További Cikkek cikkek
„Ez volt életem legrosszabb szezonja. Nem mentek jól a dolgok sem a Bayernben, sem a válogatottal. Hihetetlen év volt, és minél inkább belegondolok, annál inkább fáj, mert annyira izgatott voltam a szezon elején. Már a BL-döntő is hatalmas sokk volt, aztán még jött ez a hatalmas csalódás a válogatottal. Az egyetlen dolog, amit most akarok, az a nyaralás. A lényeg, hogy el tudjam felejteni a focit egy időre. Kicsit ki kell szakadnom ebből a közegből ahhoz, hogy frissen, feltöltődve tudjam kezdeni az új szezont, amiben remélem minden jobb lesz" – mondta Robben a Goal.com-nak páratlanul sikertelen idényéről. Lássuk sorban.
Bundesliga
A Bayern Münchennel a 2010-2011-es szezon harmadik helye után idén sem tudtak bajnokok lenni. Megint a Dortmund végzett az élen, legalább most Robbenék a másodikok lettek. Robben 12 gólt rúgott, ami nem kevés, de oda-vissza kikaptak a Dortmundtól, ráadásul Robben a 30. forduló rangadóján, áprilisban csapata leggyengébb teljesítményét nyújtotta. Először Lewandowski góljánál beragadt, miatta nem volt les, aztán miután kiharcolt egy büntetőt a meccs végén, ki is hagyta. De még ekkor sem volt vége, abszolút gólhelyzetnél a 92. percben öt méterre a kaputól fölévágta a labdát. A Dortmund egy héttel később megverte a Mönchengladbachot, megvédte bajnoki címét, elúszott a bajnokság Robbenéknek. Ezüst.
Német Kupa
Összesen két gól Robbentől, egy a döntőben büntetőből. A Bayern simán eljutott az elődöntőig, ott a Mönchengladbachot tizenegyesekkel kiverték, a végén jött a mumus Dortmund. És jött a történelmi vereség, 5-2 a sárga-feketéknek. Robben itt legalább tökös volt, a 25. percben elvállalta a büntetőt, és magabiztosan belőtte, jóllehet ez jelentette számára az egyetlen örömet azon az estén. Ezüst.
Bajnokok Ligája
Menetelés a döntőig, Robben jól játszott, a Real Madrid kiejtésében talán neki volt a legnagyobb szerepe. Madridban értékesített egy büntetőt, azzal tért vissza a Bayern a meccsbe. Aztán elérkezett Robben idényének, pályafutásának egyik legrosszabb mérkőzése, a müncheni BL-döntő a Chelsea ellen.
A holland agilis volt, sok helyzetet kialakított, amit vagy ő, vagy csapattársai egytől egyig kihagytak. Aztán jött a gólváltás, 1-1. A hosszabbításban Drogba felvágta Riberyt, Robben megint bevállalta a tizenegyest. És kihagyta. A végső párbajban szerencséjére nem került rá a sor. Sok német szurkoló szerint Robbenen ment el a meccs. Ezüst.
Európa-bajnokság
Mivel a holland válogatott az afrikai vb-n döntős volt, esélyeseként számoltak velük, meg ők is saját magukkal. Talán épp ez volt a baj, jöttek sorban a vereségek. Dániától, Németországtól, végül Portugáliától. 5 kapott gól, mindössze két rúgott. Az első meccsen Robben kapufáig jutott, az utolsón gólpasszt adott van der Vaartnak. Általában elmondható, hogy voltak ígéretes helyzetei, lövései, passzai, de ő sem váltotta meg a világot a hollandoknál. Kiestek a csoportból.
Robben szezonja valóban pocsék, és általában elmondható róla, hogy nincs szerencséje a döntőkkel. Ha neki jól megy, a társainak nem, ha a többiek tömik őt labdákkal, ő hagy ki mindent. Még néhány példa a kudarcra a közelmúltból: a 2010-es BL-dönőt, vb-döntőt egyaránt elbukta.