Pirlo nem játszik az olaszok első vb-meccsén
Az AC Milan középpályásának a bal vádlija fájdult meg a mexikóiakkal szemben 2-1-re elvesztett csütörtöki felkészülési mérkőzésen, emiatt pénteken elhagyta a nemzeti együttes sestrieres-i, magaslati edzőtáborát. Enrico Castellacci, a válogatott orvosa szerint nincs esély arra, hogy a paraguayiak ellen, június 14-én pályára lépjen a 31 éves futballista, aki ugyanakkor milánói rehabilitációját követően a többiekkel együtt utazik majd el 8-án Dél-Afrikába.
„Aggaszt Pirlo állapota, de szerencsére van idő” - mondta Castelacci, hozzátéve, hogy az ilyen jellegű sérülések átlagos gyógyulási ideje 15-20 nap. Marcello Lippi szövetségi kapitány már szerdán jelezte, hogy 24 játékossal utazik ki a vb-re, az olasz válogatott végleges keretében ugyanis helyet kapott a sérüléssel bajlódó Mauro Camoranesi, akinek kérdéses a felépülése. A szakvezető biztonsági tartalékul a keddi keretszűkítésnek áldozatul esett Andrea Cossut viszi magával, akire immár akár Pirlo helyetteseként is szükség lehet. Az olaszok a paraguayiak mellett az új-zélandiakkal és a szlovákokkal mérkőznek a jövő pénteken kezdődő vb F csoportjában.