Hogyan lehetnek ennyire jók az oroszok?
További EB 2008 cikkek
Vannak az Eb-n csapatok, amelyek pont szövetségi kapitányaik miatt estek ki, a szóban forgó edzőket pedig hazájuk sportsajtója annak rendje és módja szerint pellengérre állította, felnégyelte, majd a négy legnagyobb vár fokára tűzte testüket. És van egy – talán sokak meglepetésére – elődöntőbe jutott csapat, ahol a sikernek köszönhetően nemcsak a játékosokról, de az őket idáig vezető edzőről is legalább annyi szó esik.
Guus Hiddink, a világvándor, a kozmopolita, a futball nagykövete (a jelzőket az orosz médiától csórtuk). Klubedzőként a PSV csapatát segítette többek között hazai triplához és többszöri, eredményes BL-szerepléshez, de megfordult Spanyolországban (a Valenciánál, a Betisnél és a Real Madridnál sem váltotta meg a világot), de dolgozott edzőként Törökországban is, mire ráébredt, hogy a válogatottaknál van az igazi helye.
Elsőre nem is ment messzire, a holland nemzeti csapatot az 1998-as vb elődöntőjéig vezette (többek között Anglia és Argentína testén keresztül), ahol ugyan büntetőkkel vereséget szenvedtek Brazíliától, de már ekkor kiderült róla, hogy igazi autokrata vezetőként a saját feje után megy, és senkitől nem tűr beleszólást a munkájába. Egy Davidsszal folytatott vitája okán megtalálta a sajtó is (Edgar pakolt és utazhatott haza), ezért a Vb után lemondott.
2001-ben igent mondott a rendezőként vb-re készülő dél-koreai válogatott hívására, és bár a közvélemény egyértelműen a véleményes bírói ítéleteknek tulajdonítja a végül elődöntőig jutott csapat menetelését, Hiddink egy működőképes, remekül kifundált szisztémát tanított meg játékosainak, akik egyszerűen elhitték, hogy megverhetik akár Olaszországot vagy Spanyolországot is.
Távol-keleti túrájának kezdetén természetesen meggyűlt a baja a helyi sajtóval, amely azzal vádolta, hogy nem veszi komolyan a munkáját, de ugyanezek az újságírók a vb után személyesen álltak neki sorfalat a később róla elnevezett stadionban, az ország pedig annyira a szívébe zárta, hogy tiszteletbeli koreai állampolgár lehetett – nem beszélve a rendelkezésére bocsátott rengeteg juttatásról és ajándékról, amivel elhalmozták.
Az újabb klubkitérő után 2005-ben egy újabb válogatott élén találtuk Hiddinket, az ausztrál lehetőségért ezúttal azonban nem adta fel állását a PSV-nél sem, sőt előre bejelentette, hogy a világbajnokság végeztével mindkét munkahelyén felmond. A dél-amerikai ötödikkel lejátszott selejtező során Ausztrália 32 év után jutott ki vb-re, új állomáshelyén pedig, mintegy újdonságként, az első perctől kezdve imádták a szurkolók.
Az imádat pedig csak fokozódott, hiszen Hiddink vezetésével az utolsó fordulóban az esélyesebb Horvátországot búcsúztatva Brazília mellett továbbjutottak a csoportjukból, majd a következő körben Olaszország ellen is becsülettel helytálltak. Bizonyára sokan emlékeznek az olaszok javára másodpercekkel a rendes játékidő letelte előtt befújt véleményes büntetőre.
A következő állomás 2006-ban már jelenlegi munkahelye, az orosz szövetségi kapitányi poszt. A válogatott élén Hiddink csak az utolsó utáni pillanatokban (és nem is önmagának köszönhetően) harcolta ki a részvételt az Eb-re, és legyünk őszinték, az utolsó fordulóban Andorra ellen 1-0-ra megnyert mérkőzés után sokan voltunk, akik fanyalogva vártuk az orosz csapat szereplését – kivált Anglia helyén.
