A vb nagy meccsén bronzérmes Németország
További Cikkek cikkek
Mindkét csapat meglepetésekkel az összeállításában kezdte a bronzmeccset. Uruguayban a jobbhátvéd Cacares játszott a bal oldalon, a balhátvéd Fucile a jobbszélre húzódott ki. A németeknél Lahm és Podolski betegség, Klose sérülés miatt maradt ki, balhátvédben a fiatal Aogo kapott szerepet, a kapuban pedig Butt jutalomjátéka lett a kisdöntő.
Intenzív játékkal indult a meccs, mindkét csapat gyors támadásokat vezetett. Az ötödik percben már a második német sárgát osztotta ki a mexikói játékvezető (Aogo belépőjére pirosat is kaphatott volna), de a játékkal is törődtek: a németek egy lesgól után kapufát fejeltek Friedrich révén, Uruguay pedig egy kétszer is elvégzett szabadrúgásból tévesztette el kevéssel a jobb felső sarkot.
A 19. percben megszerezte a vezetést Németország: Schweinsteiger lőtt jó 30 méterről, Muslera végig látta a labdát, és ezúttal nem is tűnt úgy, hogy szitálna a Jabulani a levegőben, mégis olyan szerencsétlenül ért bele, hogy kipattant róla, a védők mögül berobbanó Müller közelről a kapuba passzolt. A Bayern támadója a góllövőlista élére állt 5 góllal Villával és Sneijderrel holtversenyben.
Jött Uruguay, a félidő felénél Mertesacker mentette Forlán gólba tartó fejesét, majd Cavani zseniális sarkazásánál hiányzott kevés az egyenlítéshez. A dél-amerikaiak domináltak, a németek veszélyesen kontráztak, jó volt a meccs.
A 29. percben szép támadásból egyenlített Uruguay. Perez szerelte a félpályánál Schweinsteigert, azonnal indította Suárezt, aki a jobbösszekötő helyén kilépő Cavanit szöktette. A Palermo támadója betört a 16-oson belülre, és még azelőtt ellőtte a labdát Butt mellett, hogy az üldöző Mertesacker beérte volna.
A zuhogó esőben sok volt a rossz passz, különösen az uruguayiaknál, de a tempó nem esett vissza, élvezetes volt a játék. A félidő hajrájában mindkét kapu előtt kimaradt még egy nagy helyzet, Forlán ziccerpasszt tett Suárez elé, de a csatár a jobbösszekötő helyéről ellőtte a labdát a hosszú sarok mellett, a másik oldalon Schweinsteiger szabadrúgásába csúsztatott bele az uruguayi sorfal pont annyira, hogy fölé menjen.
A második félidőben a 4. percben jött az első ziccer, előbb Cavani elé vetődött jó ütemben Butt, majd Suárez duplázására is visszaért a kapujába. Az 51. percben gyönyörű góllal vette át a vezetést Uruguay: Arevalo beadását Forlán 15 méterről, félfordulatból lőtte a német kapu bal oldalába. A kapáslövéssel Forlán is 5 gólos, társgólkirály.
A németek hat perccel később egyenlítettek, de ehhez újra Muslera kellett. Boateng a jobbszélről ívelt át a hosszú oldalra, az uruguayi kapus nagyon rosszul számította ki a labda ívét, Jansen közelről a kapuba bólintott. Két perccel később majdnem a vezetést is átvette Németország, Özil kapott remek kiugratást egy gyors támadás végén, de elcselezte a helyzetet.
Uruguayon volt a sor, előbb Suárez kínálta meg 30-ról Buttot, de a kapus kiütötte a levegőben össze-vissza cikázó lövést, pár perccel később Forlán elé ért ki jó ütemben, de ha az uruguayi csatár középre passzol, könnyen újra vezethetett volna a csapata. A németek nagy helyzettel válaszoltak, a 71. percben Jansen visszapasszát Cacau bombázta fölé jó helyzetből.
A brazil származású csatárt le is cserélte Joachim Löw, a helyére beálló Kiessling első megmozdulásával szép csellel küldött el két védőt, éles szögből lőtt, de Muslera kiütötte. A 82. percben nagyon közel került a bronzéremhez Németország. Egy jobb oldali szöglet után a védőkön felpörgő labdát Khedira fejelt okosan a léc alá, nyolc perccel a lefújás előtt újra vezettek a németek.
Uruguay próbált még egyszer lendületet venni, de a nehéz talajon nagyon elfáradtak a játékosok. A több területet jól használták ki a német cserék (Kiessling után beállt Kroos, majd Tasci is), Kiessling ziccerbe került egy szép támadás végén, de fölé lőtt. Uruguay a 93. percben még jó helyről szabadrúgást lőhetett, de a dráma elmaradt, Forlán a felső lécet találta el. Németország a torna legjobb meccsén 3-2-re nyert, és zsinórban másodszor szerzett bronzérmet a világbajnokságon.