Olaszország, Fiorentina, jobbszélső/támadó középpályás, 22 éves
Bernardeschi még csak 17 éves volt, amikor nemet mondott a Manchester United hívására, és ezt azóta sem bánta meg, mert így volt ideje a maga tempójában fejlődni. Hogy ez mennyire sikerült a most 22 éves olasznak? 41 meccsen ugyan csak 3 gólt lőtt Paulo Sousa csapatában, de bebizonyította, hogy szinte bárhol bevethető, a korábbi Videoton-edző például nem kevesebb, mint kilenc poszton játszatta az eredetileg támadó középpályást, akiből egyre jobb szélsőt nevel úgy, hogy a védekező feladatokból is egyre többet bíz rá.
Bár a 2014-es vb előtti nagyon bő, 42 fős keretben már benne volt, csak idén márciusban mutatkozott be a válogatottban, és egyből benne is volt Lorenzo Insigne spanyolok ellen szerzett góljában.