Még jó, hogy az olaszok eljöttek az Eb-re
További Cikkek cikkek
Úgy ültem be az olasz-német elődöntőre a nyitómeccsen a szívemhez nőtt varsói stadionba, hogy kizárólag a futball törvényszerűségeire akarok figyelni, mert valami azt súgta, hogy a papíron két legjobb csapat (spanyol, német) nem jut be a döntőbe. Vagyis épp kijön a játék minden irracionalitása, mert ez az olasz válogatott nagyon mélyről indult, de a spanyolok ellen kifejezetten élvezeteset mutattak, és játékban azóta is folyamatosan fejlődtek.
Bár persze már az is furcsa törvényszerűség, hogy még nem ismétlődött döntő az Európa-bajnokságok történetében. Most sem fog.
Törvényszerű volt, hogy a jobb állapotban lévő Balotelli fog feltámadni, nem Özil, még ha mindenki azt is várta tőle, hogy lesz végre egy olyan meccs, amikor ő lesz a befolyásoló erő.
Balotelli lett, megérte vele annyit lelkizni Cesare Prandelli kapitánynak, akinek edzői nagysága ezen a meccsen csúcsosodott ki, mert folyamatosan azt mondta, kitalált valamit, aminek működnie kell. „Az olaszoknak megvan a taktikájuk, amivel nyerni tudnak nehézségeik ellenére” - írta a Kicker.
Nyilvánvalóan Balotelli volt a taktika, aki mindegyik meccsen helyzetbe került, de csak egy gólt lőtt, a spanyolok valamint az angolok ellen is kimaradtak a ziccerei. Most nem.
Törvényszerű volt, hogy ezen az Eb-n nem születhet meg a góltalansági rekord, és Cassano imponáló beívelése után a City csatára két perccel a 262 perces negatív csúcs előtt befejelte a labdát Neuer kapujába. (Badstuber két év alatt nyolc kiló izmot szedett fel, Balotelli ellen ez is kevés volt.)
A Lineker-féle mondatot pedig lassan át kell formálni: a németek nem nyernek mindig. 1996 óta nem sikerült nekik, még csak 16 nyeretlen év van mögöttük, 1954 és 1972 közt tizennyolc volt. Még így is a legfiatalabb csapat a német, de ezúttal is hiányzott a sebességük. Özilnek az első meccstől nem voltak igazán ötletes labdái.
A sors minden Eb-n kegyes valakihez, most Cassanót emelte fel. A Milan csatára talán maga sem gondolta, hogy a november eleji szívproblémái és műtétje után még július elsején Kijevben lesz egy fellépése.
Törvényszerű az is, hogy az olaszok tényleg mindig jól játszanak, amikor az ügyészség próbálja összerakni egy bundabotrány mozaikjait. 1982-ben, 2006-ban világbajnokok lettek, most döntősök. (Nagy kérdés, Prandelli visszatér-e az első meccsen jól alkalmazott 3-5-2-es felálláshoz, vagy tartja magát a rombuszos 4-4-2-höz.)
„Biztos, hogy ez is benne van” - mondta az egyik kolléga, aki arra is emlékeztetett, Prandelli még azt sem zárta ki, hogy nem jönnek erre az Eb-re. Ez persze csak figyelemelterelés volt, de megtette hatását, mert ettől a csapattól nem vártak Olaszországban semmit.
Talán az is törvényszerű volt, hogy a német védelem kap maga mögé egy labdát, mert ugye a második gólnál ők rúgtak szögletet, amit Buffon oldalra kiütött, Montolivo pedig felmérte a lehetőségeket, a legjobb ütemben indított, Balotelli pedig könyörtelen volt.
Törvényszerűen az a meccs volt, amelyiken a németek hátrányba kerülnek, mert az Eb-n még nem játszottak hátrányban – már csak az olaszok nem érezték át, milyen ez a teher -, és pár apró momentumnál ki is derült, hogy a 0-2 azért mindenkit megvisel, bármennyire is erős mentálisan. A legszembetűnőbb eset akkor volt, amikor Schweinsteiger és Podolski előtt is elgurult egy labda a tizenhatoson belül az első félidőben, majd egy lepattanónál ketten nem értették meg egymást.
Ezen a meccsen semmi sem sikerült a németeknek, egyszerűen nem úgy pattant a labda, az ötödik percben sem, amikor Pirlo a gólvonalról mentett, és akkor sem, amikor Buffon a védő lábára ütötte a labdát, onnan pattant mellé. (Egy öngól volt az Eb-n, könnyen lehet, hogy nem is lesz több.)
Günther Netzer korábbi világbajnok féltette a németeket a meccs előtt. Talán pont ezért. Mert ez a német csapat bármennyire is akarnok, és megy előre, megvan az ötlet a játékában, de messze nem olyan a monotonitásuk, mint korábban.
Törvényszerű volt az is, hogy a két nappal kevesebbet pihenő csapatnak (olasz) ez semmilyen hátrányt nem jelent, és ha Buffon el is terelt minden kérdést a meccs előtt a statisztikákról, mégiscsak van abban valami, hogy nagy tornán a németek képtelenek verni az olaszokat.
A logika persze azt mondatta, a németek most mindennél közelebb állnak a várva várt győzelemhez, maga Bergomi is valami olyasmit mondott, hogy az agya szerint Németország lesz a döntős, de az érzelmei természetesen spanyol-olaszt mondanak.
Egy nagyon fontos adat viszont van, aminek érdemes hinni: ilyen támadó szellemű olasz csapat még nem volt soha, 55,5 volt a labdabirtoklásuk meccs előtt. Amikor világbajnokok lettek, hét százalékkal kevesebb, négy évvel korábban tizenhat százalékkal kevesebb. Ez azért jelentős különbség.
Pirlo is nagy különbség. A Juventusban ismét kiteljesedett a gyengébb milanos időszak után, és vagy háromszor úgy fordult, ami csak rá jellemző. Emellett volt két fontos szerelése, és pazar labdái, 81 százalékkal passzolt. (Ezzel második volt, Thiago Motta megelőzte, de neki öt perc jutott.) Az pedig a meccset értékelő szakemberek törvényszerűsége, hogy ő lett a meccs embere, nem pedig az a Balotelli, aki duplázott, és csak rajta múlik, hogy egyedüli gólkirály lesz, vagy ötödmagával.
A varsói stadion ezzel elbúcsúzott, egy óriási lengyel zászlót ennek apropóján felhúztak a gyepre. Mindenki tapsolt, a lengyelek nem siettek haza, most is nagyon büszkék voltak arra, hogy megrendezték a rájuk eső részt, öt percig tapsoltak és fotózkodtak.