta, sőt elkapta a felsoroltak után Joshua Clotteyt és Antonio Margaritót is.

Ezek után Shane Mosleytól már nem féltette senki. Egyrészt az elmúlt időszak egyértelmű, vitathatatlan, fölényes sikerei miatt, másrészt azért, mert mindkét bokszoló a Bob Arum promóter érdekeltségébe tartozó Top Rank színeiben versenyez. Ahogy a Profiboksz.hu egyik szakértője latolgatásában fogalmazott: "A szegény kis szabóinas meghódítja a világot című népmesének mára sokkal inkább Bob Arum aranytojást tojó tyúkja hangulata kezd lenni." Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne Manny Pacquiao lenne a világ legjobb bokszolója, és azt sem állíthatjuk, hogy pályafutása a kihívások kerüléséről vagy az alibizésről szólna.

Chuck Norris és Bruce Lee törvénytelen gyermeke Las Vegasban ismét bizonyított. Támadott, ment előre, ahogy szokta, egy pillanatra sem lankadt, cséphadaróként jártak a kezei, ütötte ellenfelét, ahol érte. Mosley pedig állta. Először a 3. menetben nézett ki úgy, hogy idő előtt véget érhet a csata, egy kombináció következtében az amerikai a földre került. De felállt, összeszedte magát, kapta tovább a pofonokat.

Rövid idő alatt világossá vált, amit előre feltételezni lehetett, hogy az amúgy szintén gyors kezű és elvben nagyobb ütőerejű Mosley csak egy lucky punchban bízhat. A 10. felvonásban Pacquiao fel is borult, számoltak rá, de a visszajátszásokból kiderült, nem megütötte, hanem egyszerűen ellökte ellenfele. Dühös lett emiatt nagyon, nekiment Mosleynak, ebben és a következő menetben hatalmas verést osztott ki, megint csak nem állt messze a kiütéstől az amerikai. Végül kibírta, feldagadt arccal, de állva és büszkén várhatta a pontozást. Pacquiao mindeközben megint úgy nézett ki, mint aki lazán lebokszolna még vagy harminc menetet, ha muszáj lenne. Az eredmény: 119:108, 120:108, 120:107. Mayweather két pontozónál 119:109-re, egynél 118:110-re nyert tavaly.

A meccs után kiderült, Pacquiao bal lába a 4. menet környékén begörcsölt, végig küzdenie kellett a problémával, ami kívülről a legkevésbé sem tűnt fel. A bajnok mindenesetre megköszönte a meccset Mosleynak, aki szerinte nagyon jól bokszolt. A WBO váltósúlyú öve Pacquiaónál maradt, mérlege mostantól: 53 győzelem (38 K. O.), 3 vereség, 2 döntetlen. Utoljára Erik Morales verte meg 2005-ben – két K. O.-val vágott vissza –, azóta 13-szor nyert sorozatban.

Pacquiao korábban azt mondta, 2013-ban vonulna vissza, addig össze tudja hangolni a bokszot a politikával. Egyre többször nyilvánul meg politikusként is, mai sárga kesztyűi is úgymond a szegénység ellen folytatott küzdelmét szimbolizálták. Hogy ki lehet a következő ellenfele a ringben, még nem tudni, Mosleyt három lehetséges rivális közül választották ősszel, Antonio Margarito elkalapálása után, akkor Andre Berto és Juan Manuel Marquez jött még szóba.

Bob Arum mindenesetre Las Vegasban is jelezte, továbbra is mindent megtesz azért, hogy összehozza versenyzőjét Floyd Mayweatherrel. Régebben is írtuk: egy ilyen meccsre minimum annyira kíváncsiak lennének a rajongók, mintha a két Klicsko csapna össze nehézsúlyban. Köztudomású, utóbbi fel sem merülhet, de előbbire is egyre kevesebb a sansz, a doppingvádas balhék óta nem igazán lehet fordulatra számítani. Mayweather különben sem bokszolt tizenkét hónapja, és a vele kapcsolatos hírek sem mindig szólnak az ökölvívásról.