További Cikkek cikkek
Chile kezdte agresszívebben a Svájc elleni találkozót, elsősorban átlövésekkel próbálkozott a zárt védelmi fal ellen, míg az európai csapatnak momentuma sem volt támadásban.
Eseménytelenül telt a félidő, mikor Valon Behramit a 31. percben teljesen feleslegesen kiállította a bíró. Többször is hátra lendült ugyan a karja, miközben a labdáért küzdött, de senkit nem találta el, Vidal arcát végképp nem, persze a dél-amerikai az arcához kapott, és összeesett. Az általában rengeteg lapot osztó el-Gamdi azonnal pirosat adott.
Chile innét kezdve nagy fölényben futballozott. A széleken és távoli lövésekkel is megpróbáltak átjutni a statikusan bekkelő svájci falon, de ez csak ritkán sikerült, és Benaglio akkor is magabiztosan védett.
A legnagyobb helyzetet Sanchez hagyta ki a 39. percben, okosan vett le egy bal oldali beadást a tizenhatoson belül, de kissé alatta maradt a labda, és nem tudott elég erőt vinni a lövésbe.
Nem változott a játék a második félidőre sem, Svájc szinte kilenc emberrel védte a tizenhatosát, esze ágában sem volt futballozni. Chile lassú passzokkal kereste a rést, de csak egy lesgólig jutott: az 56. percben egy legurított szabadrúgás után többen is zavarták a kapust, így a játékvezető nem adta meg Sanchez gólját. Néhány perccel később ismét ő került helyzetbe, Grichting hibája után egyedül vezethette kapura a labdát, de Benaglio jól zárta a szöget.
A 69. percben Svájc új rekordot állított fel, 551 perce nem kaptak gólt vb-mérkőzésen, de mindössze hét perccel tudták megnyújtani a sorozatot. Paredes lesgyanús helyzetben lépett ki a védők mögül, elhúzta a labdát a kifutó Benaglio mellett is, nagyon pontosan középre ívelt, Gonzalez pedig a menteni próbáló Lichtsteiner mellett a kapuba bólintott. Mindkét chilei játékos a második félidőben állt be.
Összjátékuk akár újabb gólt is hozhatott volna, de Gonzalez nagyszerű labdáját Paredes tíz méterről méterekkel fölé lőtte, majd ugyanő lőtt nagy helyzetben a kapu mellé egy gyors kontra végén. A fellazuló védelem ellen Chile többször is gólt szerezhetett volna a meccs végén, de a befejezésnél rendre rossz megoldásokat választottak.
A 90. percben az első értékelhető támadásából majdnem egyenlített az európai csapat, Derdiyok 12 méterről nagy helyzetben a jobb kapufa mellé helyezett.
Svájc rettentő defenzív felfogásban játszott már a kiállítás előtt is, Chile sokkal többet tett a győzelemért, és ha az első meccsen mutatott megnyerő játékát nem is tudta megismételni, teljesen megérdemelten húzta be második győzelmét.
Az utolsó csoportkörben Chile a spanyolokkal, Svájc pedig Hondurasszal játszik.
Marcelo Bielsa, a chileiek szövetségi kapitánya: "Azt hiszem, többet birtokoltuk a labdát, mint az ellenfelünk, emiatt valóban sok lehetőségünk volt, amelyek közül egyet gólra váltottunk. Kétségtelen, ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszottunk."
Ottmar Hitzfeld, a svájciak szövetségi kapitánya: "Nagy iramú mérkőzést vívtunk a chileiekkel, akik hatalmas nyomás alatt tartottak bennünket. Tudtuk, hogy gyorsak és erősek, ezért rengeteg energiát kellett mozgósítanunk a támadásaik megakasztásához. Minden játékosom nagyon keményen küzdött, úgy mentek fel a pályára, hogy a végsőkig harcolni fognak. A kiállításról csak annyit, hogy az én szemszögemből ez egyáltalán nem ért piros lapot."