Kolumbia bejelentkezett a vb-aranyra
További Cikkek cikkek
Kolumbia története legnagyobb sikeréért játszott a világbajnokságon, hiszen 1990-ben a nyolcaddöntőben kiesett, mert Kameruntól kikapott a hosszabbításban. A nyolc közé eddig még sohasem jutott be.
Most kilenc ponttal és jó játékkal érkeztek a 16 közé, a csoportban erőlködés nélkül verték riválisaikat (Görögország, Elefántcsontpart, Japán), gördülékeny és könnyed volt a futballjuk, pedig legnagyobb sztárjuk, Falcao sérülése nem jött rendbe, így őt el sem hozták a tornára.
Uruguay a harapás miatt eltiltott Suarez nélkül állt ki, és ahogy várható volt, kemény védekezéssel nyitott. Cuadradót háromszor állították meg három perc alatt, és nem válogattak, hátulról is megrúgták, ha kellett.
Kolumbia kisebb lehetőségek után – Zuniga próbálkozott leginkább távoli lövésekkel – egy fantasztikus góllal szerzett vezetést. Érdemes minden pillanatát rekonstruálni, mert előfordulhat, hogy a tornán nem is lesz nagyobb.
Kolumbia rosszul passzolt előre, Pereira ezt kifejelte, Aguilar a térfél közepéről ugyancsak fejjel visszatette, még levegőben volt a labda, amikor James Rodriguez fél szemmel már a kaput nézte. Aztán háttal a kapunak vállal maga elé vette, és fordulásból 23 méterről, középről kapura lőtt – le sem esett a labda -, és ugyan Muslera beleért, de csak a kapufára tudta tolni, ahonnan bevágódott. (123-mal ment a labda.)
A Monaco 22 éves játékosa a negyedik gólját jegyezte – minden vb-meccsen eredményes volt -, és nyilvánvalóan ő a világbajnokság legnagyobb felfedezettje eddig, nemcsak emiatt a gólja miatt, hiszen van két gólpassza is, vagyis az előkészítésből is kivette a részét.
Uruguay a gól után összekapta magát, Carlos Sanchez fontos helyzetben mentett szögletre, Forlánnak is volt egy szabadrúgása 22 méterről, de fölé ment.
Statisztika
Labdabirtoklás: 54-46
Passzok: 339-329
Kapuralövések: 10-16
Szögletek: 3-5
Lesek: 1-1
Szabálytalanságok: 19-17
Sárga lapok: 1-2
A második félidőben Uruguay támadni akart, de az 50. percben gólt kapott egy gyönyörű és ötletes támadás végén.
A kolumbiai akció a jobb oldalról indult, Jackson Martinez észrevette, hogy Armero felzárkózott a bal oldalon, ő a tizenhatos sarkáról középre adott, a jól érkező Cuadrado nem kapura fejelt, hanem a középen érkező James Rodriguez elé, aki öt méterről az üres kapuba passzolt.
Uruguay ezek után mindent megpróbált, nagy erőkkel támadott, de a visszaálló Kolumbia jól és hatékonyan védekezett, valójában félórát pihent. Igaz, többször Ospina bravúrjaira volt szükség, Cristian Rodriguez távoli lövésénél is nagyot védett a Nizza kapusa, de Maxi Pereira közeli lövésénél is a helyén volt, mert reflexmozdulattal ért a labdába. A 85. percben Cavani kiséé eltört lövését tolta ki a rövid alsóból, ezzel lényegében vége is lett a meccsnek, mert már komoly lehetőség nem adódott.
Kolumbiára Brazília vár a negyeddöntőben, és látva a brazilok játékát, nem lehet nyugodt a rendező ország. 1991-ben kaptak ki utoljára a brazilok jövő pénteki riválisuktól, a legutóbbi kolumbiai brazilverés napján James Rodriguez egy napos volt.
Kolumbia argentin kapitánya, José Pekerman nem veszített eddig pályafutása alatt világbajnoki meccset, 2006-ban hazáját irányította a világbajnokságon, a nyolc között tizenegyesekkel bukott Németország ellen. Lehet, hogy azért, mert a hosszabbításra a kispadon ülő Messi helyett Julio Cruzt cserélte be.
Nyolcaddöntő:
Kolumbia-Uruguay 2-0 (1-0)
Rio de Janeiro, Maracana Stadion, 75 000 néző, v.: Björn Kuipers (holland)
gólszerző: Rodriguez (28., 50.)
sárga lap: Armero (78.), illetve Gimenez (55.), Lugano (77.)
Kolumbia:
David Ospina - Juan Zuniga, Cristian Zapata, Mario Yepes, Pablo Armero - Juan Cuadrado (Fredy Guarin, 81.), Abel Aguilar, James Rodriguez (Adrian Ramos, 85.), Carlos Sanchez, Teofilo Gutierrez (Alexander Mejia, 68.) - Jackson Martinez
Uruguay:
Fernando Muslera - Martin Caceres, Jose Maria Gimenez, Diego Godin - Maximiliano Pereira, Alvaro Gonzalez (Abel Hernandez, 67.), Egidio Arevalo Rios, Cristian Rodriguez, Alvaro Pereira (Gaston Ramirez, 53.) - Edinson Cavani, Diego Forlan (Christian Stuani, 53.)