További Cikkek cikkek
Uruguay kezdte jobban a Ghána elleni negyeddöntőt, az első percekben csak a dél-amerikaiaknál volt a labda, és az első lövés is az övék volt: a 4. percben Fernandez kísérlete alig ment el a léc fölött. Ghána erőtlenül kezdett, egyértelműen Uruguay irányított, Kingsonnak kellett kétszer is védenie, az első negyedóra végén a ghánai kapus hibájából alakult ki veszélyes helyzet.
A 19. percben Kingson homlokkal mutatott be óriási védést, egy szöglet a védője mellkasáról pattant a kapu felé, a kapus a kezét nem tudta felemelni, de a fejéről kipattant a labda.
Jó iramú, izgalmas meccs volt, néha már Ghána is odaért a kapu elé, de nem tették próbára Muslerát. A 26. percben újra Kingson volt a főszereplő, óriási bravúrral védte Suárez lövését.
Az első félóra végén jött az első ghánai ziccer, Vorsah fejelt mellé jó helyzetből, majd Asamoah Gyan hagyott ki helyzetet. Néhány perccel később megsérült az egyik uruguayi középhátvéd, a csapatkapitány Lugano cseréje után sokkal jobban kezdett játszani Ghána, a szünetre átvette a játék irányítását.
Muntari fejelhetett volna gólt, majd a jobb oldalon nagyon jól játszó Inkoom egyik beadásából Boateng próbálkozott ollózással. Az első félidő utolsó pillanatában Muntari megszerezte a vezetést Ghánának: 35 méterről, takarásból lőtt, Muslera rosszul is helyezkedett, és későn is látta meg a labdát, az erős lövés a kapu bal oldalába vágódott. Óriási gól volt.
Ghána kezdte jobban a második játékrészt is, inkább benne volt a játékban az afrikaiak második gólja, mint az egyenlítés, 10 perccel később mégis Uruguay szerzett gólt. A két nagy védést is bemutató Kingson kissé benézte Forlán 23 méteres szabadrúgását, a labda pont a kezébe ment volna, de belépett a sorfal mögé, és már hiába vetődött vissza, a pontos és erős lövés a léc alá vágódott. A labda persze S-betűt írt le a levegőben, pont mikor C. Ronaldo lő szabadrúgást, semmiképp nem lett volna könnyű fogni.
Az egyenlítés után újra Ghána került fölénybe, de az uruguayi támadások is veszélyesek maradtak. Egyik csapat sem játszott elég pontosan, rengeteg támadás akadt meg rossz passzokon, de az iram jó volt, és mindketten győzelemre játszottak. Kifejezzeten élvezetes mérkőzés volt.
A 70. percben Suárez hagyott ki óriási ziccert, Forlán okos labdája átszállt Kingson fölött, a hosszún egyedül érkező csatár négy méterről mellé belsőzött.
Suárez már az utolsó negyedórán belül újra dönthetett volna, Forlán szabadrúgását csúsztatta kapura, Kingson – néhány bizonytalanság után – újra bravúrral védett.
Maxi Pereira adhatott volna gólpasszt, de inkább fölé lőtt, a hajrában szinte csak Uruguaynak volt helyzete, Milovan Rajevac még a hosszabbítás előtt frissítette támadósorát, behozta az U20-as vb gólkirályát, Adiyiah-ot, de Ghána hiába került fölénybe, nem tudta megszerezni a győztes gólt, jött a hosszabbítás.
A ráadást Ghána kezdte jobban, többet volt az afrikaiaknál a labda, de Uruguay átvette az irányítást, áttevődött a játék a ghánai térfélre. Egy-egy komolyabb helyzet alakult csak ki, mindkét csapat fáradtan mozgott, kevés váratlant húztak, a legnagyobb helyzet a 105. percben volt: egy megpattanó Lodeiro-lövést kapott le Kingson.
Innen már mindkét válogatott inkább arra figyelt, hogy ne kapjon gólt, a támadásokra már alig maradt energia. Az utolsó percekre megélénkült a játék, Appiah került helyzetbe Asamoah zseniális passza után, de a védője mentett, válaszul Forlán lőtt jó helyzetben fölé, majd a 114. percben Asamoah Gyan fordult le szépen az emberéről, de neki sem sikerült gólt lőnie.
Három perccel a büntetők előtt egy megcsúsztatott beadást Boateng fejelt a rövid sarok mellé, és még Muslerának is be kellett mutatnia egy nagy védést: egy élesen belőtt labdáért vetődött vissza.
20 másodperc volt hátra, amikor egy oldalról elvégzett ghánai szabadrúgást mindenki elnézett középen, Muslera Asamoah elé ütötte a labdát, a gólvonalon álló Suárez lábbal blokkolta a csatár lövését, majd a kipattanó utána a fejest is, de azt már két kézzel, így a meccs utolsó pillanatában emberelőnybe került, és büntetőt lőhetett Ghána.
Asamoah Gyan viszont a felső kapufára lőtte a tizenegyest, Suárez piros lapjával megmentette Uruguay-t, jöhetett a büntetőpárbaj.
Forlán belőtte az elsőt, a ghánaiak első lövőjeként Asamoah Gyan öt perccel a rendes játékidőben kihagyott büntetője után a bal felső sarokba emelt.
Victorino esélyt sem adott, a léc alá bombázott, Appiah is magabiztos volt, bár Muslera közel volt a labdához.
A harmadik párban Scotti középre lőtt, Mensah gyenge lövését - két lépést sem futott neki - viszont védte Muslera, előnybe került Uruguay.
Maxi Perreira is hibázott, fölé bombázott, de Ghána nem tudott egyenlíteni, Adiyiah büntetőjét is megfogta Muslera. Abreu úgy állt oda, hogy ha belövi, Uruguay továbbjut, és bebizonyította, hogy nincsenek idegei, és nem véletlenül Loco, vagyis Bolond a beceneve: panenkás tizenegyessel emelte be az elődöntőbe csapatát, Uruguay 1970 óta először jutott vb-elődöntőbe. (Loco Abreu idén egy brazil állami bajnoki döntőt ugyanígy döntött el.)
A világbajnokság egyik legjobb meccsén egyik csapat sem játszott pontosan, sokat hibáztak, de mindkettő nyerni akart, a végletekig kihajtotta magát. A negyeddöntő mindent hozott, ami egy kiemelkedően jó meccshez kell, hihetetlen dráma után elődöntős Uruguay, Hollandiával találkozik.
"Mit mondjak erre? Nem találok szavakat, erre nincsenek is szavak" - nyilatkozta a pálya mellett Oscar Tabarez uruguayi szövetségi kapitány.