A Kolumbia-Uruguay nyolcaddöntő 28. percében esett a világbajnokság eddigi legnagyszerűbb gólja, James Rodriguez lőtte úgy 23-24 méterről. Egy lehulló labdát a kapunak háttal állva mellel-vállal átvett maga elé, majd ballal, kapásból, iszonyatos erővel a kapuba bombázta, a lécről pattant be a labda. Óriási teljesítmény Muslera kapustól, hogy ujjheggyel még hozzá tudott érni, de tehetetlen volt.
Érdemes megnézni, ahogy James aközben, amikor repül felé a labda, egy pillanatra hátra néz a kapura, majd utána fordul és lő, az egész teljesen tudatos, előre eltervezett mozdulat. Csodálatos. A labda 123 km/órával repült.
"A Maracanához ilyen gól illik, ennyit tudok hozzátenni" - jegyezte meg a találat nyújtotta élményeket feldolgozva, mintegy félórával később Ághassi Attila indexes kolléga.
De ez még nem minden, ugyanis Kolumbia a második félidőben, az 50. percben még erre is rátett egy lapáttal, és belőtte a vb csapatgólját, amit az utolsó emberig és üres kapuig játszott. Jackson Martinez remekül tette át a labdát a teljesen üresen felfutó Armerónak, aki átívelt az ötös túlsó sarkára, Cuadrado ahelyett, hogy kapura fejelt volna, visszastukkolta a labdát Jamesnek az ötösre, aki az üres kapuba passzolt a becsúszó védő lába alatt. Tökéletes gól volt.
A Monaco támadója eddig Kolumbia legjobbja a tornán, már öt gólja van, ezzel gólkirály. Van két gólpassza is. Mind a négy eddigi meccsükön betalált, sőt, a válogatott utóbbi hat meccsén gólt szerzett. 22 éves, és emlékeztet Cristiano Ronaldóra, csak még egy keveset gyúrnia kell. A Monaco előtt a Portóban játszott, és nem véletlenül fizettek érte a franciák 40 millió eurót egy évvel ezelőtt.