További Cikkek cikkek
A közelmúlt legjobb világbajnokságának képébe valahogyan nem illettek bele a nyolcaddöntők. Igazán kiemelkedő meccset csak az utolsó, a Belgium–Egyesült Államok hozott. Igaz, olyat még nem láttunk, amióta legalább 24 csapat indul a vb-n, hogy valamennyi csoportelső ott legyen a nyolc között.
Azért is lett kevésbé élvezetes a torna ezen szakasza, mert a második helyen továbbjutók elsősorban a védekezéssel voltak elfoglalva, és mivel ezt magas szintre emelték, a támadó stílusú csapatok csak nehezen tudták megszerezni az első gólt, ami megkönnyítette volna az életüket. (Az idei BL-ben egyébként szintén a nyolc csoportelső volt negyeddöntős, ezért is volt remek a színvonal.)
Négy csapat jutott el hibátlanul eddig – ez is rekord –, Hollandia és Kolumbia még csak hosszabbításra sem kényszerült, Argentína és Belgium igen. Mivel ők egymás ellen játszanak, egyikük nem juthat tovább, de haladjunk sorrendben.
NÉMETORSZÁG: 3 győzelem, 1 döntetlen – 7-2-es gólkülönbség
- Hadrend: 4-2-3-1
A németek bemutatták már párszor, hogy a formaidőzítés nagymesterei. Joachim Löwnek most kell nagyot dobnia, hogy lehiggadjon a közvélemény. A kapitány már így is számtalan támadási felületet adott, most még a jó játékot is türelmetlenül várják tőlük.
A kapitány előzetesen úgy kalkulálhatott, hogy az első meccsen, illetve majd a negyeddöntőben kell jól játszaniuk, úgy kell kihegyeznie a játékosokat, még ha a két időpont között pontosan két és fél hét telik is el.
Ha jól alakul a terve, akkor pénteken lendületesen és pontosan fognak játszani. Bár alighanem sokan elégedettek lennének, ha nem megkomponált játékkal is ott lennének az elődöntőben. Ami egyébként rekord, hiszen négyszer egymás után még egyetlen válogatott sem játszhatott a döntőért.
Löwön azért is nagy a nyomás, mert egy ezüst- és két bronzérem után nyilván aranyat várnak tőle, de amiatt is rendre bírálják, hogy Lahmnak nem a középpályán, hanem a védelem jobb oldalán kellene játszania, ami egyébként is lyukas. A franciák ellen Valbuena mozgékonysága miatt a bal oldali védőnek is átlag felettit kell nyújtania, emiatt Höwedesnek feltétlen be kell segíteni valakinek a középpályáról.
Götzéből semmi különös nem jött eddig ki, Schürrlét is a kezdőbe követelik, és Löwnek most kell megtalálnia a helyes felállást a középpályán, mert kitűnő képességű játékosai vannak. A védelem két meccset hozott le eddig kapott gól nélkül, de mivel klasszikus szélső védői nincsenek, esetleges és nem igazán stabil a játékuk.
- Eltiltott: nincs; sérült: Mustafi már nem bevethető, Hummels lázas volt, nem tudni, játszhat-e, Podolskinak izomsérülése van.
FRANCIAORSZÁG: 3 győzelem, 1 döntetlen – 10-2-es gólkülönbség
- Hadrend: 4-2-3-1
A franciák visszatértek a nagyhatalmak közé, legalábbis ezt harsogták az újságok, a négy évvel ezelőtti szégyen után, ennyivel most aligha érnék be. (A sorminta döntőt jelez előre 1998 és 2006 után.)
Ribery nélkül a csapatjáték jobbnak látszik, a Cabaye–Pogba–Matuidi trió a középpályán egyre inkább összeszokik, de idegileg mindhárman labilisak, a sportszerűtlenség is benne van a játékukban, ami igen komoly kockázat. Csak a bíró jóindulatának köszönhető, hogy eddig egyikük sem kapott piros lapot.
Benzema a jó kezdés után gól nélkül maradt, és Nigéria ellen már inkább a Realban látott nem túl jó formáját idézte. A topmeccsük után (Svájc, 5-2) visszaestek, mindez természetes, de még egyszer biztosan fel tudnak pörögni.
- Eltiltott: nincs; sérült: Digne, Sakho
Mit várhatunk a meccsüktől? (Péntek, 18.00)
Nem valószínű, hogy Benzema és Giroud egyszerre kezdeni fog még egyszer, mert ez a felállás nem működött jól Nigéria ellen sem. A francia védelem Sakho kiesése miatt leginkább középen sebezhető, ott megtámadhatják őket a németek nagy erőkkel. Talán Kloséval és Müllerrel is egyszerre. A Pogba–Schweinsteiger-párharcból győztesen kikerülő hatalmas lökést adhat csapatának.
