Di Natale négy évig várt a katarzisra
Antonio Di Natale a padról beállva szerzett gólt Spanyolország ellen az Eb C csoportjában, az első fordulóban. A mérkőzés után elmondta, nagyon meghatódott a gól miatt, ugyanis négy éve szintén a spanyolok elleni döntetlen után 11-es párbajban hibázott. Szerinte az olasz válogatott tele van fiatal játékosokkal, akik csak arra várnak, hogy megmutathassák, mit tudnak.
Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány azt mondta, szerettek volna nyerni, de így sem csalódott, hiszen a pályán mutatott teljesítmény miatt elégedett lehet. Csapata tele van nyerési vággyal, lelkesedéssel. A kapitány szerint a második játékrész az övék volt, uralták a játékot, még ha az olaszoknak akadtak is helyzeteik. Dicsérte Fabregast, akire számítani lehetett, hogy jól érkezik labdákra. Fernando Torresre is kitért, aki később jött be, és megvoltak a lehetőségei, de nem élt velük.
Cesare Prandelli olasz kapitány szerint nagyon lüktető volt a játék. Már a meccs elejétől nyomást akartak gyakorolni a spanyolokra - akiknek felállása neki meglepetést okozott (nem volt klasszikus csatáruk) -, ahogy elkezdik a játékukat játszani, és igyekeztek elkerülni az egy-egyes szituációkat, ha labdát szereztek, akkor pedig szépen felépíteni a támadást. „Tegnap még nem tudtam, hogyan játszunk ma, de most már mosolygok, mert a futball fantasztikus játék. Kevesebb feszültségre van szükség".
A Di Natale-Balotelli cseréről azt mondta, nem az volt a baja Balotellivel, hogy helyzeteket hagyott ki, hanem úgy érezte, erősebb támadásépítésre van szükség.
Andrea Pirlo olasz csapatkapitány szerint nagyon jól játszottak, az eredménynek pedig annak ellenére örült, hogy volt a győzelemre az esélyük, de egy nagyon erős csapat ellen játszottak. Sajnálta, hogy a vezető góljuk után hamar kiegyenlítettek a spanyolok, akiknek a középpályáját emelte ki, de hozzátette, ők is ott voltak erősek.
Az olasz kapus, Gianluigi Buffon örült a pontnak, de aminek jobban, az az olasz hozzáállás. Ahogy látta, 60-70 perig ők játszottak jobban, de a spanyolok a végén nagyon veszélyesek voltak, ami szerinte normális velük kapcsolatban.