Európa-bajnokság 2016

20
Guzmics Richárd Magyarország Magyarország

A válogatott elmúlt 5 évében Guzmics Richárd ment át a legnagyobb átalakuláson – 2013 szeptemberében, amikor lényegében gólpasszt adott Bukarestben Cipiran Maricának a vb-selejtező második percében, közutálat tárgya lett, aminek a végén a válogatottból is kikerült, ám amióta Bernd Storck visszahívta a csapatba, a védelem legbiztosabb pontja lett.

A bukaresti hiba után még két meccset játszott Egervári Sándor alatt, 2015 szeptemberéig viszont a hollandiai 8-1-es zakó volt az utolsó meccse. De a visszatérés sem volt egyszerű, csereként, pont Románia ellen kellett beállnia az Eb-selejtezőn Juhász Roland korai sérülése után, onnantól viszont ki sem lehetett venni a kezdőből. A következő meccsen pedig rettentő fontos gólt szerzett Észak-Írország ellen.

Ezt kell róla tudni

A Norvégia elleni pótselejtező két meccsén mutatta meg igazán, mennyire rajta nyugszik a védelem. A csapat 102 felszabadításából 30 tőle jött (a második legtöbbet 22-vel Lang Ádám csinálta), de volt 10 labdaszerzése és 6 megnyert párharca (mindkettő a legtöbb a válogatottban) a novemberi oda-visszavágókon. Nem csoda, hogy mindkét mérkőzésen a legjobb három játékos között volt.

Helye a csapatban

Biztos kezdő a védelem közepén, Lang Ádámmal nagyon jól dolgozott együtt az ősszel, de ha Juhász Roland kerül mellé, akkor sem lehet nagy problémája. Akkor is stabilitást hozott a védelembe, amikor a széleken gondok voltak.

Eddigi klubjai

  • 2002-2005 Haladás utánpótlás
  • 2005-2014 Haladás
  • 2014-  Wisła Kraków