Négy kolumbiai az álomválogatottban, eddig
További Cikkek cikkek
Sok jó kapus van ezen a tornán, a Costa Rica-it már két cikkben is dicsértük. Nem kapott gólt Olaszországtól, nem kapott gólt Angliától, kvázi egyedül verte ki Görögországot, és már a 8 között van a válogatottjával, ami történelmi tett az ország csapatától. Úgy hírlik, a Real Madrid vinné.
Annyira sok a jó kapus, hogy mindjárt kettőt is nevezünk az álomcsapatunkba. Neuer nem nyújtott túl kiemelkedőt, egészen az első kieséses meccsig, amikor is szinte egyedül tartotta féken az egész algériai támadósort. Nem csak kapusként, söprögetőként is, a 16-oson kívül 21-szer ért labdába.
A jobbhátvéden sokat gondolkoztunk, végül a franciára esett a választás. Már két éve az Eb-n is nagyon jó volt, de most talán még megbízhatóbb. Négyből három meccset végigjátszott, az Ecuador elleni csoportmeccsen pihentették, mert a csapat már továbbjutott. Júliusban lesz 28 éves, sanszosan nem a Newcastle-ben fog megöregedni.
Egészen hihetetlen, hogy a vb legidősebb mezőnyjátékosa eddig álomcsapattag is, de Mario Yepesnek helye van a legjobbak között. 38 évesen is felveszi a harcot futballistákkal, akik a fiai lehetnének. Három meccsen játszott, az utolsó, kvázi tét nélküli csoportmeccsen pihentették. Majdnem 300 perce alatt egyszer szabálytalankodott.
Az, hogy a brazilok közül Neymaron kívül csak ő van az álomcsapatban, sokat elmond válogatottjának eddigi szerepléséről. Persze nem az eredményekkel van vaj, hanem a játékkal, Brazília eddig nem is emlékeztet önmagára, ami jó van benne, az hátulról jön vagy Neymartól. David Luiz hátvédként hibátlan, és van egy gólja is, Chilének, a 16 között.
A kolumbiai balhátvéd mind a négy meccsükön játszott, ő még akkor is kezdett a harmadik csoportmeccsen, amikor Pekerman kapitány 8 helyen változtatta meg a kezdőcsapatot. Fénypontja eddig a Kolumbia-Uruguay második góljának előkészítése, az ő felfutás utáni beadását fejelte vissza gólpassznak Cuadrado. 27 éves, most vette meg az Udinese.
A vb alulértékelt szupercseréje: Ausztrália ellen bejött, gólt lőtt, nyertek, Chile ellen bejött, gólt lőtt, nyertek, Mexikó ellen bejött, nyertek. A középpályán védekezik és támad, és olyan lövése van, akár egy lórúgás. Csak 20 éves, egy klub nagyot fog nyerni vele, a PSV meg nagyot kaszál majd, amikor a vb után eladja.
Kolumbiai jobbhátvéd vagy jobbszélső vagy középpályás, mivel most ide középre fér be, ide rakjuk. Négy gólpassza van eddig és egy gólja, Armeróval együtt válogatottja mind a négy vb-meccsén kezdett. Remekül cselez, fejjel adott gólpassza Jamesnek mutatja, mekkora esze van a futballhoz - simán kapura is fejelhetett volna, de biztosra ment, gól is lett. 26 éves, a Fiorentinából most készül elvinni a ManUnited, állítólag. De ha az nem, majd viszi másik nagycsapat. Fantasztikus lövőerejét ezen a tornán még nem is láttuk.
Ide vártuk, itt is van, de nem balszélső vagy bal oldali középpályás, hanem mindenes a brazil válogatottban. Ami jót láttunk a braziloktól, azt ő csinálta, ugyanúgy húzza fel eddig a társait, mint Messi az argentinoknál. Négy gólja nélkül sehol nem lennének a hazaiak. Ő nem keres csapatot, de a következő szezonban be kell futnia a Barcában is. Minden attól függ, klubedzője tudja-e használni, Scolari szövetségi kapitány eddig, a vb-n igen.
A vb előtt tudtuk, hogy ígéretes futballista, most már azt is tudjuk, világklasszis. Öt gól, két gólpassz, a vb legszebb találata az övé, ami minden idők egyik legnagyobb vb-gólja is. Már egy éve 40 millió euróért adta tovább a Porto a Monacónak, a Real Madrid lehet a következő állomás, és 60 millió alatt nem fog költözni. Mintha a 22 éves C. Ronaldót látnánk, csak ő egy igazi 10-es, irányító középpályás vagy második csatár.
Négy meccs, négy gól, egy döntő gólpassz, négy meccs embere-díj. Gyenge formában készült a vébére a közepes Barca-szezonja miatt, és bár játszótársai eddig szenvednek, ő viszi a hátán a csapatot. Kezd egyre jobban belelendülni, de az egyetlen címhez, ami még nincs meg neki, vagyis a világbajnoksághoz egy csapatra is szüksége lesz. Vagy képes megnyerni egyedül? Tőle minden kitelik.
Bármennyit esik is és bármennyire is önző, a vb és napjaink egyik legjobb futballistája, illetve jobbszélsője. A hollandok egyértelmű húzóembere, az ő elszántsága és lelkesedése segített legyőzni Mexikót is. Na meg a cselei és a bal lába. Nem igazán kell őt bemutatni, megnyert mindent, a vb-címen kívül.
Vb-válogatott a negyeddöntők előtt
Keylor Navas/Neuer - Debuchy, David Luiz, Yepes, Armero - Depay, Cuadrado - Neymar, James, Messi, Robben