- Franciaország–Németország: 11 győzelem, 6 döntetlen, 8 vereség
BRAZÍLIA: 2 győzelem, 2 döntetlen – 8-3-as gólkülönbség
- Hadrend: 4-2-3-1
Aki arra számított, hogy a rendező a csoportmeccsek után beindul, szellemesen és tele ötlettel játszik majd az egyenes kieséses szakaszban, jókorát csalódott Chile ellen. A szellemes és ötletes játékhoz ugyanis kellenének szellemes és ötletes játékosok, akik pillanatnyilag most nincsenek a csapatban. Pontosabban messze tudása alatt játszik még az is, aki az említett tulajdonságokkal meccset befolyásoló erő lehetne.
Egy esélyesnek már menni kell
Megnéztük, hogy a két legutóbbi világbajnokságokon milyen előélettel érkeztek el a legjobb nyolcig a csapatok.
2010:
továbbjutók
Spanyolország: 3 győzelem és 1 vereség
Hollandia: 4 győzelem
Németország: 3 győzelem és 1 vereség
Uruguay: 3 győzelem és 1 döntetlen
kiesők
Paraguay: 1 győzelem 3 döntetlen
Brazília: 3 győzelem 1 döntetlen
Argentína: 4 győzelem
Ghána: 2 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség
2006:
továbbjutók
Olaszország: 3 győzelem és 1 döntetlen
Franciaország: 2 győzelem és 2 döntetlen
Németország: 4 győzelem
Portugália: 4 győzelem
kiesők:
Ukrajna: 2 győzelem, 1 döntetlen 1 vereség
Brazília: 4 győzelem
Argentína:3 győzelem, 1 döntetlen
Anglia: 3 győzelem 1 döntetlen
Előfordulhat, hogy mindez lelki okokra vezethető vissza – a Konföderációs Kupán tét nélkül sokkal jobban játszottak –, de a felszabadultság csak a döntőben, nagyjából 2-0-s előnynél várható, addig a hatodik arany miatti elvárás nyomni fogja őket. Addig is megállapítható, hogy a pszichológusok nem végeztek jó munkát, mert ahogy egy korábbi győztes kapitány, Parreira mondta, akármi történik is a pályán, a csapat mindig sír. A himnusztól a végjátékig, így pedig nem lehet futballozni.
Neymar-függő a csapat, ő viszont a nagy helyzetekben nem lőtt, hanem inkább passzolt, így ha Kolumbia ellen is ezt a formáját hozza, könnyen levédekezhetik, főleg, hogy még a 37 éves Yepes sebessége is figyelemre méltó, nem beszélve a többi védőről.
Egy olyan futballkultúrával rendelkező ország, mint Brazília, eljutott oda, hogy a védelmében bízhat, ha a hatodik vb-címét szeretné megszerezni. Emellett még az előrevágott labdák, valamint a pontrúgások segíthetnek rajta.
Eltiltott: Luiz Gustavo Sérült: Neymar bajlódik, de szinte biztosan játszani fog
KOLUMBIA: 4 győzelem – 11-2-es gólkülönbség
- Hadrend: 4-4-2
Azt írtuk Uruguay legyőzése után, hogy bejelentkeztek a vb-aranyra, bár pontosan tudjuk, hogy a közönség szimpátiáját élvező csapatok a döntőig sem mindig jutnak el. Ennél jobban összerakott csapatot azonban még nem láttunk ezen a vb-n, és hatalmas motivációt jelent majd nekik, hogy Brazíliában búcsúztathatják Brazíliát.
Bennük megvan az ötletesség és a szellemesség is – a bátorságról, az önbizalomról nem is beszélve –, ami a másik oldalon hiányzik. Ha csak az eddigi meccseiket vesszük, nekik kellene nyerniük. James Rodriguez mind a négy meccsén gólt lőtt, egyértelmű vezér lett 22 évesen. Mi lesz még itt, ha Cuadrado a négy gólpassza után a kapu előtt is egyre határozottabb lesz, és belövi második vb-gólját. Jackson Martinez is lehet még meccset eldöntő erő. Miattuk szokás ezt a csapatot háromfejű szörnyetegnek nevezni, és egy védelemnek egyszerre három játékosra figyelnie nem túl könnyű.
- Eltiltott: nincs; sérült: Bacca eddig egy percet sem kapott, pedig úgy hírlik, ő már felépült
Mi várható a meccsükön? (Péntek 22.00)
Kiderülhet, mennyire igazságos játék a futball, vagy az impresszív és látványos játék ezúttal sincs sikerre ítélve. Mert ha talál egy gólt Brazília és utána bekkel, akkor kiütheti Kolumbiát, és nem mellékes, hogy bírói segítséget is kap, bár Scolari kapitány kirohanása szerint a FIFA nem szeretné, hogy ők nyerjenek. Neymar és James kikapcsolása a kulcs.
- Brazília-Kolumbia örökmérleg: 15 győzelem, 8 döntetlen, 2 vereség
ARGENTÍNA: 4 győzelem – 7-3-as gólkülönbség
- Hadrend: 4-3-1-2, de öt védőt is választott a bosnyákok ellen Sabella, vagyis 5-3-2 volt.
