Villa nem játszhat a döntőben
David Villa, a spanyol labdarúgó-válogatott támadója kevés esélyt lát arra, hogy pályára lépjen az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében. A 26 éves játékos az oroszokkal szemben 3-0-ra megnyert csütörtöki elődöntőben megsérült, helyére a 34. percben Cesc Fabregas állt be.
"Komoly veszélyben van a vasárnapi szereplésem. Pénteken mindenesetre többet fogunk tudni - nyilatkozott még a mérkőzés után a Cuatro televíziónak. - Én akár sántikálva is játszanék, de van 22 további kerettag, aki teljes erőbedobással képes futballozni, így valószínűleg nézőként leszek ott a finálén" - tette hozzá.
A televíziós felvételek alapján úgy tűnt, hogy a Valencia futballistája egy szabadrúgás elvégzése közben sérült meg, de ő maga azt mondta, az csak kegyelemdöfés volt, és már korábban, futás közben fájdalmat érzett a lábában. Villa egyelőre az Eb legeredményesebb góllövője, négy találattal.