A legek napja

A délelőtt először az angol, majd a francia válogatottról szólt, az előbbivel kapcsolatban leginkább az Algéria elleni meccsen nyújtott teljesítményt kifütyülő szurkolóknak beszóló Rooney-t, az utóbbival pedig a szövetségi kapitányt az anyjába zavaró Anelkát emlegették. Rooney frusztrációja érthető, úgy tényleg nehéz jobb teljesítményre sarkallni az embert, ha anyázzák, és valahol ezen a vonalon elindulva megbocsáthatatlan Anelka kifakadása is, ami a kora délutáni órákra drasztikus következményekkel járt: a csatárt a francia szövetség azonnal hazazavarta.

Volt futball is persze, ezek közül az esti, Dánia-Kamerun összecsapás emelkedett ki minden tekintetben: ez volt az a meccs, amit minden, a futballt csak messziről követő ismerősömnek szívesen mutogatnék, mert igazán pöpec kilencven percet produkált a két válogatott. Kamerunnak a tét a hazautazás volt, két vereséggel ebből a csoportból nem lehet továbbjutni. Ennek megfelelően kezdődött a meccs, nyílt sisakos, szemre is tetszetős támadófutballt mutatott be az afrikai csapat, igaz, a vezető góljukhoz kellett egy óriási dán védelmi hiba is.

Eto'o nyolc év után szerzett gólt világbajnoki meccsen, később pedig még egy kapufát is lőtt, de ez sem volt elég az üdvösséghez, mert a dánok a hátrányt még az első félidőben ledolgozták a vb eddigi legszebb kontratámadása után, majd a veterán Rommedahl egyéni akció után egy szép lövéssel fordított is (a vb-n a dánok tudtak először úgy fordítani, hogy az ellenfélből nem állítottak ki senkit). Kamerun nem adta fel, és folyamatosan támadott, de vagy Sörensen védett nagyszerűen, vagy a befejezésbe csúszott valami gikszer, a dánok pedig újabb gólokat szerezhettek volna Tomasson révén. A dánok tehát nyertek, és Japán ellen kivívhatják a továbbjutást, azt, amit a csoportot vezető Hollandia korábban már megtett.

A kora délutáni meccsen lélegzetvisszafojtva vártam, hogy a csapatát az elődöntőbe jósoló japán szövetségi kapitány becsületéért küzdő játékosok mutassanak is valamit abból az elméleti tudásból, amire a fenti kijelentést alapozta a derék jóember, de csak ugyanazt a gépies játékot kaptam, amit az első meccsen nyújtottak. Az a legnagyobb baj a japánok játékával, hogy pont olyan, mint az egész társadalmuk, mindenki teszi a dolgát, és kínosan ügyel arra, hogy egyénieskedéssel, ötletes megoldásokkal, kezdeményezésekkel fel ne borítsa a rendet, mert az egy bolond százat csinál elv alapján ennek borzasztó következményei lehetnének.

A futball viszont nem a Toyota-gyár, egy jobbszélső néha futhat olyan irányba is, ahol a szeme sarkából nem látja az oldalvonalat, kár, hogy ezt a japánok ezen a meccsen nem merték bevállalni. A hollandok ugyanis közel sem olyan jók, mint azt a minden lépésükről, arckifejezésükről ordító arrogancia elhiteti velük, Van Persie-t pedig konkrétan ki kellett volna állítani azért az alattomos szabálytalanságért, amit az első percekben elkövetett. Nagy igazság persze, hogy a győztesnek nem kell magyarázkodnia, és a holland csapat kapott gól nélkül, hat ponttal jutott tovább a csoportból úgy, hogy egyik legjobbjuk, Robben egyelőre csak a kispadon szórakoztatja társait.

Az ausztrálok óriási gödröt ástak maguknak a németek elleni első meccsen, kilátástalan, szétesett játékkal kaptak négy gólt, és sokan azonnal le is írták őket, na, ezek is csak azért vannak itt, hogy a létszám meglegyen - nem így a szurkolóik, és a játékosok. A délutáni meccsen sárgába öltözött a stadion, és a meccs jelentős hányadában még a hangját is lehetett hallani a mintegy húszezer ausztrálnak, akik egy percig nem gondolták, hogy nekik temetniük kellene Kewelléket. A játékosok valami hihetetlen lelkierőről és tartásról tettek tanúbizonyságot ezen a meccsen, néhol jól és ötletesen játszottak, ha kellett csúsztak-másztak, és bármilyen hihetetlen is, tíz emberrel játszva is sikerült fizikálisan teljesen felőrölni a ghánai válogatottat.

Az afrikaiak az egyenlítő gól és a jogos kiállítás után tulajdonképpen úgy voltak vele, hogy 65 perc alatt csak lőnek majd egy gólt, az ausztrálok meg eleve gyengék, így csak hullámokban forszírozták a támadásokat (különösen az első félidő végén és a második elején), és amikor csak nem jött össze a második gól, akkor idegeskedni kezdtek, és egyre nagyobb hülyeségeket csináltak hátul - az ausztrálok második gólja egy paraszthajszálon múlt csak.

Jó nagy esélyt szalasztott el a zöld-sárga csapat, hiszen győzelmükkel az utolsó fordulóra lenullázták volna a csoportot, így viszont a továbbjutásukhoz kisebbfajta csoda kellene.