Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Sokkot kapott a cserétől a holland kapus

2014.07.06. 19:36

A Hollandia–Costa Rica-negyeddöntőn, a 11-esek előtt lecserélt kapus, Jasper Cillessen hisztizni kezdett, mikor le kellett mennie, de utólag, neki is be kellett látnia, hogy Tim Krul jó választás volt. Cilessen ezért is kérhetett elnézést csapatától.

A hosszabbítás 120. percében levitt kapus ordibált, vizespalackot rugdalt, kispados társai próbálták meg lenyugtatni. „Elnézést akarok kérni, ezt már meg is tettem Frans Hoek kapusedző felé, de az egész csapattól bocsánatot fogok kérni. Semmit sem tudtam a tervről. Egyszerűen sokkot kaptam a lecseréléstől."

Sokkot kapott a cserétől a holland kapus

Pár perc alatt azért már megnyugodott, az elsők között volt, aki Krulnak gratulált, és a védéseinél is örömmámorban úszott.

Cseréje viszont őt dicsérte: „A 119. percben fantasztikusat védett, ha azt nem teszi, mehettünk volna haza."

A szövetségi kapitány tervéről kevesen tudtak játékosai közül, Cillessennel direkt nem közölte korábban a cserét, mert nem akarta megzavarni ezzel. Louis van Gaal szerint Tim Krul tudta, hogy a Costa Rica-iak hová fogják rúgni a 11-eseket, ezért választotta őt.