Szarok a pénzre, övet akarok a fejem fölé

„Amikor csütörtök este lefeküdtem, azon gondolkodtam, mi mindent fogok én itt most elmesélni. A harmadik éjszakám volt a bordatörés óta, egy-egy órákat aludtam. Nehéz forgolódni, beszéd közben is meg fogok akadni, mert lélegzetet kell venni, oxigénhez jutnom nem egyszerű, majdnem olyan, mintha a tizedik menetben lennék. Elnézést, ha hosszú leszek” – kezdte Erdei Zsolt, a két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó öklöző.

Visszautalt arra, hogy a szeptember végi időpontra 13 hetet készülhetett volna. „A biztos ennyire volt biztos, mert mégsem lett meccs” – mondta mosollyal.

„A nehézkes beindulás után kezdtem felvenni a ritmust, elég jól belejöttem a felkészülésbe, amikor elmentem Tirolba Fritz Sdunekkel, hogy három hetet együtt tölthessünk. Szép három hét volt, nem a kondícióra, a speciális képzésre mentünk rá, azt gondolom, nagyon jól sikerült, erővel teli, feldobott voltam, amikor a múlt pénteken hazajöttem” – folytatta a félnehézsúlyú bajnok.

Szombaton pihent, vasárnap reggel lépcsőzni ment. Erőnléti edzője, Klink Zoltán (Zoga) tizenegy menetes Duna parti lépcsőzést írt neki elő.

„Azt hittem, nyolcat fogok tudni, el is határoztam, hogy feladom. A nyolcadik menet közepén Zoga elkezdte csiklandozni a hiúságomat, hogy mással már abbahagyattam volna, de te az Erdei vagy. Ezért megcsináltam, mert én az Erdei vagyok. Majdnem hánytam az edzésen, halálközeli állapotban voltam. Másnap két edzés várt rám és kesztyűzés. 96-110 kilós emberekkel bokszolgattam Tirolban, kezdtem a végére az ütőtávot érezni.”

Százötven kilométert vezetett naponta, miután hazatért, amire azt mondta: amatőr dolog volt. A két edzéshelyszín közt ekkora volt a távolság.

„A kedd délutáni edzés előtt nem volt mellettem edző, ez nemhogy nem profi, egyenesen buta dolog volt. Mert én még nem tudok önmagam edzője lenni, ha bemegyek a ringbe, kijön belőlem a sportoló, aki nem fogja vissza magát, üt és vág. És nem volt senki, aki visszatartson. Pláne, hogy egy nap kétszer is túlpörgettem magam. Ez sem volt szerencsés, de ettől még nem volt szükségszerű, hogy az történik, ami.”

A törést kiváltó ütésre így emlékezett vissza. „Nem voltak jó kesztyűk, kikoptak kicsit, az ember bütykét érezni lehetett bennük. Előtte négy menetet túlpörögtem, ezért kicsit pihenni akartam, egy új partner is jött. Ki tudtam számítani az ütéseket, elhatároztam: védekezni akarok, nem voltam elég figyelmes, kicsit tompa voltam, ütöttem, kinyíltam. Attila jó tempóban megütött egy felütést, a kilences és a tízes bordámat eltörte. Távol állt tőle a szándék, hogy megsemmisítsen, nem volt indulat sem benne. Elég jól játszottunk, nem is volt szándék, hogy keményen megüssük egymást. Azonnal összecsuklottam, azonnal éreztem, hogy nagyon fáj, mondtam is, biztosan eltörött, de azt hittem, hogy ugyanazok a bordák, amelyek korábban.” Erdei a Mehdi Sahnoune elleni meccset repedt bordával vállalta, a tizenkettedik menetben hatalmas finissel szerezte meg a világbajnoki övet 2005-ben.

Elsőre úgy látszott, nincs semmi elváltozás, ő viszont kitartott meggyőződése mellett.

