Európa-bajnokság 2016

4
Radja Nainggolan Belgium Belgium

Belgium, AS Roma, középpályás, 28 éves

A belga középpályás ugyan már 28 éves, de igazán csak az elmúlt két évben tűnt ki, amikor a Romába került – előtte 10 éven át a Cagliariban és a Piacenzában játszott. A legutóbbi két szezonban 11 gólt szerzett a Roma középpályájának közepén, de emellett a védekezésből is rendesen kivette a részét (a BL-ben 2,3 labdaszerzése és szerelése volt meccsenként).

A Romából persze nagyon már nem kell felfedezni, de egy stabilan BL-induló csapatba még tovább tud menni, főleg, ha az Eb-selejtezők után a tornán is állandó kezdő lesz a középpályán. A belgáknak kelleni fog egy hozzá hasonló kemény, határozott, de hideg fejű játékos Axel Witsel és Marouane Fellaini mögé biztosításnak.