![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Két sérült is a szlovák vb-keretben
Az utóbbi időben sérülésekkel bajlódó Filip Holosko és Robert Vittek is helyet kapott a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra készülő szlovák válogatott 23 fős keretében. Vladimir Weiss szövetségi kapitány kedden azt mondta, nehéz volt dönteni az eddig még csak edzeni sem tudó futballistákkal kapcsolatban, s az csak az elkövetkezendő napokban derül ki, hogy a lábtörésből felépülő Holosko, valamint a térdével bajlódó Vittek mennyit játszhat egy-egy összecsapáson.
A selejtezőkön egyáltalán nem szerepelt Juraj Kucka olyannyira jól teljesített az edzőtáborban és a barátságos mérkőzéseken, hogy Weiss beválogatta a szűk keretbe, így a Sparta Praha 23 éves középpályása is ott lesz Dél-Afrikában. A szlovákok szombaton játsszák utolsó felkészülési találkozójukat Costa Rica legjobbjaival, a csoportkörben pedig először június 15-én lépnek pályára Új-Zéland csapata ellen, majd a paraguayi és a címvédő olasz válogatott következik.
A 23-as szlovák keret:
Kapusok: Jan Mucha (Legia Warszawa), Dusan Kuciak (Vaslui), Dusan Pernis (Dundee United)
Védők: Peter Pekarik (Wolfsburg), Martin Petras (Cesena), Martin Skrtel (Liverpool), Jan Durica (Hannover), Radoslav Zabavnik (Mainz), Marek Cech (West Bromwich Albion), Kornel Salate (Slovan Bratislava)
Középpályások: Kamil Kopunek (Spartak Trnava), Jan Kozak (Timisoara), Juraj Kucka (Sparta Praha), Marek Sapara (Ankaragücü), Marek Hamsik (Napoli), Vladimir Weiss (Manchester City), Miroslav Stoch (Chelsea), Zdeno Strba (Xanthi)
Csatárok: Erik Jendrisek (Schalke), Robert Vittek (Ankaragücü), Martin Jakubko (Szaturn Moszkva), Filip Holosko (Besiktas), Stanislav Sestak (Bochum).
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)