Móric
14 °C
15 °C

Magyar nő nyerte Európa leghosszabb, 282 kilométeres ultramaratonját

2014.03.31. 15:44
Lubics Szilvia
Lubics Szilvia
Fotó: Ultramaratone

A kerékpárosok jól ismerik már a Milano–San Remo-versenyt, a közel 300 kilométeres tavaszi klasszikust. Közel hasonló távot az ultramaratonisták futva tesznek meg. Az idei kiírásban Szőnyi Ferenc a második helyen érkezett célba, a nőknél Lubics Szilvia nyert.

Az UltraMilano–San Remót a kerékpárverseny ihlette, és idén először sikerült is megrendezni Európa leghosszabb egyszakaszos ultramaratonját. A táv 282 kilométer, és nem is túl könnyű terepen halad: 140 kilométerig erősen hullámos a táj, és egy 532 méter magas hegyre is fel kell futni tengerszintről.

A debütáló versenyen a legjobb magyar ultrások is ott voltak, az ultratriatlonokon és kerékpárversenyeken eredményes Szőnyi Ferenc, és a Spartathlont már kétszer megnyerő Lubics Szilvia is elindult. Harmadik magyarként a már szintén rutinos ultrásnak számító Kulcsár András versenyzett.

Szőnyi végig a legjobbak között haladt, a harmadik időmérő pontnál már a harmadik volt. Sokáig tartotta ezt a helyet, de a végét jól bírta, feljött a második helyre, hat perccel verte a harmadik helyezettet. Szőnyi 33 óra 16 perc 1 másodperc futás után ért célba.

A 53 indulóból csak 13-an értek be – írta a Facebookon Lubics Szilvia –, sokan azért adták fel a versenyt, mert nem tudták teljesíteni a résztávok limitidőit, vagy nem volt elég nekik a teljes távra a 42 óra. Pihenésre nem volt sok idő, Lubics Szilvia is négy, ötperces alvással ment végig. A nők közül egyedül ő tudta befejezni az első UltraMilano–San Remót, a 40:17:40-es idejével az abszolút kategóriában is jól szerepelt, a nyolcadik lett. Kulcsár András 41:13:10-zel a 12. helyen zárt.

A futást nehezítette, hogy az útvonalkijelölés nem volt tökéletes, eltévedések miatt plusz kilométereket is rátettek a távra a versenyzők.

100 kilométeres magyar bajnokság Kisbéren

A kétszeres Bécs–Pozsony–Budapest győztes Zabari János (TFSE) ismét bebizonyította, hogy ezen a távon nincs nála erősebb. A rajt pillanatától kezdve magabiztosan állt az élen. A 16,666 kilométeres, igen nehéz, hullámos kisbéri pályán 6 kört kellett megtennie. Erőnlétét jól jellemezte hogy az első négy köridejében (67 km) csak 10-20 másodperces ingadozást mutatott. Az őt üldöző fiatal és elszánt Steib Péter nem tágított mellőle egészen addig, amíg az egy héttel korábban, általa megnyert Balaton-szuperamaraton 4 napos verseny győzelmével járó fáradtság le nem vette a lábáról. Második helyen Polyák Csaba (KARC) végzett, akinek hasonlóan egyforma körei voltak. A harmadik helyen egy igazi nagy tehetség, Kovács Zsolt, a BAB SE versenyzője végzett.
A nőknél Gyebnár Éva (Ironteam)10 óra 4 perc 29 másodperces idővel, szintén rajt-cél győzelmet aratott. A 2. helyen, Tomán Edina (Dunakeszi VSE) végzett. A 3. helyet összetettben Bosznai Diána (Ikarusz BSE) foglalta el.