A futball fejlődött, a katarzis elmaradt

A nagy versenyek vége felé az ember, akinek van már némi tapasztalata, összehasonlítási alapja, elkezd gondolkozni, mennyire is tetszett neki, amit az elmúlt 3-4 hétben látott, és hova is férhet el ez a dolog az eddigiekre visszaemlékezve. Magyarul: milyen volt ez az Eb, jó, rossz, átlagos, feledhető vagy mi?

A színvonal, ahogy a válogatott tornákon most már mindig, újra elmaradt a klubfutballétól, de a legutóbbi szezont nézve nem is volt akkora a különbség. Mindegy is, ezzel kár foglalkozni, az Eb-k és vb-k az utóbbi 25-30 évben már nem a hihetetlen minőségű csúcsfutballról, hanem a drámáról, a nagy meccsekről, nagy fordításokról, összeomlásokról és nem utolsó sorban a nagy sztárokról szólnak. Vagyis mi az, amit míg élünk, nem fogunk elfelejteni?

Felállás vagy összeomlás, nagy fordítás valójában egy volt, az angol-svéd 3-2, igazi nagy meccs meg kettő, a nyitókör spanyol-olasza és az olasz-német elődöntő. Az a spanyol-olasz 1-1 az elején egészen szenzációs futballt hozott, az utóbbi 30 év egyik legszínvonalasabb válogatott meccse lett belőle, tényleg az, amit nézhettek semleges szurkolók, akik egyszerre drukkoltak mindkét csapatnak.

Hasonló a 2-1-es olasz-német is, amin ráadásul született egy sztár, hamarosan szupersztár, aki eddig leginkább angliai baromságairól volt híres. Mario Balotelli góljait, pláne a hálószaggató másodikat azzal a gólörömmel a futballklasszikusok közé rakhatjuk. Csakúgy, mint Cristiano Ronaldo szereplését a kihagyott ziccerektől a meccsnyerő gólokon át addig a tizenegyespárbajig, amin csak ő nem rúgott büntetőt, így valójában úgy esett ki, hogy bele sem szólt a sorsába.

Akadt még pár jó, de legalábbis izgalmas, feszült meccs, csakhogy az igazi nagy dráma elmaradt. Nem volt utolsó perces egyenlítés, győzelmet vagy továbbjutást jelentő gól, nem volt peches kiesés vagy látványos összeomlás.

Szépen ment előre a torna nagyobb megrázkódtatások nélkül, persze a hollandoknak és nekünk, magyaroknak azért kijutott egy-egy. A hollandok szívesen felejtenék válogatottjuk égését a sok egókirállyal, magyarként meg azt, hogy pár napig a legjobb bírónkról szólt az Eb.

Tény, hogy nem volt jó érzés spanyol, olasz, német, angol főcímekben emiatt Kassaiék nevét olvasni, de az is biztos, hogy olyat, hogy magyar bíróról írjon mindenki egy világtornán, még nem láttunk soha. Puhl Sándor meg ne sértődjön, 94-ben az mutatta, hogy mennyire jó volt, hogy senki nem beszélt róla a vb-döntő után. Bár most is hasonlóan alakult volna, de ahogy Alex Ferguson mondja, a negatív élmény is fontos, mert az is tapasztalat. Most már láttunk ilyet is. (Bár többször nem is kéne.)

Aztán olyat is, hogy egy válogatott sorozatban harmadik bajnokságát nyerje, a spanyolok, bár út közben kritizálták őket, hogy unalmasan játszanak , de csak lehoztak aztán egy döntőt 4-0-ra. Tény, hogy nem futballoztak úgy, mint két éve, de akkor is Eb, vb, Eb-zsinórban vannak, ami fenomenális teljesítmény, olyan, ami még soha nem volt. És ahogy kapitányuk, a világ egyetlen vb-, Eb- és BL-győztes edzője, Vicente del Bosque megmondta, akinek ez és a négy gól unalmas, az nem ért a futballhoz.

A nagy katarzisok tehát elmaradtak, viszont így is a futballról szólt az egész három hét: évtizedek óta az első torna, amin nem volt fetrengés, sem színészkedés. Hiányoztak a tömegjelenetek, nem lökdösődtek-dulakodtak 2-3 pirosért a futballisták - még Kassait is már-már kulturáltan támadták az ukránok - és ami a legjobb: szinte teljesen kiveszett a durvaság.

Nem láttunk könyöklés miatt vérző fejű embert, alárúgást, brutális rácsúszást. Ezzel együtt elmaradt a nevetséges „labda volt spori" mutogatás is, aki faultolt, tudta, sáros, és nem rimánkodott hülyét csinálva magából. Nem is véletlen, hogy mindössze három kiállítással sikerült lehozni a 31 meccset, amiből egy totál kamu, bírói hiba volt, egy utolsó emberes kapusfault, és csak egy olyan, az ír Andrewsé, amikor az illetőnek elgurult a gyógyszere. De még őt is két sárgával küldték le az olaszok elleni meccs legvégén, az első és utolsó egyből piros a lengyel kapusé lett az egész Eb-n, a nyitómeccsen. A kieséses szakaszban pedig egyáltalán nem volt kiállítás. Emiatt biztosan nevezhető a sport szempontjából úttörőnek az ukrán-lengyel közös Eb, mostantól ez az alap. (Még ha a vb-ken nehezebb is lesz megvalósítani a gyengébb bírók és a hevesebb tengerentúli karakterek miatt.)

Milyen is volt akkor ez az Európa-bajnokság? Összegezve: rendben volt, nagyon is, kellemes szórakozást nyújtott a futballdrukkerek mellett még a „semleges nézőknek" is, de azért, aki már látott pár tornát korábban, biztosan nem rakja a csúcsra, akinek meg ez volt az első, nyugodjon meg, fog még ennél jobbat is látni.