Hét spanyol az Index Eb-válogatottjában
További EB 2008 cikkek
A kapuban Iker Casillas nem is lehet kérdéses, öt meccsen hiba nélkül védett, az olaszok ellen szenzációsan javította egyetlen megingását, lábbal hárította Mauro Camoranesi lövését. A tizenegyespárbajban brillírozott, nem kapott gólt a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben sem.
A védelem jobb oldala majdnem egnnyire egyértelmű: Sergio Ramos. Egyetlen bizonytalansága a döntőn volt, de elpasszolt labdája után társa, Puyol megmentette.
Be is raktuk mellé a Barcelona középhátvédjét, aki szintén a fináléban hibázott először és utoljára. Ballack csúnyán megkerülte, de mivel addig rossz mozdulata sem volt, övé a poszt. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy korábban levett a pályáról három olyan csatárt – Ibrahimovicot, Tonit és Pavljucsenkót –, akiket sokan gólkirálynak vártak.
A balhátvéd posztján nagy verseny volt egy korábban kiesett, Van Bronckhorst, egy döntős, Lahm és egy elődöntős, Zsirkov között. Az szólt az orosz mellett, hogy Lahm a finálé első félidejét elszúrta, a szünetben lecserélték, Zsirkov meg a spanyolok elleni elődöntőt leszámítva végig jól játszott, és technikássága meg briliáns bal lába miatt veszélyesen támadott is.
A középpálya bal oldalán vagy a jobbon a spanyol David Silva szerepelne. Azért vagyunk határozatlanok pozíciója miatt, mert társa lenne Andres Iniesta, akivel folyamatosan cserélgették helyüket.
Silva mindig hozta, amit vártak tőle, sőt gólt is rúgott, Iniesta viszont nem került volna be, ha a döntőn nem játszik kiválóan. Óriási szerepük van az Eb-győzelemben, többek között az ő hihetetlen tehetségük miatt is lett bajnok a csapatuk.
Meg azért is, mert olyan szűrő figyelte mögöttük esetleges hibáikat, mint Marcos Senna. A brazil származású, honosított védekező középpályás a poszt egyik világklasszisa lett az Eb-n, hazájában már bánhatják, hogy elengedték.
Negyedik középső emberünk egy török, Arda Turan. A jobbhátvédként és ezen a poszton is használt Hamit Altintop mellett legjobbja volt csapatának, 21 évesen két meccsen lőtt fontos gólt: Svájcnak a győztest a 92. percben, Csehországnak a szépítő találatot.
3-4-3-as formációnk csatársorának bal oldali helye a német Lukas Podolskié, aki a döntőt nem számítva mindig veszélyes volt, rúgott három gólt, gólpasszt adott a negyeddöntőn és az elődöntőn. Bal oldali középpályásként szerepelt többször, mi eggyel följebb toltuk.
Kissé jobbra, mellette játszhatna az Eb legnagyobb felfedezettje, az orosz Andrej Arsavin, aki zseniális képességeit a svédek és a hollandok ellen bizonyította, majd a spanyol védelem levette őt a pályáról. Mentsége, hogy egyetlen társa sem villogott azon a meccsen, ezért nálunk befér, sőt. Még akkor is, ha nem kifejezetten csatárt játszott, három meccsén két gólt rúgott, megérné előrébb tolni.
Középcsatárunk a négy találattal gólkirály, ám az elődöntőben megsérült David Villa, aki nemcsak az oroszoknak lőtt mesterhármasa miatt került be, hanem mert valamennyi meccsén veszélyes volt a kapu előtt.
Az Index Eb-álomcsapata
Iker Casillas - S. Ramos, Puyol, Zsirkov - D. Silva, Senna, Arda Turan, Iniesta - Podolski, Arsavin, D. Villa
Eb-csapatunk elkészült, hét spanyol Európa-bajnok van benne, ami elsőre nekünk is soknak tűnt, de gondoljuk csak át, mennyivel volt jobb mindegyik ellenfelénél a győztes. Ennyit sem haboznánk, ha a döntőben nyolc kijátszott helyzetükből még kettőt góllal fejeznek be.
A fenti tizenegy futballista közül választottuk ki az Eb legjobbját, Iker Casillast. Szerettünk volna csatárt vagy középpályást megjelölni, de ő volt az, aki mindig ott volt, mindig jót és jókor csinált, épp csak gólt nem rúgott.
Csapatunkból öten pályázhatnak a hivatalos Eb játékosa címre, akinek nevét az UEFA hétfő dél körül jelenti be. Casillas, Puyol, Villa, Senna, Arsavin náluk is jelölt, szerintük Michael Ballack, Bastian Schweinsteiger, Wesley Sneijder, Hamit Altintop és – igen, komolyan gondolják – Luka Modric is érdemes lehet a kitüntetésre.