Hangulatos betonhodály Bécs közepén

"Ez a titkos bejárat" - mosolyog vissza az alkalmi idegenvezető, és belöki a vaskaput. Végre bejutottunk az Eb-döntő helyszínére, a bécsi Ernst Happel Stadionba. Az Európa-bajnokság legnagyobb, az UEFA besorolása szerint egyetlen ötcsillagos pályájára sikerül így besurrannunk. A partizánakcióra természetesen saját méretes késésünk miatt volt szükség, kontaktemberünk sehol, száma az autóban, így egy, a stadion előtt feliratokat ragasztgató kedves önkéntes juttat be minket.

Még több bécsi kép

Az elkéséshez nagyot kellett alakítani. Budapest felől az autópálya szinte idáig szalad, a letéréstől alig két perc az út. Most már a tömegközlekedés is tökéletes: május elején felavatták az U2-es metróvonal új szakaszát, tíz perc alatt a városközpontba lehet jutni.

Néhány perccel a belógás után már a vezetőnkkel együtt lépünk az egykor Práternek hívott stadion gyepének szélére. Felettünk az ovális tető, körben nagyjából ötvenezer ülőhely, előttünk az elaggott rekortán. Délelőtt van, közepesen élénk a hely, úgy tűnik, itt már nagyjából végeztek az Eb-előkészületekkel.

A futópálya miatt a nézőtér egészen messze van a fűtől, még akkor is, ha az Eb idejére kétezer ülést a rekortánra építenek. Ezeket a fekete székeket azonban a döntő után vissza kell bontani, mert később zavarnák az atlétikai versenyeket. Itt foglalhat helyet száz mozgáskorlátozott és húsz gyengénlátó is. A szervezőket mégis kritika érte, mert a torna után ez a lelátórész is eltűnik nagyjából. A második karéj tetejére is új széksorokat helyeztek be, így még ezer, az Eb után is megmaradó helyet nyertek. Így lesz az eredetileg majdnem ötvenezres stadionban júniusra 53 ezer férőhely, majd 51 ezer.

Felmászunk a lépcsősorokon, és az ovális lelátóról az üres stadionnak is van hangulata. A legtávolabbi székről is láthatónak tűnik, ami lent történik, nem a Puskás Stadionban oly zavaró madártávlati képet kapjuk.

Egy majdnem nyolcvanéves stadionban járunk, a bécsi nagy park, a Práter közepén. Másfél évtizedes tervezgetés után, 1928-ban, megünnepelendő a tízéves köztársaságot, a bécsi futball kezdetének egyik meghatározó helyén tették le az új stadion alapkövét. Még fél évet tököltek a végleges döntéssel, mert három másik helyszín is képbe került. Végül a Práter és a Hohe Warte között döntöttek. Utóbbi nyolcvanezer férőhelyével 1921 óta Európa legnagyobb stadionja volt, máig a legnagyobb természetes lelátóval - egy mesterséges dombon. Végül a Práter mellett döntöttek a városvezetők, leginkább azért, mert már ott volt az alapkő.

A tervpályázatot a német Otto Ernst Schweizer nyerte meg. Érdekes, a filozófusként is működő építész akkor készült el a legutóbbi világbajnokság egyik helyszínével: az azóta többször átépített nürnbergi Frankenstadionban játszották 2006-ban többek között az emlékezetes portugál-holland nyolcaddöntőt. (Azok a tervei az 1928-as olimpia művészeti versenyén aranyat hoztak neki.)

Huszonhárom hónapos építkezés után 1931-re készült el Európa akkor legmodernebb stadionja. Hatvanezres lett, és amiatt számított nagyon korszerűnek, hogy mindössze hat perc alatt ki tudták üríteni. Ez most is hihető, 72 bejáraton lehet bejutni. Schweizer egész sportkomplexumot tervezett ide, elképzeléseiből a fő aréna mellett csak a nyitott kerékpárstadion és a fürdő valósult meg. (Előbbi már nem áll, utóbbi Európa legnagyobb strandja.) A Prátert a százezer sportolót megmozgató második munkásolimpiával avatták fel, a futball- és a kézilabdadöntőt 65 ezren látták.

