Szinte semmi remény, hogy Erőss és Kiss él

Nem találták Erőss Zsoltot és Kiss Pétert - akik hétfőn jutottak fel a Nepál és India határán álló 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára - a mentésükre küldött serpák sem a IV-es táborban, 7600 méteren, sem a környékén, jelentette az alaptábor szerdán délelőtt. A Magyarok a világ nyolcezresein a következő közleményt adta ki:

"A 2013-as Kancsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) Expedíció két csúcsmászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter, a csúcsról való ereszkedés közben 8000 méter körüli magasságban eltűnt!"

Egy spanyol expedíció meg nem erősített hírei szerint Erőss Zsolt kedden jelentette, hogy társa, Kiss Péter vélhetően lezuhant. Ez lehet a magyarázata, hogy az alaptáborból sokáig látcsövön követték Erőss útját, társát viszont nem látták, reménykedtek abban, hogy közben elérte a felső tábort, és ott pihen.

Bár biztosat még nem lehet mondani, a túlélési esélyek nagyon alacsonyak. A mászók közel két napot töltöttek 8000 méter felett, amelyet halálzónaként emlegetnek: az alacsony oxigénszint miatt itt a szervezet nem képes megfelelően működni. Egy éjszakát húztak ki 8300 méteren, haladási sebességükből következtethetően is nagyon kimerültek voltak, valójában már csak vánszorogtak. A túlélésre esélyt az biztosított volna, ha elérik a még mindig extrém magasságban lévő négyes tábort, és ott hálózsákban tudnak aludni, tudnak maguknak vizet olvasztani, és inni, ami fontos a nagy magasságban különösen száraz levegőben. Enni ilyen magasságban és ilyen terhelés után nem igen lehet.

Ha a két hegymászó a sátrakon kívül van valahol, még életben, akkor az azt jelenti, hogy egyedül valószínűleg már képtelenek a mozgásra.

Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője azt mondta, egyelőre nem keresik tovább a Kancsendzöngán eltűnt két magyar hegymászót.

„Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs" arra, hogy életben vannak - fogalmazott Vincze. Hozzátette: az szinte biztos, hogy Erőss és Kiss 7600 méter - a 4-es alaptábor - fölött, a szabadban töltötte az éjszakát, a mentésükre küldött serpák ugyanis sem a táborban, sem a környéken nem találták őket. A szóvivő valószínűsítette, hogy a serpák - saját biztonságuk érdekében - elindulhattak lefelé, arra azonban kicsi az esély, hogy visszafelé találják meg a két magyar hegymászót.

„A keresés érdemi része véget ért, mert amit lehetett, a serpák megnéztek, nekik is vissza kell indulniuk, hogy biztonságos magasságba érjenek" - mondta Vincze. Ilyen kutatáskor a serpák szétszóródnak, szétnéznek ott, ahol emberi testek lehetnek belátható területen belül, de csak ésszerű határon belül kockáztatnak. Hozzátette: mivel a 4-es táborban és környékén nem találták meg a magyarokat, ők valószínűleg feljebb rekedtek, ismét a szabadban éjszakáztak a mínusz 30 fok körüli hidegben. „Ha Péter és Zsolt fent ragadtak, kint éjszakáztak, akkor gyakorlatilag semmi esélyük, hogy túlélték".

Vincze elmondta, hogy kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal. Ráadásul valószínűleg egyetlen mászócsapat sincs már fent a hegyen, a kutatóexpedíció járhatott a legmagasabban. Hozzátette: ha a serpák fel tudtak menni a 4-es alaptáborba, akkor aránylag jó lehetett az időjárás, viszont közeleg a monszun, hamarosan elkezd esni a hó, napokon belül jön a rossz idő.

Azt nem tudta megmondani, mi lesz a folytatás, a helyszínen az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos, az expedíció vezetője próbál szervezkedni, ő tudja, lehet-e még tenni valamit, fel lehet-e még küldeni valakit a magyarok keresésére.

Lassan bontakozott ki a dráma

Ahogy arról beszámoltunk, a hegymászók hétfőn este hatkor álltak a Kancsendzönga csúcsán. Ez volt Erőss Zsolt 10. nyolcezer feletti csúcsa. Ezzel már világviszonylatban is jelentős hegymászónak számított, különösen, hogy az utolsó két sikerét már amputált lábbal, művégtaggal érte el.

Kiss Péter csúcssikere pedig azért volt kiemelkedő, mert addig csak 4000 méteres hegyeket mászott az Alpokban.

A jelentésben nem említették, de a szakértők számára nyilvánvaló volt: a páros az ideálisnál később érte el a 8586 méteres csúcsot. 24 órás mászás végén értek célba. Miközben a hegymászásban közhely, hogy a csúcs még csak az út fele, onnan vissza is kell jönni.

Az ereszkedés megkezdése után négy órával érkezett az első rossz hír: Erőss Zsolt annyira kimerült, hogy néhány száz méterrel a csúcs alatt megállt. Később csatlakozott hozzá társa, Kiss Péter, és együtt húzták ki az éjszakát 8300 méteren.

Nepáli idő szerint kedd reggel folytatták az ereszkedést, és az utolsó információ szerint különváltak. Az alaptáborból látcsövön egy ideig még követték Erőss Zsolt mozgását, de Kiss Pétert lentről már nem látták.

Sokáig kérdés volt, hogy Kiss elérte-e a 7600 méteres legfölső tábort, és az éjszaka előtt sikerült-e ugyanez a nagyon kimerült Erőssnek.

Itt olvashatja el a csúcsmászás és az ereszkedés teljes történetét.

Szervezik a mentőexpedíciót

Az alaptáborban Kollár Lajos kedd este kezdte a mentőcsapat szervezését. A feladat nem volt könnyű, mert szinte az egész hegyet meg kell mászni, hogy a segítők elérjék a 7600 méteres tábort, miközben minden épkézláb hegymászó és serpa a hegyen van. Ráadásul a kettes tábort közben elvitte egy lavina, így mentésre ott is szükség lehet. Kollár végül talált két serpát, akik felmentek a négyes táborba.

A Kancsendzönga a Google domborzati térképén

A Lhocén sikerült megelőzni a tömeges tragédiát

Hasonló kalandban egyébként része volt már Erőssnek 2011-ben, igaz, akkor kívülállóként szemlélhette az esetet. A magyar expedíció a Föld negyedik legmagasabb csúcsát, a Lhocét mászta meg. Erőss először ért el sikert lábamputációja után, műlábbal jutva fel a csúcsra.

A csúcsot nagyszámú amatőr hegymászó mellett tapasztalt, de már idős, és lehetőségeit túlértékelő alpinista is rohamozta. A csoport elkövette azt a hibát, hogy erejük végéig elmentek a csúcs elérése érdekében. Így már nem maradt energiájuk a visszatérésre.

Hegymászók csoportjai maradtak kinn éjszaka a 8000 méteres magasságban, és biztos lett volna a tömeges tragédia, ha a közelben nincsenek még felfelé tartó, önfeláldozó hegyivezetők, akik lemondtak a csúcs megmászásáról azért, hogy a felelőtlen hegymászókat megmentsék.

Több napos, nemzetközi mentőexpedíció bontakozott ki a hegyen. Egész táborokat alakítottak át magashegyi kórházakká, ahol a lefagyott arcú, lábú, kezű hegymászókat ápolták. Végül tragédia nélkül, igaz, amputációk egész sorával zárult az eset.

A Lhoce mentőexpedíciójának teljes történetét itt olvashatja el.