A horvátok Rakiticre fogják a kiesést
Az olaszok félelme alaptalan volt, és nem volt megegyezés Horvátország és Spanyolország közt a többgólos döntetlenről. Érdekes, hogy a mérkőzés után sem a szövetségi kapitány, sem a horvát játékosok nem beszéltek az alaptalan vádakról, hanem a kiesést ráfogták Rakiticre.
Slaven Bilic szövetségi kapitány először a vereségről, majd jövőjéről beszélt. Neki ugyanis ez volt az utolsó meccse a horvát válogatott kispadján. „Megvolt a tervünk. A világ- és Európa-bajnokkal játszottunk, és próbáltuk őket semlegesíteni. Az első félidőben főleg a védekezéssel foglalkoztunk, arra vártunk, hogy elérkezzen az utolsó harminc perc, amikor már vállalhatunk kicsit több kockázatot. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű ellenük, de azt is tudtuk, hogy lesz két-három helyzetünk. És volt is egy hatalmas, a Rakiticé. Olyan helyzet volt ez, amit egyszerűen nem lehet kihagyni a spanyolok ellen. Jobb eredményt érdemeltünk volna. A tervünk nem sikerült, de a játékosaim mégis büszkén mehetnek haza, mert ebben a nehéz csoportban is helytálltak. Szeretnék köszönetet mondani a Horvát Labdarúgó Szövetségnek, hogy hat évvel ezelőtt, kevés tapasztalatom ellenére megadták nekem az esélyt. Sem a játékosaimmal, sem a segítőimmel nem volt semmilyen problémám ezalatt az idő alatt. Minden percét élveztem és sosem leszek olyan büszke, mint most, nemzetem csapatának az élén". Bilic a Lokomotiv Moszkvában folytatja edzői karrierjét.
Ognjen Vukojevic a jövőbe néz, de ő sem hagyta szó nélkül Rakitic helyzetét: „Lehet, hogy nem győztünk, de jól játszottunk, és felvettük a versenyt a hatalmas Spanyolországgal. Csalódottak vagyunk, hogy Rakitic helyzete kimaradt, az mindent megváltoztatott volna. Lehet, hogy nem jutottunk tovább, de büszkék lehetünk magunkra. Ez a válogatott még nagy jövő elé néz. Úgy gondolom, szurkolóink elégedettek lehetnek. Minden meccset végigharcoltunk, így emelt fővel térünk haza."
Daniel Pranjic dicsérte társait, mert minden taktikai utasítást betartottak, és mert a védekezés is nagyszerűen működött. Aztán rakiticezett ő is kicsit: „Ha Rakitic betalál, ki tudja, mi lett volna a végeredmény. De sajnos nem ez történt. Kitettük a szívünket a pályán, de sajnos mégsem jártunk sikerrel."