Önzés és meggondolatlanság miatt volt a tragédia a Himalájában

A legtöbb expedíció rendkívül egoistán viselkedett a Kancsendözngán, írta csütörtöki cikkében az egyik legnevesebb spanyol magashegyi mászó. Carlos Soria szerint minden expedíció hasznot húzott a serpák áldozatos munkájából, de fizetni azonban nem akartak érte. Véleménye szerint sokaknak épp az lett a vesztük, hogy egy idő után már nem számíthattak a serpák segítségére. Soria visszafordult a csúcs alól a feljutást segítő serpákkal együtt, mert kockázatosnak ítélték meg az utolsó szakaszt. Egy csoport - köztük a magyarok - azonban továbbmentek. A spanyol mászó elmondta, hogy a serpái ezen az utolsó szakaszon már nem raktak ki köteleket, emiatt a csúcsmászók a visszaereszkedésnél lelassultak, ami később tragédiába torkollott.

Carlos Soria

Fotó: Pierre-Philippe Marcou

„Világos volt, hogy le kell jönnöm" – értékelte döntését Carlos Soria, a 74 éves legendás hegymászó a Desnivel nevű spanyol szaklapban, kevéssel az alaptáborba való visszatérése után.

„Sokan vannak, akik azt mondják, oxigénpalackos segítség nélkül másszák meg a hegyet, de végül egy petákot sem hajlandóak adni azoknak a serpáknak, akik kifeszítik a köteleket. Márpedig ha a serpák nem használnak oxigént, akkor nincs senki, aki felmászna erre a hegyre, senki. Utána viszont azzal dicsekednek, hogy serpák nélkül csinálták végig. Egy ilyen hegyen, mint ez, mindenkinek együtt kell működnie, mert sok méternyi kötelet kell kifeszíteni. Ez nem az Everest, ahol kifeszítik neked. Itt neked kell megcsinálni” – mondta Soria a lapnak.

Mindenki a másikra számított

A spanyol mászó szerint a csúcstámadás előtt összegyűlt minden expedíció, hogy megbeszéljék, hogyan hangolják össze serpáik munkáját, miként feszítsék ki a köteleket a csúcsmászáshoz. A megbeszélés azzal zárult, hogy csak ők és a dél-koreaiak küldenek serpákat a hegyre, nyilatkozta. Végül azonban ebből sem lett semmi, egyedül a spanyolok serpái dolgoztak.

Soria a csúcsmászásra emlékezve elmondja, 8300 méternél a spanyol csoport mögött mászók tűntek fel, kötél nélkül. Erőss Zsolték beszámolójából úgy tűnik, hogy többek közt ők voltak azok, akik ekkor megelőzték a spanyolokat.

Kollár Lajos 20-i jelentésében így szerepel az eset. „Együtt érték el a nagy rámpa végét és kezdték volna a csúcsra vezető szikla útját, de a serpák lemaradtak és nem helyeztek el fix köteleket (ez volt a múltkori megbeszélés lényege!!) a kitettebb helyeken, hogy ne kelljen külön kötélbiztosítást használni! Meglepő fordulat. A csapatok meglepődtek. 1 órán keresztül, mely helyzet hajnali fél öt körül eléggé fagyás veszélyes a -30 fokos hidegben álldogálni és új stratégiát kidolgozni. Persze ehhez a serpás-oxigénes népség nem alkalmas, ehhez mászók kellenek. Be kell vállalni egy 200 méteres, biztosítás nélküli fölmenetet 8300 méteren.

A két magyar a 4 koreai és a 3 olasz bevállalta és haladnak a sziklás, kitett traverzban fölfelé. Persze ez erősen lelassítja a tempót, de megy. Lefelé, fáradtabban egy kicsit kényesebb, de körvonalazódik egy rövidköteles megoldás, hogy mégse teljesen biztosítatlanul kelljen lejönni.”

Soria csapata nagyjából ekkor fordult vissza. Úgy becsülték, hogy még három óra a csúcs elérése, de Soria szerint ennél többre, legalább öt órára lesz szükségük. Ezen a ponton döntötte el, hogy nem mászik tovább, annak ellenére, hogy a serpája tovább biztatta. Soriának ez volt sorozatban a negyedik olyan csúcstámadási kísérlete, amikor végül nem ért fel a csúcsra.

Soria összefoglalója szerint a csúcsra tizenegyen értek fel, közülük öten azonban már nem értek vissza a 4-es táborba: két serpa, egy koreai és a két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter. Arra a kérdésre, hogy vajon keresik-e még a két magyar hegymászót, azt válaszolta: „Ki fogja őket keresni?”. Soria szerint a magyarok nem akartak előre fizetni a serpáknak, akik addigra viszont már rendkívül kimerültek. A spanyol hegymászó úgy látja, „hétezer méter felett mindenkinek tudnia kell, hogy csak saját magára számíthat”.

Már nem keresik őket

Erőss Zsolt és Kiss Péter kedden tűntek el a Kancsendzöngán. A páros a csúcsot nagy kockázatot vállalva érte el: jóval tovább másztak felfelé, mint ahogy az biztonságos lett volna. Hétfőn későn, már délután hatkor álltak a 8586 méteres hegycsúcson, ezzel vállalva, hogy éjszaka ereszkednek vissza a legfelső táborba. A megoldás nem szokatlan a magashegyi mászásban, ugyanakkor kell hozzá szerencse, és az a kiapadhatatlan energia, ami ezúttal hiányzott belőlük.

Erőss és mászópartnere, Kiss május 20-án érték el a Kancsendzönga csúcsát, amely a veterán alpinista tizedik, a magyar hegymászás 12.  nyolcezer méteres csúcsa volt. Ezzel az eredményével, továbbá, hogy utolsó két csúcsát már lábprotézissel mászta meg, Erőss bekerült a nemzetközi élmezőnybe is.

Jelenleg ellentmondó hírek vannak arról, hogy keresik-e még őket, vagy felhagytak a kutatással.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!