Kettőből két győzelem az ökölvívó-vb-n

2011.09.28. 17:51

A szerdai napon érdekelt mindkét magyar, Kalucza Norbert és Szellő Imre is fölényes, könnyed győzelmet aratott, és ezzel bejutott a legjobb 32 közé a bakui olimpiai kvalifikációs amatőr ökölvívó-világbajnokságon.

Elsőként a 81 kg idei Európa-bajnoki bronzérmese, Szellő volt a soros, aki azt a svéd Katende Kennedyt verte nagyon fölényesen, 21-10-es pontozással, aki idén a félprofi WSB-sorozatban egy ponttal legyőzte őt. A színes bőrű rivális ezúttal nem volt egy szinten a kecskeméti bokszolóval, az utolsó menetben kétszer számolni is kellett rá.

„Kennedytől kikaptam a WSB-meccsünkön, Memphisben, ahol ő a mexikóvárosi csapatot képviselte. Akkor költözködés után voltam, akkor esett le az első hó, nem volt fűtés a lakásomban, nem tudtam rendesen felkészülni - bár úgy érzem, akkor sem kaptam ki -, most viszont tökéletes erő- és idegi állapotban érzem magam - nyilatkozta Szellő. - Sikerült megvalósítanom a taktikát, balegyenes, jobbfelütés kombinációim rendre betaláltak. A harmadik menetben legalább négyszer megrendítettem, kétszer számoltak is rá."”

A magyar félnehézsúlyú a 16 közé jutásért az ukrán Olekszandr Gvozdikkal mérkőzik majd vasárnap: „Vele is találkoztam már, tavaly decemberben Krivoj Rogban, ahol kihozták győztesnek ellenem. Feltett szándékom, hogy kvótával és éremmel menjek haza Bakuból, s ebben az ukrán sem állíthat meg.”

Az 56 kg-ben szereplő debreceni Kalucza még könnyebb meccsen van túl, az elefántcsontparti Koffi Yoboue kevés ellenállást tanúsított ellene, s a harmadik menet elején döntő fölénnyel véget is ért az egyoldalú küzdelem.

„Jól ment a bunyó, éreztem, hogy erősebb, technikásabb vagyok az elefántcsontparti versenyzőnél - nyilatkozta nem sokkal mérkőzését követően a pekingi olimpikon, aki már hétfői riválisáról, az ausztrál Luke Boydról is beszélt. - Nem félek Boydtól sem, biztos vagyok benne, hogy őt is legyőzöm.”

„Bemelegítésnek jó volt ez a mérkőzés, Norbi azt hozta, amit vártam tőle. Az első három meccsünkből két győzelem - ezzel nem lehetek elégedetlen” - értékelt röviden Kovács László szövetségi kapitány, utalva arra, hogy kedden Dobrádi Zsolt kiesett. Csütörtökön nem bokszol magyar a világbajnokságon, pénteken pedig egyedül a csapatkapitány, a legutóbbi vb-n harmadik Káté Gyula (64 kg) lép kötelek közé.