Szeptember közepén pótolják az év bokszmeccsét
Szeptember 15-én rendezik meg az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt bokszmeccsét, a Gennagyij Golovkin-Saúl Canelo Álvarez középsúlyú profi világbajnoki címmérkőzést, amit eredetileg május 5-én tartatottak volna, de a mexikói Álvarez doppingügye miatt el kellett halasztani.
Álvarez szervezetében egy vizsgálat során klenbuterolt találtak, ami után augusztus 17-ig eltiltották, így a szeptemberi meccs előtt nincs akadály.
A 2017-es döntetlen után szervezett visszavágónak szánt szeptemberi meccset Las Vegasban rendezik majd. Az akkori meccs után Golovkint megtartotta a Boksz Világtanács (WBC), a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-övét.
Golovkin májusban – Álvarez helyett – az amerikai Vanes Martirosyannal mérkőzött meg, és kiütéssel győzött. Ugyanakkor június elején az IBF-övét elveszítette, miután nem volt hajlandó a szervezet hivatalos kihívójával, az ukrán Szerhij Gyerevjacsenkóval bokszolni. (Index/MTI)