Aki még Muhammad Alit is padlóra küldte

A Smokin’ Joe  becenevű bokszoló, ahogy akkoriban szinte mindenki, amatőrként kezdte, aztán nagyon gyorsan a csúcsra ért: az 1964-es tokiói olimpián 20 évesen aranyérmet nyert nehézsúlyban.

Ekkor kezdődött profi karrierje, aztán az évized végére már a legjobbak között jegyezték. Frazier védjegye a bal horog volt, legtöbb KO-ját is azzal érte el. Stílusát Rocky Marcianóéhoz is hasonlították, sokan úgy vélték, közel van az ideálishoz. 1970-ben Jimmy Ellistől meg is szerezte a világbajnoki címet, amit három éven keresztül őrzött.

Legemlékezetesebb meccseit Muhammad Alival vívta. Először 1971. március 8-án bokszoltak egymással. Frazier még az amerikai elnököt, Nixont is megkörnyékezte, hogy létrejöhessen „Az évszázad küzdelme”. Ali korábban megtagadta, hogy bevonuljon a seregbe, és harcoljon Vieatnamban. Pacifizmusáért a boksztól is eltiltották, címeitől megfosztották, csak 1970-ben kapott újra licencet. Ali azonban sosem mutatkozott túl hálásnak Frazier segítségéért.

Első meccsükön a bokszban addig soha nem látott pénzért bunyóztak, fejenként 2,5-2,5 millió dollárt kaptak. A 15 menetes meccsre mindketten hibátlan mérleggel érkeztek, Frazier 26 (23 KO), Ali 35 győzelemmel (26 KO).

A mérkőzés elején Ali volt fölényben, hosszabb kezeivel ügyesen távol tartotta Fraziert. A negyedik menettől azonban már Frazier irányított, egyre többször talált be, Ali pedig fáradni látszott. Az addig szoros küzdelem a 11. menetben már egyértelműen Frazier fölényét hozta, ballal ismét betalált, Alit csak a kötél fogta meg. A 14. menetben aztán padlózott is (egész pályafutása alatt csupán háromszor tudták kiütni), ugyan végigment a meccs, de nem volt kétséges, Frazier egyhangú pontozással nyert.

A kimerítő küzdelem miatt mindketten kórházba kerültek, olyan pletykák is terjedni kezdtek, hogy Frazier meghalt. Ali erre meg is fogadta, ha ez igaz, visszavonul a boksztól. Ezt nem kellett megtennie, így még kétszer jól összeverték egymást Frazierrel.

Az 1974-es második meccsükre már Frazier is vesztesként érkezett, George Foreman elvette tőle a világbajnoki címet. Alival előtte az ABC stúdiójában majdnem egymásnak ugrottak, de visszafogták őket, hogy a ringben intézzék el nézeteltéréseiket. A nem túl élvezetes meccsen Ali dominált, ügyesen elkerülte Frazier bal horgait, bár sokszor menekült fogásba, a bíró többször figyelmeztette, de egyetlen esetben sem kapott pontlevonást. Talán sok szakíró ezért is gondolja, hogy nem volt jogos Ali egyhangú pontozásos győzelme.

Thrilla in Manila

1975. október 1-jén bokszoltak egymással utoljára a Fülöp-szigeteken, Manilában. Ha őket kérdezik, valószínűleg ezt nevezték volna az évszázad mérkőzésének. Ali gyors meccset és kiütést ígért, ennek megfelelően ráment Frazierre. Rengeteg ütést mért rá, de az nem rogyott bele, folyamatosan jött rá, ezen annyira meglepődött, hogy rá is kiáltott: „Te, hülye tuskó!”.

A nagy rohamban kifáradt Alitól Frazier vette át a kezdeményezést, majd a tizedik menettől újra Ali dominált. A 11. menetben feldagadt Frazier szemöldöke, a következőkben így szinte semmit sem látott, de nem adta fel. A 13.-ban már alig ütött, a fogvédője is kirepült a szájából, Ali ezt is kihasználta, újabb vérző sebesüléseket okozott. A 14. menetben a meccsre nem igazán készülő Ali is teljesen kimerült, de így is majdnem sikerült kiütnie a szinte vak Fraziert. A 15. menetre Fraziert nem hagyta kiállni az edzője. Ali később elmondta, ő is fel akarta adni a meccset, annyira fáradt volt, és sohasem érezte olyan közel a halálhoz magát, mint akkor.

A mérkőzés után egy nyilatkozatában némileg törlesztett a sok galádságért, amit Frazier ellen követett el. „Joe Frazier, elmondom a világnak, a legjobbat hozta ki belőlem. Én mondom, pokoli fickó, de áldja meg az isten. Ő minden idők legnagyobb harcosa. Mellettem”.

Nem sűrűn fordult elő, hogy Ali így beszéljen róla. A két bokszoló a ringen kívül is csatát vívott,  amiben egyértelműen a nagyszájú Ali volt erősebb. A meccseik előtt gorillának és Tamás bátyának (ez a fehéreknek megalázkodó feketék gúnyneve volt) nevezte Fraziert. A két bokszoló később sem igazán békült meg. Frazier akkor sem hatódott meg, amikor Ali 1996-ban, már súlyos betegen meggyújtotta az atlantai olimpia lángját. „Legszívesebben beledobtam volna a tűzbe” – mondta.

Frazier örök fájdalma az a két vesztes meccs, szerinte azokat is nyernie kellett volna. Egy negyedik mérkőzést is megpróbált leszerveztetni, de végül sohasem jött össze.

Manila után már csak két meccset vívott, 1976-ban csúnyán kikapott George Foremantól, ezután vissza is vonult, majd 1981-ben visszatért. Az utolsó meccsén egy döntetlenre volt jó Jumbo Cummingsszal.

Stallone is sokat köszönhet neki

A hetvenes években nyert milliókkal nem tudott jól gazdálkodni, ingatlancége hamar becsődölt. Később edzőtermet nyitott Philadelphiában, egészen 2009-ig üzemeltette. Fia is bokszolt, de nyomába sem ért apja sikerének.

A bokszlegenda természetesen a filmekből sem maradhatott ki, a Simpson családban két részben is megörökítettek. Egyszer azt nyilatkozta, hogy két ikonikus jelenet is az ő hatására került a Rockyba, igaz, egy centet sem kapott érte. Amikor Frazier Harlemből Philadelphiába költözött, egy vágóhídon kapott munkát. A vért kellett leeresztenie a csatornába, de mivel ez nem töltötte ki a teljes munkaidejét, amikor csak lehetősége volt, a hűtőházban fellógatott  húsokat ütötte, pont úgy, ahogy Slyvester Stallone edzett a filmben. A filmbéli Rocky a philadelphiai Szépművészeti Múzeum lépcsőjén is futkorászott, de ezzel is csak Fraziert utánozták.

Fraziernél szeptemberben diagnosztizáltak májrákot, betegsége már előrehaladott állapotban volt. Az elmúlt hetekben sokat szenvedett, közel 25 kilót fogyott, a korábban szintén nehézsúlyú bajnok Larry Holmes szerette volna meglátogatni, de Frazier megtagadta – nem szerette volna, ha abban az állapotában látják.