További Cikkek cikkek
A belgák a vb egyik legemlékezetesebb mérkőzése után ejtették ki az Egyesült Államokat a nyolcaddöntőben, hosszabbítás után nyertek 2-1-re, de a vb-n eddig nem túl meggyőző argentinok is így érkeztek a negyeddöntőbe, Svájcot verték 1-0-ra az előző körben.
Most nem kellett a 118. percig várni az argentin gólig. A 3. percben Messi szinte ugyanúgy rúgathatott volna gólt Lavezzivel, mint a nyolcaddöntőben Di Mariával, a barcás megindult a középpályán, kitette a labdát szélre, Lavezzi most viszont nem vállalta el a lövést, középre akart adni, a labda itt még elakadt Kompanyban.
A 8. percben viszont pont a belga védő labdavesztése után Higuaín megszerezte az első gólját a világbajnokságon. A tizenhatosnál az egyik belga védőről hozzá pattant a labda, az argentin csatár pedig kapásból kilőtte a hosszú sarkot, gyönyörű mozdulat volt, Courtois-nak nem volt esélye odaérni a sarokra.
A belgáknak menniük kellett, De Bruyne próbálkozott lövéssel, majd a széleken járatták a labdát, de a középpályájuk lyukas volt, Kompany fellépései is kockázatosak voltak. Szépen lassan azért magukhoz tértek, az argentinok azonban kellően agresszívan és szervezetten védekeztek, így maradtak a távoli lövések.
Közben azért a belga kapu előtt is volt veszély, Messi a 26. percben zseniális, ötvenméteres passzal indította Di Mariát, aki egy csel után Kompanyba lőtte a labdát. A támadó közben megsérült, néhány perccel később le kellett cserélni. Messi a 39. percben is zavart okozott, levette a labdát a belga tizenhatos előtt, a védők között tologatta, Fellaini pedig addig rúgta, amíg el nem esett. Szabadrúgás jöhetett, Messi tizenhétről lőtt, egy méterrel ment fölé.
A semmiből jöhetett volna a belga egyenlítés, Vertonghen beadása után Mirallas látványosan fejelt, a labda fél méterrel zúgott el a jobb kapufa mellett. A szünetig maradt az argentin fölény, a belgák nem tudtak mit kezdeni a jól védekező argentinokkal.
2. félidő
Az 50. percben nem sokon múlt a második argentin gól, Higuaín ment be a jobb szélről, éles szögből kapura lőtt, az egyik védő lábán megpattant a labda, így lett veszélyes, nem sokkal ment el a kapufa mellett. Be is nyomták a belgákat, az 55. percben Higuaín ismét gyönyörű gólt lőhetett volna. Egy labdaszerzés után megindult, felgyorsított a védők között, kiosztott egy kötényt Kompanynak, majd a lécet találta el.
A belgáknak elől továbbra sem ment, Origit nem lehetett játékba hozni, De Bruyne és Hazard sem tudott veszélyeztetni, Mirallas gyakorlatilag észrevehetetlen volt. Be is jött Mertens és Lukaku, utóbbi az amerikaiak ellen a nyolcaddöntőben csereként beállva a mezőny egyik legjobbja volt.
A félidő közepére pörögtek fel a belgák, Fellaininek volt egy veszélyes fejese, ezután viszont folytatódtak az ívelgetések, ugyanolyan eredménnyel. Azonban a 70. perc előtt nem szereztek gólt eddig vb-n, de a nagy rohamok a most a végén sem jöttek, látszott, hogy először találkoznak igazán erős ellenféllel.
A végén öt percet hosszabbított az olasz Rizzoli bíró. Előbb Messi lőhetett volna újabb gólt, ziccerben vitte kapura, a lövés elakadt Courtois-ban. Ezután dolgozták ki a legnagyobb helyzetüket a belgák, Lukaku került helyzetbe az ötös szélén, középre adott, de nem sikerült csapattárshoz passzolni, a kipattanót pedig Witsel vágta fölé.
A meccs embere: Gonzalo Higuaín
Argentína a negyeddöntő első félidejében mutatta eddig a legbiztatóbb játékát, ez elég volt, hogy bejusson az elődöntőbe, ahol a Hollandia-Costa Rica-győztese jön majd. Huszonnégy év után kerültek ismét a legjobb négybe, akkor az olaszokat legyőzve a döntőig mentek, ott viszont kikaptak a németektől.
Olyan viszont még nem volt, hogy Argentína és Brazília ugyanazon a vb-n ért oda a legjobb négybe, most arra is van esély, hogy összejöjjön az álomdöntő.
Argentína-Belgium 1-0 (1-0)
Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 69 ezer néző, v: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Higuaín (8.)
sárga lap: Biglia (75.), illetve Hazard (53.), Alderweireld (68.)
Argentína:
Sergio Romero - Pablo Zabaleta, Martin Demichelis, Ezequiel Garay, José Basanta - Lucas Biglia, Javier Mascherano - Ezequiel Lavezzi (Rodrigo Palacio, 71.), Lionel Messi, Angel Di María (Enzo Pérez, 33.)- Gonzalo Higuaín (Fernando Gago, 81.)
Belgium:
Thibaut Courtois - Toby Alderweireld, Vincent Kompany, Daniel van Buyten, Jan Vertonghen - Kevin Mirallas (Dries Mertens, 60.), Axel Witsel, Marouane Fellaini - Eden Hazard (Nacer Chadli, 75.), Kevin De Bruyne - Divock Origi (Romelu Lukaku, 59.)