Messi Svájc ellen nem lőtt gólt, így megszakadt a sorozata, és nem tudta utolérni James Rodriguez a góllövőlistán. Egy gólpasszával így is döntő hatással volt a meccsre.
Egyértelmű: Argentína legfontosabb fegyvere Messi, akivel kapcsolatban most is igazolódott, ha olyan formában van, bármikor képes veszélyt teremteni. Élvezi a játékot, mintha most szeretné kárpótolni magát azért, hogy a Barcelonában gyengébben sikerült az utolsó két hónapja és csak vergődött. Ebben biztos az is közrejátszik, hogy a hazájáért játszik.
Társakra persze szükség lesz Di Marián kívül is. Lavezzi és Higuain árnyéka önmagának eddig, tőlük kellene még valami plusz.
A védelem Rojo kiválásával még sebezhetőbb lesz, hiszen eddig is balhátvédben voltak a legnagyobb gondjaik. Sabella akár öt védővel is játszhat a belgák ellen.
- Eltiltott: Rojo; sérült: Agüero
BELGIUM: 4 győzelem – 6-2-es gólkülönbség
- Hadrend: 4-2-3-1, de az amerikaiak ellen 4-1-4-1 volt
Róluk elmondható, hogy folyamatosan javul a játékuk, és az USA ellen már olyan tempóban közlekedtek, ami Argentína ellen is sikerre vezethet. A védelem közepén Van Buyten lassúsága eddig nem szembetűnő, a középpályán pedig ritka gyors játékosaik vannak, akik között az összhang is megfelelő. Marc Wilmots kapitány eddig mind a négy meccsen gólszerzőt küldött a pályára csereként, ami azt támasztja alá, rendkívül erős a kispad.
Fiatal csapatról beszélünk – Hazard, Witsel, Fellaini sincs még 25 –, de hogy milyen az utánpótlás, jól érzékelteti: Origi 19 éves, és hasznára tud válni csapatának nem csak fizikumával, a csapatjátékból is kifejezetten jól veszi ki a részét. De ha Lukaku kap lehetőséget, általában élni szokott vele.
- Eltiltott, sérült: nincs
Mi várható a meccsükön? (Szombat, 18.00)
Ha ugyanolyan nyomás alá tudja helyezni Belgium az argentin védelmet, mint az amerikait, megroppanthatja, és Romero messze nem annyira jó kapus, mint Tim Howard. Messi kikapcsolása lesz a kulcs, és mivel eddig ezt senki sem tudta maximálisan megoldani, nem könnyű feladat. A mozgékony belga középpálya viszont gondoskodhat arról, hogy ne tudjon felgyorsulni a kapu előtt, ne tudja helyzetbe hozni magát és jól passzolni.
- Argentína-Belgium 3 győzelem 0 döntetlen, 1 vereség
COSTA RICA: 2 győzelem, 2 döntetlen – 5-2-es gólkülönbség
- Hadrend: 5-3-2
Costa Rica már történelmet írt, Duarte piros lapja és Miller húzódása miatt meg kell bontani a jól működő egységet, és az ilyen csapatok számára általában túl sok ennyi meccs ilyen rövid idő alatt.
Szimpatikusan, jól felépített csapatjátékot bemutatva játszottak eddig, de az elődöntőhöz még nagyobb bravúr kell, Keylor Navas kapus egyedül ehhez nem elég.
- Eltiltott: Duarte; sérült: Miller
HOLLANDIA: 4 győzelem – 12-4-es gólkülönbség
- Hadrend: 5-3-2, de lehet belőle 4-3-3 is
Hollandia páratlan lelki erejét jól mutatja, háromszor fordítottak: Spanyolország, Ausztrália, Mexikó ellen is. Louis van Gaal nagyon jól forgatja csapatát, felállást is tud váltani egyik pillanatról a másikra. Ha De Jong és De Guzman is hiányzik, akkor sebezhetők lesznek a középpályán, igaz, így azt is megmutathatják, hogyan tudnak támadni. Eddig a kontra és a pozíciós játékból adódó sebességkülönbség vezetett eredményre.
- Eltiltott: nincs; sérült: De Jong nem valószínű, hogy játszhat, De Guzmannak is gondjai vannak
Mi várható a meccsükön? (Szombat, 22.00)
Mexikó után egy ugyanolyan futballstílust kell legyőzniük. Costa Ricára is a masszív, agresszív védekezés, a területek szűkítése valamint Campbell, valamint Ruiz segítségével a gyors kontrák a jellemző. Hollandiának most sem lesz könnyű dolga, ha csak nem változtat Van Gaal a felálláson, és nem próbál meg lendületet szerezni.
Robben szélsőjátéka ezúttal is kulcs, de eléggé egyoldalas a csapat, valakitől még kell plusz.
- Hollandia–Costa Rica: nincs közös múlt