Messi 7 meccse nem lőtt gólt Courtois-nak
A szombati nagy érdeklődéssel várt negyeddöntő az Argentína-Belgium párharc. 1986-ban az elődöntőben találkoztak, akkor az argentinok 2-0-ra nyertek Maradona duplájával, négy évvel korábban a belgák nyertek 1-0-ra, többek közt ezzel ejtették ki a magyarokat.
Az argentinok most Messitől várják, hogy oldja meg a meccseket, hiszen eddig is tőle függött a játékuk. Az előző vb-n még argentin kapitány Maradona ezért is bírálta meglehetősen keményen a csapatot.
A kimutatások szerint a belga kapus, Thibault Courtois az első három meccsen, amikor a Barcelona volt az Atletico Madrid ellenfele, retteghetett az argentintól.
Nyolc lövésből ugyanis hat gólt lőtt neki. Az eredmények: Barcelona-Atletico 5-0, Atletico-Barcelona 1-2, Barcelona-Atletico 4-1.
A 4-1-es meccs még 2012 decemberében volt a spanyol ligában, azóta Messi gólképtelen a belgával szemben.
Hét meccsen csak négyszer próbálkozott, azt mindig védte Courtois, találkoztak a bajnoki mellett a Bajnokok Ligájában és a Szuper Kupában is.
A statisztikához persze hozzátartozik, hogy Messi játéka a Barcelonáéval együtt leszállóágba került, míg az Atletico egyre erősebb és szervezettebb lett. Így a csatárnak nehezebb, míg a kapusnak könnyebb dolga volt.
Courtois napi kapcsolatban van az Atletico Madrid argentin edzőjével, Simeonéval, de az argentinok elleni meccs tabu.
Ma este hattól találkoznak a világbajnokság negyeddöntőjében.