Elemér
0 °C
10 °C

A svájci kapitány szerint Németország vb-elődöntős lesz

2010.06.08. 14:33

Noha az optimisták mellett szép számmal akadnak olyanok is, akik kételkednek a német válogatott világbajnoki sikerében, Ottmar Hitzfeld, a svájci nemzeti együttes német szakvezetője szerint a Nationalelf eljuthat az elődöntőig a pénteken kezdődő világbajnokságon. „Számomra egyértelmű, hogy a német együttes képes bejutni a legjobb négy közé - idézte kedden a korábban a Borussia Dortmunddal és a Bayern Münchennel is Bajnokok Ligája-győztes edzőt a tz című lap. - A válogatott akár döntőt is játszhat, még ha Michael Ballack kiesése jelentős veszteség is. Sohasem szabad lebecsülni a tornaspecialista német csapatot” - utalt arra a tréner, hogy a németek nem egyszer túlteljesítették már azt, amit az erőviszonyok alapján várni lehetett tőlük.

A 2006-ban vb-harmadik, 2008-ban Eb-ezüstérmes válogatott ellenfele Ausztrália, Szerbia és Ghána lesz a D csoportban a pénteken kezdődő dél-afrikai vb-n. Saját csapatát illetően - melyet 2008 nyara óta irányít - Hitzfeld a nyolcaddöntő elérését célozta meg. A svájciak a spanyolokkal, a chileiekkel és a hondurasiakkal mérkőznek majd a H csoportban.