Történelmet írt az orosz–kanadai „KO-király”, ő lett a vitathatatlan bajnok
A mérkőzést nagy várakozás előzte meg, mivel az összecsapás előtt mindkét ökölvívó hibátlan mérleggel rendelkezett a profik közt.
A 39 éves Artur Beterbijev 20 meccséből az összeset kiütéssel nyerte, emiatt „KO-királyként” is emlegetik,
miközben a 33 éves Dmitrij Bivol 23 győzelmet tudott felmutatni úgy, hogy közben egy vereséget sem szenvedett a meccs előtt.
Mint a Nemzeti Sport írta, előbbi az IBF, a WBC és a WBO világbajnokaként, utóbbi pedig a WBA és az IBO világbajnokaként lépett szorítóba, hogy eldöntsék, ki a félnehézsúly vitathatatlan bajnoka. A lap szerint a meccset egyértelműen Bivol kezdte jobban, több tiszta találata volt, jobban felépítette a taktikáját, és az első három menetben szemlátomást orosz–kanadai ellenfele fölé kerekedett.
Beterbijev ezután egy, a korábbinál jóval agresszívabb stílusra váltott, rengeteg ütéssel próbálkozott, folyamatosan sorozta Bivolt. Legtöbbször csak kesztyűt talált, testre nagyon kevés ütést mért, de a fölénye egyértelmű volt, így hat menetnél körülbelül egálban álltak a felek.
A következő három menetben Beterbijev megint többet ütött, Bivol viszont százalékosan és számszerűen is többször talált be, ezért úgy tűnhetett, hogy felé billen a mérleg nyelve.
Az utolsó három menetben aztán megint változott a taktikájuk.
Bivol visszavett a tempóból, igyekezett kimozogni ellenfele ütéseit, miközben Beterbijev rengeteget ütött, mindent beleadott. Az egyértelmű volt, hogy az utolsó három menetet ő nyerte, az viszont már kevésbé, hogy ezek után mi lesz a végeredmény.
A Nemzeti Sport szerint sokan azonnal döntetlent kiáltottak, az egyik pontozóbíró is így látta (114–114), ám a másik kettőnél Beterbijev bizonyult jobbnak (116–112, illetve 115–113 pontarányokkal), így pontozással ő lett a félnehézsúly vitathatatlan bajnoka. A döntést ugyanakkor néhányan vitatták a szakírók közül is.
A mérkőzésről készült összefoglalót itt lehet megtekinteni: