Hibázott Erőss Zsolt a Himalájában?

Sajnos biztos. 8000 méter felett olyanok a körülmények, hogy ott az ember képtelen egy-két napnál tovább életben maradni. A rendkívül alacsony oxigénszint miatt a szervezet alapvető funkcióit is csak nehezen látja el. Ebben a zónában pihenni már lehetetlen, a test akkor is bontja le magát, ha a hegymászó mozdulatlanul pihen. Ha Erőss és Kiss befeküdtek volna egy sátorba, akkor sem maradnának életben néhány napnál tovább. Ők azonban éjszakázó felszerelés nélkül, kifáradva, élelem és folyadék nélkül töltöttek három napot 8000 méter felett.

Kiss Pétert testét állítólag felfedezték, és le is fotózták a serpák egy meredek jégfolyosóban. Valószínűleg kicsúszott, lezuhant, és halálra zúzta magát. Erőss Zsoltról csak feltételezhetjük, hogy még valahol 8000 méter felett erői végére ért, leült, és megfagyott.

Biztosat nem lehet mondani, mert senki nem volt ott végig a két mászóval, csak a rádióüzeneteikből, és a többi alpinista beszámolóiból lehet következtetni. Vélhetően több hiba vezetett a tragédiához.

Az expedícióvezető elmondása szerint Erőss a csúcsról lefelé menet, már válságos állapotban a szomjúságra panaszkodott rádióüzenetében. A szomjúság komoly probléma lehet a nagy magasságban, ahol szárazabb a levegő, mint a sivatagban. Ráadásul ekkor az alpinisták már másfél napja pihenés nélkül másztak. Mindehhez fél liter vizet vittek magukkal fejenként. Ez olyan szintű kiszáradáshoz vezethetett, ami már a mozgást, agyműködést, látást is befolyásolta.

A Himalájában eltűnt Erőss Zsolt kalandjai a Békási-szorostól a tragikus Kancsendzöngáig. Mount Everest, Nanga Parbat, Erdély, és persze barátok, mászótársak a világ körül. Nagykép.

Fotó: Földes András / Index

A csúcstámadásnál minden gramm súly számít, a döntés egyrészről tehát érthető volt. Erőss már több csúcsot mászott meg így. A kevés vízzel ezúttal jóval hosszabb ideig másztak. Csak a felmenet volt huszonnégy óra. Ráadásul több távot kellett megtenniük a tervezettnél, ugyanis előző nap korábban lesátraztak, hogy ne kelljen a nagy forróságban felolvadt havat taposniuk. Az expedícióvezető szerint a két hegymászó jó erőben ért fel a csúcsra, és a kevés folyadék miatt romlott le gyorsan Erőss Zsolt állapota. (Cikkünk a tragédia okairól itt olvasható.)

A magas hegyekben sokszor hoz olyan döntést a hegymászó, amely lentről akár őrültségnek is tűnhet, fenn viszont, ahol a körülmények elképzelhetetlenül mások, mint a normális magasságon, a sikert vagy a túlélést is jelentheti. Számtalan olyan történetet ismert, amikor az alpinista felszerelés nélkül vágott neki a csúcsnak, vagy napokig mászott alvás nélkül. Erőss karrierjének legnagyobb sikerét, a Nanga Parbat (8125 m) megmászását is úgy hajtotta végre, hogy azt nem ajánlaná egyetlen szakértő sem: egyedül, háttércsapat nélkül, új úton, nem túl jó felszereléssel. Nem reális tehát a biztonságos internet mellől megmondani, mi jó, és mi elhibázott döntés odafenn.

Az mindenesetre tudható, hogy a csúcstámadások teljes ideje szokott 24-30 óra lenni, amely alatt a mászók már visszaérnek a legfelső táborba. Erőss és Kiss ebben a tekintetben biztos túlfeszítette a húrt, hiszen csak felfelé mentek 24 órát. Rövidebb időre talán kihúzták volna ennyi vízzel.

A 8000 méter feletti magasságot halálzónának is hívják, mert itt már minden perccel csak gyengébb lesz a szervezet. Úgy kell elképzelni, mintha a víz alatt lenne az ember. Egy ideig képes visszatartott levegővel úszni, de aztán gyorsan a felszínre kell jönnie. Ugyanígy van a halálzónában is: a hegymászók felmásznak a csúcsra, majd megpróbálnak sebesen a lehető legmélyebbre visszaereszkedni. Ahogy elképzelhetetlen, hogy a víz alatt kicsit megpihenjünk, ugyanígy nem lehet odafenn sátorozgatni.

Egy sípályán is lehet pólóban síelni, ha tiszta az idő. Ilyen magasságban a nap még erősebben süt, hiszen egészen vékony levegőrétegen kell csak áthatolnia. Felhőtlen időben akár 20-30 fokra is felmehet a hőmérséklet, ami puha kásássá olvasztja a havat, nagyon lelassítva a mászókat. De ahogy eltűnik a nap, drámaian esik a hőmérséklet, akár mínusz 20-30 fokra is.

A mászók ebbe a magasságba már nem cipelnek magukkal főzőt, gázpalackot, lábast, kanalat. A hóolvasztás ráadásul időigényes, egy liter vízhez akár egy-másfél óráig kell a főző mellett ülni. A hó laza szerkezetű anyag, egy lábasnyi hó felmelegítése után egy ujjnyi vizet ha kapunk. Nincs olyan mászó, aki vállalná ezt a procedúrát, miközben a cél, hogy minél hamarabb lemenjen a hegyről. A szopogatás ugyanilyen alacsony hatékonyságú tevékenység. Lehetetlen másfél-két órán át havat enni.

Itt is csak következtethetünk. A többi mászó szerint a fiatal alpinista jó erőben volt, velük haladt lefelé, amikor megfordult, és visszamászott a társáért. Az expedíció vezetője azt mondta, ő már csak akkor rádiózott vele, amikor Erőss mellett volt és a lábát masszírozta. Ez fontos lehetett, hogy a hegymászó talpra álljon azután, hogy egy éjszakát töltöttek hálózsák nélkül a mínusz harminc fokban. És persze a lelki segítségnek is ereje van. Ugyanakkor 8000 méter felett egy ilyen tett az öngyilkossággal egyenlő. Hiába volt Kiss Péter jó erőben, a csúcsmászás után, kifáradva minden bizonnyal utolsó tartalékait emésztette fel a segítség.

Valószínűleg a tapasztalatlansága miatt döntött így. Kiss azelőtt csak Európában mászott 4000-es hegyeket. Ezek technikailag és erőnlétileg felkészítették ugyan, de egy nyolcezres csúcs nem két darab négyezres, egymásra rakva. Döntésében gyakorlatlansága mellett szerepet játszhatott az is, hogy ebben a magasságban az agy sem működik tökéletesen, könnyű irracionális döntést hozni.

Az expedícióvezető nyilatkozatai szerint is, igen. Ebben a helyzetben valószínűleg az volt a kérdés, hogy mindketten meghalnak, vagy csak egyikük.

Kattinson a nagyképért!

Fotó: Ilka Műhely / MTI

A fokozatosság fontos a magashegyi mászásban, ezért jellemző, hogy az alpinista a 4 ezresek után 6-7 ezer méteres hegyeken szerez gyakorlatot. Manapság, amikor már kiépült a himalájai mászások infrastruktúrája, nem szokatlan viszont, hogy a jó mászók rögtön a Himalájában folytatják. Számtalan ilyen sikeres mászás ismert, igaz, ezeket jellemzően kereskedelmi expedíciók tagjai érik el, serpák és oxigénpalackok segítségével.

A magyar csapatban arról beszéltek, hogy Kiss addig mászik felfelé, amíg biztonságosnak érzi, és csak akkor próbálkozik a csúccsal, ha jó volt addig a hegyen. Kissnek végül nem is az erőnlétével volt baj, hanem helyzetérzékelésével, amelyet nem lehet tanulni, ehhez gyakorlat kell, amit viszont könnyebb megszerezni úgy, hogy az ember nem rögtön egy nyolcezressel próbálkozik.

Mindez azonban Kiss döntése volt: a hegymászás felnőtt emberek felnőtt döntésein alapul. Ha Kiss úgy döntött, hogy mászni szeretne, akkor a döntéséért csak ő felelős. Se rábeszélni, se lebeszélni nincs lehetősége másnak. A hegymászóexpedíciók nem katonai jellegű küldetések, ahol a parancsnok utasításokat osztogat, amelyeket kötelező végrehajtani. Ezek valójában baráti szerveződésű túrák, amelyen minden résztvevő saját elhatározásából vesz részt. Mindenki eldöntheti, hogy részt akar-e venni a csúcstámadásban, vagy visszafordul. A 2012-es Annapurna expedíción például Mécs László jelezte, hogy veszélyesnek érzi a csúcstámadást, és nem mászik majd. Az is igaz persze, hogy van valamennyi pszichés nyomás minden mászón, hogy menjen felfelé, és segítse a csúcsra tartó társait.

Két okból sincs. Bár a köztudatban a hegymászók kötéllel összekötve küzdenek az elemekkel, ez valójában már csak a filmekben, rajzfilmekben történik így. A hegymászásnak sok ága van, de a magashegyi hegymászásnál az emberek leginkább egymástól függetlenül mozognak, tehát Erőss Zsolt nem vonszolta maga után egyre fáradtabb társait, vagy nem vágta el a kötelet, mivel nem is volt kötél. A csúcsmászásnál emberek egész sora tart a saját tempójában a csúcs felé. A biztosításról a kifeszített kötelek gondoskodnak, nincsenek egymással összekötve.

A kommentekben szinte gyilkosságsorozatként emlegetett esetekből pedig annyi igaz, hogy azokon az expedíciókon történtek, amelyeken Erőss is ott volt. Az Annapurnán Horváth Tibor egyedül ment vissza a táborba, és bevállalta, hogy rossz időben, lavinaveszélyes terepen ereszkedik, noha rádión kérték, hogy várja meg egy sátorban az akkor még a csúcs felé tartó Erősst. Szabó Levente ereszkedésnél megcsúszott, és a jéglejtőn lezuhant. Volt, aki titkolta, hogy szívproblémái vannak, és emiatt halt meg egy expedíción, és olyan is, aki túl sokáig tartózkodott 8000 méter felett, és míg Erőss le tudott menni, ő már képtelen volt erre.

Mindent megtettek. A két alpinista hétfő estére mászta meg a csúcsot, kedd este elindult értük két serpa, akik szerdán már a négyes táborban voltak. Azért nem indultak előbb, mert szinte mindenki a hegyen mászott, nem lehetett olyan embert találni, aki a csúcsmászás után képes lett volna visszafordulni. A serpák pedig nem találták nyomát a két mászónak a négyes tábor körül.

8000 méteren már nincs annyi energiája az embernek, hogy járásképtelen hegymászókat hozzon le. Ha Erőssék nem értek a tábor közelébe, akkor minden hiába. Ha életben is vannak a 8 ezer felett töltött harmadik napon, már csak hordágyon lehetne őket szállítani. De ki képes hordágyat cipelni, mikor a saját lábát alig bírja emelni? Mindezt ráadásul meredek, veszélyes terepen. Ha a serpák felmennek 8000 méter fölé, csak a saját életüket kockáztatták volna, és legfeljebb annyit érnek el, hogy fotót készíthetnek az elhunyt mászóról.

Ezek már azok a kétségbeesett próbálkozások, amik mögött a jó szándék mellett a himalájai helyismeret teljes hiánya is szerepet játszik. Igaz, hogy egyes helikopterek tökéletes légköri viszonyok közt, nagy kockázatot vállalva képesek 7000 méter fölé szállni. De ott mit csinálnak? Esetleg leraknak néhány serpát, akiknek ugyanúgy fel kell menniük a legfelső táborba, ahol konstatálják, hogy nincsenek meg a mászók. Feljebb helikopterrel sem tudnának menni, tehát az a helyzet, amikor a helikopter 8000 méter felett lebeg, majd egy kötéllel kilógatott serpa felkapja a bajba jutott mászót, csak fantasztikus filmekben képzelhető el.

De még ha lenne is ilyen csodahelikopter, ahogy nincs: a szervezést is számolva akkor is csak 1-2 nappal a gyalog induló serpák után érkezett volna a helyszínre. Miközben itt órákon múlt Erőss és Kiss sorsa.

Sehogy. Ez olyan veszélyes procedúra lenne, hogy ebben a magasságban már a hegyen hagyják a halottakat. A himalájai csúcsok közelében, a népszerű útvonalak mellett sok szerencsétlenül járt hegymászó teste jelzi, hogy itt nem távoli lehetőség az életveszély. A hidegben a testek nem bomlanak el, évtizedekig fekszenek azokban a zugokban, ahonnan nem viszi el őket a lavina, vagy nem takarja be a hó. Némelyik már útjelzőként is ismert.

A magashegyi hegymászás extrém sport, és sajátos világlátású, gondolkodású emberek űzik. És persze abban a magasságban minden, amire itt lenn evidenciaként tekintünk, más színben tűnik fel. A halál lehetősége hozzátartozik a himalájai mászáshoz, az alpinisták számára ez természetes dolog.

A többiek serpák segítségével másztak, ők vittek nekik folyadékot, élelmet, voltak olyanok, akik számára oxigénpalackokat is cipeltek. A spanyol mászót, Oscar Cadiachot például termoszból felszolgált kávéval várták a serpái a csúcson.

A serpa egy nép neve. A Himalájában élnek, és már az első expedíciók az ő segítségükkel jutottak el a nagy hegyek környékére. Helyismeretük, kitartásuk miatt máig a serpák nemzetségének tagjait bérelik fel az expedíciók teherhordónak, tábori szakácsnak, a legjobbak pedig a hegyen, vezetőként segítik a hegymászókat.

A hegymászás lényege, hogy az alpinista mindenfajta segítség nélkül jut fel a csúcsra. A magyar csapat, és a világ legjobbjai ezt, az úgynevezett tiszta stílust követik. Nem csak serpákat nem bérelnek, hanem oxigénes segítséget sem használnak. Maguk építik a táboraikat, maguk viszik a felszerelésüket, a saját erejükből jutnak fel a csúcsra.

Milyen lenne, ha egyesek kismotorral indulnának a maratonon, mondván úgy sokkal gyorsabb, és nem is lesz estére izomlázuk. Ezeknek a tevékenységeknek nem az a lényegük, hogy az ember minél könnyebben teljesítse azokat, hanem hogy a saját leleményességével, erejével győzze le a kihívásokat.

Tenzing Norgay társa, nem pedig kiszolgálója, teherhordója volt Hillarynek. A klasszikus időkben amúgy is másképp működtek az expedíciók. Akkoriban nem csak annyi volt a feladat, hogy feljussanak a csúcsra. Fe kellett fedezni azokat az útvonalakat, amelyeket ma már rutinszerűen használnak. A himalájai hegymászás klasszikus korszakának expedíciói olyan földrészeket fedeztek fel, ahol még sosem járt ember. Rengeteg serpával mozogtak, táborláncokat építettek a hegyre, a hegymászók és serpák egymást segítve jutottak egyre feljebb. Míg végül a legrátermettebb egy-két mászó a többiek támogatásával eljutott a csúcsra.

Mára a nyolcezreseken nincs sok felfedezni való. Az alpinizmus inividualista sport lett, ahol minden mászó megpróbál a csúcsra jutni. Ennek alapvetően két formája van: a tiszta stílus, amit a magyarok választottak, és a kereskedelmi expedíciók módszere, amikor serpák segítenek, viszik a csomagot, állítják a sátrat, és kávét adnak a csúcson. Akik pedig tényleg csak az elismerésre vágynak, azok oxigént is használnak.

Nem biztos, hogy a barátaid előtt henceghetsz majd a sikereddel. A magashegyek minden könnyítés ellenére is hatalmas kihívást jelentenek. A 8 ezres csúcsok meghódítása oxigénnel, serpák segítségével is életveszélyes, és rendkívül nehéz.

A helyzet nem olyan tiszta. Ha ugyanis a többi expedíció serpái kifeszítik a feljutást, a visszaereszkedést és a tájékozódást is segítő köteleket, akkor azokat az is használja, aki magától nem vette volna igénybe. Nehéz is kihagyni egy ilyen segítséget, ha a hegymászó azon a logikus útvonalon mászik, ahol a kötelet is kifeszítették.

A magyar expedíció konfliktusba is került az egyik spanyol csapattal, mert azt akarták, hogy ők is szálljanak be pénzzel a serpák kifizetésébe, hiszen a köteleiket használják majd a csúcstámadásnál. Végül csökkentett árat fizettek, mondván ők maguk is részt vesznek a munkában, azaz serpaként dolgoznak. A lényeg viszont, hogy ebben a tekintetben a magyarok is igénybe vették a serpák munkáját. Ez sokat számított, ami onnan tudható, hogy a lendületük, sebességük visszaesett onnantól, hogy a legfelső, kritikus szakaszon már nem voltak kötelek.

Végül zavaros körülmények közt csak a spanyol expedíció serpái végezték a kötelek kifeszítését. 8100 méter körül állítólag elfogyott a kötelük, egy ideig még másztak felfelé a hegymászóikkal, majd mind visszafordultak. A magyarok két serpával és egy olasz és spanyol mászóval már valóban tiszta stílusban folytatták a mászást. Igaz, a tervezettnél hat órával később értek fel, ami nagy késésnek számít.

Nem, náluk is hatalmas teljesítmény, ha feljutnak a csúcsra. Nem véletlen, hogy eddig mindössze két serpa érte el mind a 14 nyolcezrest. A serpák annyiban szerencsések, hogy folyamatosan a hegyek közt vannak, kevésbé kell akklimatizálódniuk, nem az íróasztal mellől érkeznek a Himalájába, hanem folyamatosan hegymászással foglalkoznak.

A köznyelvben hegymászásnak hívnak egy sor olyan sportot, aminek csak annyi közük van egymáshoz, hogy hegyek közt zajlanak. A sziklamászásnál például a sziklán vezető nehéz útvonal megmászása a cél, és mindegy, hogy milyen magasan zajlik, sőt, legtöbbször még a szikla tetejére sem jutnak fel. A mixmászásnál havas, sziklás hegyoldalakra kapaszkodnak, de itt is a nehézség a lényeg, nem az, hogy a csúcs 2000 vagy 8000 méteren van. És van a himalájai mászás, amelynél az a cél, hogy a csúcson álljanak, lehetőleg külső segítség nélkül. Ez utóbbiban Erőss világviszonylatban is jelentős eredményeket ért el, különösen, hogy az utolsó két csúcsra már fél lábbal mászott fel. Eredményei mellett elhivatottsága miatt sem túlzás a himalájai hegymászás eddig legnagyobbjaként említeni.

Az expedíció vezetője, Kollár Lajos azt nyilatkozta, hogy véget vetnek a Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozatnak, mivel nem tudják, kivel lehetne folytatni. Nem csak arról van szó, hogy Erőss túl magasra rakta a lécet, hanem arról is, hogy az expedíciós mászás alapvetően megváltozott. Ez már egyre kevésbé a kihívásokat, és nem pedig a hírnevet kereső alpinisták világa. A himalájai csúcsokat kereskedelmi expedíciók ostromolják, a körülmények alapvetően változtak meg. Nem véletlen, hogy a hegymászás Oscar-díját, a Piolets d'Ort évek óta nem nyolcezresek megmászói kapják, hanem olyanok, akik alacsonyabb, 6-7 ezres hegyeken másznak nehéz, és még sosem próbált utakat.

A fiatalok nálunk is inkább sziklát másznak, vagy a nagyhegyek megmászásának progresszívabb irányai iránt érdeklődnek. Az utánpótlás elfogyott, de tulajdonképpen megszűnt az a fajta alpinizmus is, amelyben Erőss Zsolt nagyot alakított.