Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

A meglepetéscsapat majdnem csalódása

2014.06.17. 20:10
Belgium a második félidőben megtörte az első félidőben kiválóan védekező Algériát, a vége 2-1. Nem látjuk, hogy mire képes ez a meglepetéscsapatnak beharangozott belga válogatott.

„Egy ország álmáért küzdünk” - mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón Marc Wilmots, a belgák kapitánya. Ez a küzdés a mérkőzés elején annyira nem látszott. Sőt, ahhoz képest, hogy a belga csapat játékosainak piaci értéke 306 millió euro, az algériaiaké 50 millió, az afrikaiak kezdtek jobban a H csoport első mérkőzésén (2-1). 

Algéria úgy védekezett, mint a Manchester United a Bayern München elleni első BL-meccsen, Manchesterben, egyértelmű zónavédekezést csináltak, mindenkire két ember lépett ki, a passzsávokat lezárták. Ezzel nem is tudott mit kezdeni a fiatal belga válogatott.

A meccs embere: Fellaini

A mérkőzés első lövésére a 17. percig kellett várni, egy tökéletes labdát Mahrez rosszul vett át, kicsit mögé pattant, de így is a védője elé sikerült keveredni, bevitte a 16-oson belülre, majd 10 méterről a bal oldalról lőtt, de fölé-mellé. De legalább történt valami.

A belgák csak négy perccel később lőhettek először, Witsel a 21. percben 25-ről erősen meglőtte, a kapu közepébe tartó labdát a kapus csak kiütni tudta.

Statisztika: 

  • Kapuralövés: 16-3
  • Labdabirtoklás: 63-35
  • Szöglet: 7-2
  • Les: 3-0
  • Szabálytalanság: 21-18
  • Passzok: 583-274

A 23. percben Gulam adott be balról, a labda átrepült az érkezőkön, a hosszún érkezett Feguli, akit Vertonghen a kezénél fogva visszahúzott. A játékvezető teljesen jogosan tizenegyest ítélt, a sértett értékesítette, Courtois jobbra elugrott, a labda gyengén balra érkezett.

A belgák ezután beadásokkal próbálkoztak, de mintha nem gyakorolták volna ezeket, míg a labda a hosszúra érkezett, a többiek a rövidre helyezkedtek, illetve fordítva, néha Witsel szánta rá magát egy lövésre távolról, de nem jelentett veszélyt.

Aztán a 44. percben meglehetett volna az egyenlítés is, de Chadli rosszul vette át, és maga alól gyengén sikerült ellőnie, a kapus könnyen fogta.

2. félidő

A belgák támadásaival indult a félidő, előbb egy szöglet után Witsel teljesen egyedül fejelhetett volna a kapus rossz kimozdulása miatt üresen maradt kapuba, de annyira meglepte, hogy mindenkin átszállt a labda, hogy nem tudott bólintani. A labda fölé szállt.

Két peccel később a csereként beállt Mertens szalad le az alapvonalig, de már nem tudta a labdát jól visszaadni, a kapusé lett. Egyre nagyobb volt a belga előny, érett azt egyenlítő gól. 

Ezt azonban jól használta ki az algériai csapat, amely kontrákkal veszélyesebb volt, mint a belga nyomás, sőt egy szöglet az 56. percben majdnem gólt eredményezett, a hosszú felé megcsúsztatott labda azonban elkerülte a kaput.

Előbb Lukaku helyett Origi, majd Fellaini is beállt, amitől támadóbb futballt vártunk, de Halilhodzsics, az algériai edző is cserélt. Csatár helyett csatárt, a cserék azonban a belgáknak jöttek ki jobban. Origi lépett ki és 16-ról lőtte a kapusba, aztán a nagy nyomásnak meglett az eredménye. A bal oldalon passzolgattak a belgák, majd de Bruyne adott középre, Fellaini pedig felsőkapufás gólt fejelt.

Az egyre fáradó algériaiak ellen a belgák kontrái voltak veszélyesek, és ebből is született a fordító gól. Hazard vezette a 16-os felé középen, majd egy tökéletes labdával indította Mertenst a jobb oldalon, aki a 16-oshoz érkezve egy tolás után jobbal kilőtte a rövid felsőt. Nagy gól volt. Innentől a belga válogatott egymás után dolgozta ki a helyzeteket, két perccel később ismét Fellaini fejelhetett, de Mbohi nagyot védett.

Fellaini egyre nagyobb önbizalommal játszott, két perccel a vége előtt például 10 méterre a kaputól nem fejelt, hanem mellel akarta átvenni a labdát két védő között, a megoldás sikeres volt, de a belga elcsúszott. A belgák a végén már csak tartották a labdát, nem volt céljuk gólokkal alázni az ellenfelet, ennyi elég is volt ahhoz, hogy a H csoportban az élre álljanak.