A csodálatos komcsik kalandja Angliában

Az 1966-os világbajnokság selejtezői tulajdonképpen két meccsből álltak. A FIFA úgy döntött, Ázsia, Óceánia és Afrika egy helyet kap Angliában, ami érthetően nem tetszett az érintetteknek, és sorban bejelentették, hogy visszalépnek. Ketten maradtak: Észak-Korea és Ausztrália.

A két ország viszont nem léphetett csak úgy pályára egymás ellen, hiszen hivatalosan hadiállapot állt fent közöttük. A koreai háború igazából a mai napig tart, békeszerződés híján hadban állóknak kellett tekinteni a feleket, ezért a selejtezőket Kambodzsában rendezték, ahol az elnök utasítást adott a nézőknek, hogy a bal lelátó Koreának, a jobb Ausztráliának szurkoljon. Az esélytelenebbnek tartott ázsiaiak elgázolták az ausztrálokat, 9-2-vel jutottak ki a vébére.

Angliában nem örültek Észak-Koreának, és ennek nem csak az volt az oka, hogy Ausztráliához hasonlóan ők is hadban álltak velük. Az ázsiai kommunisták érkezése egy csomó nem várt gondot vetett fel: mivel Anglia nem ismerte el a Koreai Demokratikus Köztársaság létezését, így nem játszhatta le a himnuszát sem (áthidaló megoldásként a döntőig egyáltalán nem játszottak himnuszokat), és a zászlójukat is vonakodtak felhúzni, de ez alól nem volt kiút.

A Nagy Vezér úgy engedte útjára a koreaiakat, hogy ha egy mód van rá, nyerjenek egy meccset. Az gyorsan kiderült, hogy ez nem az első lesz, Middlesbrough-ban a Szovjetunió elverte őket, de a közönség egy részének megtetszett az apró ázsiaiak dacos, állhatatos küzdése, és szurkolni kezdett nekik. A második meccsükön, Chile ellen már az egész lelátó őket biztatta, és amikor a 88. percben kiegyenlítettek, a lelátón őrületes ünneplés kezdődött.

A koreaiak, akik papíron az ország ellenségei voltak, igazi sztárok lettek a városban, de azt senki nem várta tőlük, hogy továbbjutnak, ehhez ugyanis a Mazzolával, Riverával, Facchettivel felálló olasz válogatottat kellett legyőzniük. A meccs úgy alakult, ahogy várható volt, a 20 ezer őrjöngő middlesbrough-i szurkolótól hajtott koreaiak hősiesen védekeztek, a kapusuk mindent fogott, az első félidő végén pedig érkezett Pak Do-Ik, és megszerezte a győztes góljukat.

Észak-Korea a negyeddöntőbe jutott, ahol az Eusebióval érkező Portugáliával találkozott. A csapat átköltözött Liverpoolba (természetesen nem foglaltak szállást maguknak korábban, így az olaszokét vették át), ahol hősökként fogadták őket. A portugálokkal lejátszott meccsre 3000 „észak-koreai” szurkoló utazott fel Middlesbrough-ból, hogy biztassa őket, és nem is kellett csalódniuk: a 25. percben 3-0-s vezetésükkel sokkolták Portugáliát.

Eusebio aztán megrázta magát, hintett egy négyest, 5-3-mal a portugálok jutottak az elődöntőbe, és szereztek később bronzérmet. Észak-Korea az első ázsiai csapat lett a vébék történetében, amely a negyeddöntőig jutott, és ezzel olyan nyomot hagyott a világbajnokságon, hogy egy angol rendező, Daniel Gordon dokumentumfilmet készített róluk Életük meccse címmel.

Észak-Korea ott lesz Dél-Afrikában is, és a selejtezők most is hasonlóan alakultak, hiszen mindkét ázsiai csoportban összekerültek Dél-Koreaával, így semleges helyszínen, Sanghajban kellett lejátszaniuk meccseiket. Phenjan közölte, szívesen látják a délieket, de sem a zászlójukat nem hozhatják, sem a himnuszukat nem játsszák le. Valami hasonló egyszer már bejött 44 évvel ezelőtt, és 2010-ben is ott lesznek. Ne fogadjunk ellenük.