Stadion kívülről, belüről

Talán a húszas-harmincas évek építészeti stílusa teszi, talán az osztrákok akarták így, a stadion karcsú lábakon áll. Megint lehet erőltetni a Népstadion-párhuzamot, itt hiányoznak a nyomasztó betontömbök. Belül a bécsi önkormányzat és az üzemeltető irodái, tágas folyosók. A megújuló VIP-páholyokon még dolgoznak, így oda csak kívülről vethetünk egy pillantást. Sikerült a régit az újjal összeilleszteni, sokszor mégis 80-as évek hangulatunk van.

A megnyitás utáni évek egybeestek az osztrák futball első nagy sikereivel, a Wunderteam (csodacsapat) időszakával. 1931-32-ben tizennégy meccsen maradt veretlen a válogatott, miközben Németországot oda-vissza (6-0-ra Berlinben, 5-0-ra Bécsben) legyőzte, Skóciát pedig a kontinensen elsőként verte meg (5-0). A Wunderteam és a Práter második világháború előtti története 1938 áprilisában, az Anschluss-meccsel ért véget: 2-0-ra győzték le az Ausztriát néhány héttel azelőtt magához csatlakoztató Németországot.

A háború alatt kikerült a sport a stadionból: előbb katonai célokra használták, a nácik egyik központja volt, majd a város zsidóságát gyűjtötték itt össze, mielőtt haláltáborokba küldték őket. Erről tábla emlékezik meg a VIP-páholyban. A bombázásokban a pálya hosszú oldala melletti E-szektor teljesen megsemmisült, a fürdő leégett, a kerékpárpálya használhatatlanná vált.

A háború után nemcsak a sport tért vissza, de 1956-ban ki is bővítették a Prátert. Egy harmadik karéjt építettek rá, így már 90 ezren fértek be, és négy oszlopon a villanyvilágítást is bevezették. Ekkor kezdődött a stadion jó negyvenéves fénykora. A felújított létesítményt 1956 novemberében a Rapid Real Madrid elleni, 3-1-es BEK-nyolcaddöntős győzelme avatta (53 ezer néző), majd három évvel később megint a Real - a Wiener Sportclub ellen - játszott 80 ezer néző előtt.

1960-ban voltak a legtöbben a Práterben, de az egymásnak ellentmondó források szerint nem egyértelmű, hogy az osztrákok a friss Európa-bajnok Szovjetunió, vagy a négy évvel később győztes Spanyolország ellen játszottak 91 ezer szurkoló előtt.

Négy évvel később rendezték Bécsben az első európai kupadöntőt: az Internazionale 72 ezer néző előtt első BEK-győzelmét aratta a Real ellen. Ekkor már ez volt a maximális befogadóképesség, mert az állóhelyek nagy részét ülésekkel szerelték fel. Még ötször volt itt kupadöntő. A legkevesebben a KEK 1970-es utolsó meccsét látták (a vesztes lengyel Górnik edzője Kalocsay Géza volt), a legemlékezetesebb gól a 87-es BEK-döntőn esett (az algériai Madjer sarkazta), a hazaiaknak a legkedvesebb az akkor még kétmeccses UEFA-kupa-finálé odavágója volt, legutóbb az Ajax lett itt Európa legjobbja.

Az utóbbi meccseket már mind a férőhelyre még kisebb stadionban játszották. 1984 és 86 között az eddigi legjelentősebb átépítés zajlott a Práterben: ekkor került a helyére a 277×223 méteres ovális tető, amely ötvenméteres magasságával az egyik legnagyobb Európában. A világítóoszlopok is eltűntek, a tetőbe építették be a lámpákat. 57 ezren fértek be ezután, az újranyitáskor majdnem ennyien látták, ahogy Ausztria barátságos meccsen 4-1-re veri a friss vb-második Németországot.