„Áldom az eszem, hogy a Honvéd kórházba mentünk. Mert az járt a fejemben, mindenképp be kell bizonyítanom az amerikaiaknak, sérült vagyok. Már a múltkor is elkezdték mondogatni, hogy betojtam. Gyáva vagyok. Amikor felolvasták nekem, mi van a leleten, remegett a kezem, nem jutottak el a tudatomig a szavak. Elsiklottam valahogy afelett, hogy törésem van. Amikor az asszisztensnő elmondta vagy negyedszerre, csak azért nyugodtam meg, mert legalább jól éreztem, hogy ez ennyira fáj, mintha törés lenne. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas lett a fejük az amerikaiaknak, hogy már megint nem tudtam vigyázni magamra. Ettől biztosítottak: szeretnék, ha idén még egyszer újra bokszolnék. Azt mondtam, jó, hadd tisztuljanak le bennem a dolgok. Nem vagyok már húszéves. Ha húszéves lennék, ezt a szállodát egyik nap ledöntöm, a másik nap felépítem. Most már csak odáig jutok el, hogy ledöntöm, és ezt azért érzem is magamon.”

Sok mindent érez a folytatással kapcsolatban. Az ütés is egy trauma volt, de talán lelkileg viselte meg jobban, bár kisfiát sem tudja felemelni, a tüsszentés pedig lórúgással ér fel.

„A fene vigye el, ez volt az első gondolatom, megint történt valami. Önmagamat hazudtolnám meg azonban, ha most abbahagynám. A kitartásom, az akaratom is páratlan. Határtalan elszántság van bennem, de a szervezetnek engedelmeskednie kell. Ha 16 hetes felkészülésem lenne, amin a fokozatosságot jobban betartanám, baj nem is lehetne. Úgy kell megcsinálni a következő felkészülést, hogy legyen időnk mindenre, ne kelljen rohanni. Lehet, hogy egy nap pihenéssel sokkal többet érek el, minthogy szanaszét hajtom magam. Az agyamban nincs szó a befejezésről.”

„Ha még egyszer nekiindulok, itt egy hét, vagy ott egy másik, ennek nincs értelme. Serdülő országosra lehet így készülni, egy makulátlan mérlegű profi így nem készülhet fel. A pihenésnek, az utazásnak összhangban lennie. Sokkal kisebb százalékkal fordulhatnának elő így sérülések is, ha ki van nyalva az ember feneke. Iszonyú sokat tanultam, a későbbi életemben, amikor edző leszek, akkor majd hasznosítani fogom.”

Az ideális felkészülésről szerinte így néz ki: "A két edző összhangban egymásnak dolgozik, nem egymás ellen." Sdunek eleve nem tudott volna kimenni vele Amerikába, ott is külön kellett volna alkalmazkodni egy edzőhöz. „De én már annak örültem, a fenekem verdestem a földhöz, hogy egyáltalán amíg Klicskót felkészíti, három hetet tudott rám is figyelni. Fritz megnyugtatott, Chilembát nekem nekifutásból vernem kell, nem is lesz rá szükség."

A jövőjéről a következő monológot mondta. „Egyfolytában azon gondolkodom, rajtam is fog az idő. Ha mások azt mondják, abba kell hagynom, akkor is csak saját magamra, a belső hangomra hallgatnék. Tisztelem azokat is, Csötönyi Sanyi bácsit, Kokót, akik úgy gondolják, nem kellene már erőlködnöm. Ők viszont csak kívülről látnak, és nem napról napra, általánosságban beszélnek. Ők nem tudják, mit érzek, mire vagyok még képes. Nekem a pénz már nem fontos, szarok a pénzre. Az a fontos, hogy megint világbajnok legyek. Olyan övet akartam a fejem fölé tartani, amit eddig még nem sikerült. A WBO és a WBC megvan, ezért egy harmadik kellene. Jó lenne még egy a vitrinbe. Engem már ez érdekel, a pénz már nem fontos. Tudom, álomszerű összegek is lehetnek, de akkor sem érdekel.”

„Nem vagyok mélységésen elkeseredett, pedig ami rossz jöhetett, az közbe is jött. Nyilván nem vagyok boldog, ezt a meccset nagyon szerettem volna, bizonyítanom kellett volna, a szponzoroknak is mutatni valamit, a magyar népnek is, hogy Erdei Zsolt még mindig ott van a szeren. 38 év ide, vagy oda, a húszévesek sem csinálnák meg ezt az edzésmunkát, amit én. Szeretek bokszolni, szeretem a bunyót. Köszönöm az egész országnak, hogy mellettem állnak. Szívvel, lélekkel, ami rengetegszer átsegített kritikus helyzetekben. Olyan hátszelet, olyan erőt és lökést ad nekem, hogy nem is tudom elmondani. Talán nem is hiszik, de ez így van" - összegzett.