Az orosz lapok az egekbe emelik Hiddinket
"Az orosz csapatot Hiddink nemcsak az elitbe emelte, de annak is a csúcsára helyezte, immár egy a kiválasztottak közül" - lelkendezett a Kommerszant.A Gazeta értékelésében némileg értetlenkedve, de természetesen kitörő örömmel fogadja az orosz válogatott játékát: "Soha senki nem fogja tudni megmagyarázni, mit tett Hiddink a csapattal, de ez nem is baj, hiszen csoda történt, és abban mindig muszáj lennie egy kis titoknak. A győzelmet elsősorban mindenkinek saját magát felülmúlva kell kiharcolnia, Hiddink pedig ebben varázsló, a sokat látott edző olyan, mint egy mágus."
A Vremja Novosztyej szerint Hiddink nemcsak fizikailag és taktikailag készítette fel a csapatát, hanem lélektanilag is. "Nemcsak labdarúgói minőségükben, de emberi mivoltukban is fejlődtek a csapat játékosai. Hiddink embereivé lettek."
A Nyezaviszimaja Gazeta már egy kicsit messzire is merészkedett, amikor a mestert művészhez hasonlította, aki a rendelkezésre álló alapanyagból és tehetségből valami újat alkot. "Annyi szubjektív értéket, tapasztalatot, emberi nagyságot vitt csapata játékába, hogy azt lehetetlen lemásolni."
Ezek a hangok azonban mára semmivé lettek, és a kontinens szinte egy emberként ünnepli Hiddink csapatát, amiért szemre is tetszetős támadójátékával, igazi világklasszisokkal a soraiban menetel a döntő felé. Sokak saját magukat is meglepve váltak az orosz válogatott önkéntelen szurkolóivá, ezt a csapatot ugyanis (pláne látva az olaszok és franciák látványos vergődését) csak szeretni lehet.
A spanyolok elleni mérkőzésen elszenvedett, jelentős különbségű vereség során még nem sok látszott abból, amivé Arsavin visszatérésével váltak az oroszok, azóta viszont bőven elég történt ahhoz, hogy már ne intézhessük el a csoport nyitómeccsének visszavágóját egy legyintéssel – hogy azt ne mondjuk, Oroszország az esélyesebb.
Akinfejev magabiztos, ahogy az előtte tevékenykedő Ignasevics-Kologyin kettős is, utóbbi ráadásul ha jól pattan, negyvenről is elvállalja. A két szélen Anjukov már két gólpassznál tart, Zsirkov pedig szinte többet van az ellenfél térfelén, mint a sajátján, az orosz sajtó Roberto Carloséhoz hasonlítja a játékstílusát. Középen Szemsov és Szemak amellett, hogy rengeteg labdát szerez, gyors passzokkal indítja akár a szélsőket, akár a visszavont csatárként irányító Arsavint, Pavljucsenko pedig hiába hagy ki rengeteg helyzetet, három gólt már berúgott, és folyamatos veszélyt jelent az ellenfél kapuja előtt.
Az orosz válogatott nemcsak azzal nő ellenfelei fölé, hogy Arsavin személyében van egy zsenije, hanem azzal is, hogy a többiek is mindannyin pontosan tudják, mi a dolguk. Orosz játékost még nem láttunk az Eb-n fetrengeni vagy a bíróval foglalkozni, és elképesztő fegyelmezettségük mellett szinte mindannyian vállalják, sőt megcsinálják a cselt is, ha arra van szükség.
A legmeglepőbb azonban talán mégis inkább az, hogy az orosz válogatott egyszerűen keresztülrohant a hollandokon. A negyeddöntő hosszabbításának második félidejében Van Basten játékosainak még az is komoly gondot okozott, hogy levegőt vegyenek, miközben az oroszok úgy rohangáltak közöttük, mint akiben a lefújás után egyből benne van az elődöntő (akár 120 perces) csatája is.
Hiddink nem véletlenül büszke fiaira, akik tulajdonképpen simán győzték le a sokak által az Eb legnagyobb esélyesének kikiáltott Hollandiát, de nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy a győzelemhez a partvonalon túlról a mester is hozzátette a magáét. Van Bastenre mért vereségét annak tanácstalansága mellett az oroszok szinte tökéletesen megkomponált és célt érő játéka is bizonyítja.
Maga a mester szerényen elhárítja az orosz csoda okait firtató kérdéseket, és csak annyit hajlandó mondani, hogy rengeteg munkát fektettek abba, amit most látunk a játékosaitól. Kulisszatitkokra mi sem bukkantunk, de meggyőződésünk szerint ha a holland bíróságok jövőbe látnak, nem csak felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik Hiddinket tavalyi adócsalási ügye miatt.