Arroganciának, becsmérlésnek ez az ára
Az ukrán nehézsúlyú öklöző, Vlagyimir Klicsko megőrizte a világbajnoki öveit - három nagy szervezeté (WBO, IBF, WBA) nála van - szombat este Hamburgban, és nem forgott veszélyben a tíz éve tartó veretlensége sem. 63. meccsén 53. kiütését könyvelhette el.
A német bulvárlap szakértője azt írta róla, hogy a legerősebb harcos, akit valaha is látott a ringben. Az elmúlt években egyszer sem volt ennyire dinamikus, mint most.
A bolgár Kubrat Pulev nem csak ígérte, valóban nyíltan is akart bokszolni, de ezzel nem sikerült riválisát meglepnie, és mivel a védekezésre az első pillanattól nem fordított nagy figyelmet, már az első menetben padlóra küldte őt az ukrán. A harmadik is elterült, akkor egy óriási jobbost szedett be, de lábon kibírta.
„Nagy árat fizetett a becsmérlő mondatáért és az arrogáns viselkedéséért. A boksz ilyen könyörtelen sportág. Hirtelen, egy pillanat rájött, hogy ő alul van a bajnokok ligájában és nem felül” - nyilatkozott Klicsko.
Hogy érthetőek legyenek a szavai, vissza kell utalnunk a meccs felvezetésére, amikor a bolgár Kobra azzal fitymálta őt, hogy ugyan sokat tud a bokszról, de nincs megfelelő szíve hozzá, vele ellentétben, és egyébként is, kislányos a karaktere.
A 38 éves Klicsko hozzátette még azt is, hogy a bolgárt ne ítéljék el a szurkolói, mert jól küzdött, de ez most nem volt elég.
A győztes ukrán 5,7 millió dollárral lett gazbagabb, Pulev 1,4 millióval vihetett haza. A bolgárnak egyébként kórházba kellett mennie, arc- és állkapocssérülései miatt, valószínűsíthető a törés.
A kórház előtt szóvá tette, hogy visszavágót akar, és akkor már nyerni fog, mert a mostani meccsen sok tapasztalatot szerzett. Úgy érzi, Klicskónak szerencséje volt.
A bajnok testvére, Vitalij Klicsko úgy véli, a bolgár sokszor tarkóra célzott, ami nem sportszerű, de öccse jó válaszokat adott.
Klicsko el is hagyta Hamburgot, mert felesége, az amerikai színésznő, Hayden Panettiere decemberben szülni fog.
Következő ellenfelére és a címvédésnek az időpontjára egyelőre csak tippelni lehet. A negyedik nagy szervezet bajnoka, Bermane Stiverne ellen mindenesetre logikusnak tűnne egy meccs.