Tető, szék, kép

A tető valóban hatásos: középen kissé behajlik, amit a pálya mellől nem lehet észlelni, a lelátókról viszont izgalmas látvány. Valószínűleg a befedés miatt is festenek jól a tribünök. A tető miatt olyan ketrecérzésünk van még a gyepen járva is, fent meg egészen beszorulós a hangulat, leginkább a felső sorban érezni ezt.

A 90-es évek nagy meccseinek már Ernst Happel Stadion néven adott otthont a Práter. A játékosként 1954-ben vébébronzig, edzőként a Feyenoorddal BEK-győzelemig, a holland válogatottal 1978-ban vébédöntőig jutó szövetségi kapitányról halála után, 1993-ban nevezték el Ausztria legnagyobb arénáját. Ekkor csökkent utoljára a nézőtér befogadóképessége: az utolsó állóhelyek is eltűntek, így 50 ezernél valamivel kevesebben fértek be.

Az utóbbi tíz évben talán kevésbé mozgalmas volt az élet a Happel-stadionban. Vezetőnk is megjegyezte, a válogatott, illetve a bécsi csapatok nemzetközi meccsein, az Austria-Rapid rangadókon kívül csupán évente egy-két koncertet és ifjúsági atlétikai versenyt rendeznek itt. Még az osztrák futballszövetség elnöke, Friedrich Stickler is azzal lelkesítette egy interjúban honfitársait, hogy ragadják meg az alkalmat, mert mostanában nem lesz hasonlóan jelentős futballesemény az országban. Az aréna ugyanis kicsi ahhoz, hogy újra BL-döntőt játsszanak itt, mert a finálékat most már legalább hetvenezres stadionokban rendezik.

Az Eb-re nem építették át a döntő helyszínét, 37 millió eurót, 9,2 milliárd forintot mégis elköltöttek a felújításra. Azon kívül, hogy mindent megtisztítottak, újrafestettek, megújult a biztonsági helyiség, ahonnan az egész stadiont be kell látni, illetve a kamerarendszer; új a pálya világítása; hipermodern és egészen nagy videokivetítőt szereltek fel; a tévések nemcsak felújított bokszokból közvetíthetnek, hanem olyan interjúállásokat is kialakítottak, ahonnan a háttérben a pálya látszik; megújult a hatszáz férőhelyes sajtótribün is, ahová a kieséses szakaszban már ezren férnek majd; kicserélték a mellékhelyiségeket.

A valóban rosszul kinéző futópályával nem is vesződtek az Eb előtt, inkább lefedik műfűvel. A döntő után azonban kicserélik a rekortánt és újat tesznek le. A többi stadionnal ellentétben itt nem cserélték a füvet, fűtést azonban építettek alá.

Kisebb nehézségek - ahogy a többi helyszínen is - azért Bécsben is adódtak. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a stadion körül szükséges húszméteres biztonsági zóna kialakításához fákat kellett kivágni, ami ellen környezetvédők tiltakoztak. Ottjártunkkor egyértelmű volt, a fákat beáldozták a biztonság kedvéért, amitől enyhén kiábrándító lett a stadion előtti terület.

Erre a kopasz aszfaltplaccra építették fel az ideiglenes médiaközpontot. Csak az Eb alatt fog állni a 3000 négyzetméteres konténerépület, amelyből hídon keresztül lehet a stadionba jutni.

A megújult részek közül minket leginkább az öltözők érdekeltek. Semmi meglepőt nem láttunk itt, minden letisztult és tiszta, az egyik helységet, amelyikbe benézhettünk, még nem is használták.

Majdnem egyórás bolyongás után távozunk. Kiderül, ugyanazon a bejáraton, ahol érkeztünk. Most azonban észrevesszük, hogy a rácsos ajtó mellett elhagyatott, old-school portásbodé áll, benne harmincéves telefonnal. Megint kicsit nyolcvanasévek-érzésünk támad.

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!