![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Csodameccsek lesznek a harmadik körben
További Cikkek cikkek
Egy meccs híján a mezőny fele lejátszotta a második fordulót a világbajnokságon – a D csoportban a Ghána-Ausztrália szombaton lesz –, és a két meccsen túllévő 14 csapat mindegyike reménykedhet még a továbbjutásban. A nap előtt úgy tűnt, Algéria a legesélyesebb arra, hogy a harmadik meccsen már addig megszerzett pont – és így tét – nélkül lépjen pályára, míg Szlovéniának esélye volt arra, hogy az első olyan csapat legyen, amely (a C csoportból) egészen biztosan továbbjut a legjobb tizenhat közé.
A szlovénok az amerikaiak elleni meccsük szünetében kézzelfogható közelségben érezhették a nyolcaddöntőt, hiszen már a 13. percben vezettek, és egy félidő alatt kétgólos előnyt gyűjtöttek össze az amerikaiak ellen. Aztán Donovan a második félidő második percében szépített, és míg a szlovénok láthatóan ki akarták bekkelni a megmaradt egygólos előnnyel a meccset, az amerikaiak beindultak. Az egyenlítés össze is jött, és összejött volna a győztes gól is, ha Koman Coulibaly, a meccs mali játékvezetője nem érvényteleníti a 86. percben Edu találatát.
A bíróval, konkrétan a spanyol Alberto Undianóval a D csoportban a németek baja is meggyűlt. Nyolc sárga lapot osztott ki a pénteki első meccsen Undiano (aki három éve az U20-as vébé döntőjén tízig jutott). A nyolcból kettő is jutott Miroslav Klosénak – már az első jogossága is megkérdőjelezhető volt, a második pedig egyenesen érthetetlen –, így a németek a 37. perctől emberhátrányban játszottak. Ennek meg is lett az eredménye: az első fordulót Ausztrália ellen 4-0-ra megnyerő, és most is esélyes németek váratlanul kikaptak 1-0-ra Szerbiától (amely az első meccset emberhátrányban, ezt most emberelőnyben fejezte be).
Igaz, ehhez nemcsak Klose kiállítása kellett, hanem az is, hogy Podolski tizenegyest hibázzon (1974 óta nem rontottak a németek vébén, a mérkőzés részeként, és nem a hosszabbítás után tizenegyest; igaz, akkor meg is nyerték a tornát). A büntető jogosságához kétség sem férhetett, Nemanja Vidics, az elvileg legjobb szerb védő roppant ostobán és látványosan kezezett (az első, Ghánától 1-0-ra elveszett meccsen is összehoztak a szerb védők egy tizenhatoson belüli, ostoba kezezést).
Radomir Antics játékosai egyébként, bár volt két kapufájuk – egy a németeknek is összejött – nem érdemeltek győzelmet, csak arra játszottak, hogy az egygólos előnyt emberelőnyben megőrizzék. Ez elég volt a győzelemhez és ahhoz, hogy reális esélyük maradjon a továbbjutásra, az utolsó meccsen ugyanis a németek által eltakarított ausztrálokkal játszanak majd.
Amire az esti meccs után, bár ezt senki nem hitte volna, az algériaiak esélye is megmaradt. A szerbek győzelmével felérő meglepetést okoztak ugyanis azzal, hogy az Anglia elleni első tétmeccsüket 0-0-s döntetlenre hozták – a második körben ez volt az első meccs, amin nem esett gól –, az észak-afrikai csapatnak így matematikai esélye maradt a továbbjutásra, holott még gólt sem szerzett (igaz, így van ezzel Franciaország is).
Az angolok, akik az 1992-es Európa-bajnokság óta nem kezdtek nagy nemzetközi tornát két döntetlennel, ötlettelenül, fásultan játszottak, igazán helyzeteik sem voltak. A támadójátékért az algériaiakat sem lehet dicsérni, de nagyon összeszedetten játszottak, még ha az utolsó negyedórára be is szorultak a kapujuk elé.
A C csoportban így két forduló után a 4 pontos Szlovénia áll az élen, Anglia és az Egyesült Államok 2-2, míg Algéria 1 pontot szerzett. Az utolsó meccsnapon Algéria az USA-val, Anglia Szlovéniával játszik. Míg az A csoportban Uruguay és Mexikó egy barátságos döntetlennel is biztos továbbjutó, itt komoly ki-ki meccsek lesznek az utolsó körben.
Ugyanis aki kikap, a szlovénok kivételével biztosan kiesik – ők akkor nem, ha csak egy góllal kapnak ki, és a másikon Algéria eggyel nyer, és nem lő több mint kettővel több gólt, mint Szlovénia, vagy ha a másik meccsen döntetlen lesz –, míg Algéria kivételével minden csapat biztos továbbjutó, ha győz (az afrikaiaknak a győzelem mellett az is kell, hogy a másik meccsen vagy nagyon kikapjon, vagy pontot szerezzen Szlovénia).
Mivel azonban a fociban döntetlenek is vannak, a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Egy ponttal is biztos továbbjutó Szlovénia, de továbbjuthat egy sokgólos döntetlennel Anglia is, feltéve, hogy a másik meccsen is döntetlen lesz, de azon csapatonként két góllal kevesebb születik, mint amennyit az angolok lőnek (ez utóbbiban azonban aligha reménykedhet Capello, az angolok világbajnoki csoportmeccsen 1986 óta nem lőttek kettőnél több gólt). Az amerikaiak akkor juthatnak tovább egy döntetlennel is, ha az angolok kikapnak vagy kevés gólos döntetlent játszanak (a korábban leírtak megfordítottjaként).
A D csoportban, ahol szombaton lesz a ghánai-ausztrál meccs, még korai számolgatni. Ami biztos: két meccs után három-hárompontos Németország és Szerbia, és a második meccse előtt szintén három pontja van Ghánának, nulla Ausztráliának. Ha az afrikai csapat nyer, még nem biztos továbbjutó – akár három hatpontos csapat is lehet a csoportkör végén, és akkor a gólarány dönt –, az ausztrálok viszont az első kiesők lesznek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)