Nándor
3 °C
16 °C

Szabó kiesett a női ökölvívó-vb-n

2012.05.14. 10:53



Az 51 kg-os Ancsin Katalin vasárnapi búcsúja után hétfőn a szintén olimpiai kategóriában szereplő Szabó Beáta is kikapott a 32 között, így biztosan nem szerez kvótát a kínai Csinhuangtóban zajló női kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombaton nepáli riválist legyőző Szabónak nem volt esélye a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Gyenyica Eliszejeva ellen, aki már az első menetben komoly, 6-1-es előnyre tett szert, s végül 18-2-es pontozással győzött.

A női boksz Londonban debütálnak majd az olimpia műsorán három kategóriában, 51, 60 és 75 kg-ban. A magyar csapatnak Ancsin és Szabó búcsúja után már csak utóbbi kategóriában maradt esélye a kvótaszerzésre.

Ebben a korábban felsőbb súlycsoportokban kétszeres vb-győztes Kovács Mária indul, s ő hétfőn mutatkozik majd be a vb-n: a 16 közé jutásért a német Andrea Strohmayerrel csap majd össze a közép-európai idő szerint 13 órakor kezdődő programban. A világbajnokságon minden súlycsoportban nyolc kvótát osztanak ki, s a 2010-ben már a 75 kilósok között vb-bronzot szerzett Kovácsnak a londoni szerepléshez a legjobb négy európai közé kell bekerülnie.