Ödön
1 °C
11 °C

80 éves a magyar vb-ezüst, amiért majdnem lincselés járt

Screen Shot 2018-06-15 at 16.09.01.png
2018.06.19. 00:35

Napra pontosan 80 éve, 1938. június 19-én játszotta a magyar labdarúgó-válogatott első világbajnoki döntőjét. Ennek a válogatottnak állít emléket a napokban megjelent könyv, amit Dénes Tamás és Szegedi Péter jegyez.

Az volt az alapcéljuk, ha már az Aranycsapat összeállítását az ország jelentős többsége felmondja, a Puskásékhoz hasonlóan második helyezett Sárosi-féle csapat történetét is megismerhessék a szurkolók.

Kivált, mert az elődöntő és a döntő között rejtélyes események voltak.

Mielőtt sokat szpojlereznénk, elég ideírni, hogyan állt fel Dietz Károly csapata a fölényesen megnyert elődöntőben és a döntőben.

  • Magyarország-Svédország, 5:1 
  • Szabó - Korányi, Bíró - Szalay, Turay, Lázár - Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi, Titkos
  • Magyarország-Olaszország 2:4 
  • Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos.

Magyarország sikeres szereplése nem volt meglepő, mert a futball népszerűsége már a 30-as években kimagasló volt, és egy jól felépített rendszerből sorra érkeztek a tehetségek. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a korosztály jelentősen hozzájárult a játék későbbi hazai fejlődéséhez, jelentősége a 60-as évekig is kitartott.

Azt sem felelőtlenség állítani, ha nincs ez a sikeres válogatott, és nincs példaképfunkció, akkor az Aranycsapat fejlődése sem jut el magas szintre.

De maradjunk még 1938-ban. Az a csapat Holland-Indiát és Svájcot felülmúlva rögtön eljutott a négy közé. Svájcban magasan jegyzett futball volt abban az időben, a Nemzeti Sport nem véletlenül írta tudósításának címében: 

Óriási feladatot oldott meg pompásan a magyar csapat.

Az ajánlóban tudatják: védelmünk remekelt a szabálytalan pálya ellenére is, a csapat pedig duzzad az erőnléttől. 

Az elődöntőben a Nagy József vezette svédeket még magabiztosabb játékkal, 5:1-re múlta felül.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja, Bauwens annyit mondott, a magyarok még nagyobb arányban is nyerhettek volna.

"Szép kombinációkkal, könnyedén érték el góljaikat." 

Dietz értékelésében azt emelte ki, hogy a kapusnak nagy szerencséje volt, mert 4-5 esetben szerencséje volt, és nem rajta múlt a hárítás. 

Zsengellér elismerte, a második félidőben már egy kicsit spóroltak, hiszen várt rájuk a döntő, és nem akartak kifulladni.

A másik ágon Brazília-Olaszországot meccset rendeztek. A brazilok kissé érthetetlenül nem a legjobb összeállításukban játszottak, így is csak 2:1-re kaptak ki, de ezzel együtt nem játszhattak döntőt.

A magyarok a rendőrkapitányból szövetségi kapitánnyá avanzsáló dr. Dietz Károly a megnyert elődöntő után arról is beszélt, a győztes csapaton nem változtat, aztán váratlanul mégiscsak megtette.

Volt játékos, Sas Ferenc, aki azt állította évekkel a finálé után, hogy Mussolini nyomására nem tette be centernek Toldi Gézát. Sas a háború előtt Argentínába ment, ott futballozott, ott is halt meg 1977-ben.

Más csapattag szerint is volt külső nyomás, politikai befolyásolás. Tény, Szendy Károly Budapest polgármestere meglátogatta a fináléra készülődő magyar csapatot. Hogy pontosan, milyen üzenetet vitt magával, ma már jótékony homály fedi, bár a visszaemlékezésekből leginkább az derült ki, hogy nem szabadott az akkor igazán mély olasz-magyar-német barátságot, hogy holmi futballkonfliktus veszélyeztesse.

Az első bécsi döntés előtt voltunk, a területi revízióhoz nagy szükség volt az említett nemzetek összhangjára.

Dietz végül három fradistát hagyott ki. Minden csapatrészből egyet.

A középcsatár Toldi mellett az egri születésű, 33 éves Turayt a középpályáról - a vb idején már a Hungáriában játszott -, és Korányit a védelemből. A csapatnak esélye sem volt a sikerre, 4:2-es vereséget szenvedett.

Toldi mellőzésének hivatalos indoka az volt, hogy heves mérsékletűnek tartották, és attól féltek, hogy a pályán összeverekszik valakivel. Az olaszok egyébként megkönnyebbültek ettől a döntéstől, mert termete miatt is tartottak tőle. Vinczétől nem. Amikor felmerült, hogy Balogh legyen inkább a helyettes, akkor is a túlzott keménysége volt az indok. 

Amikor meghallotta a középpályás Turay, hogy nem kezd a barátja, önmaga kérte kihagyását fáradtságra hivatkozva. Itt érdemes visszagondolni, hogy a sportlap nagyszerű erőnlétről írt. És hát aligha volt valaha a sporttörténelemben, aki élete legnagyobb meccse előtt kimerültségre panaszkodik.

Korányi kőkemény bekk volt, az ő félretolása sem igazán magyarázható észérvekkel. 

A döntőben a meggyengült csapatot a jobban képzett olaszok végig dominálva verték, így megvédték négy évvel korábban kivívott elsőségüket.

Itthon nem felejtették el a húzásokat

Miután a válogatott hazatért, ünneplő tömeg fogadta a Keleti pályaudvaron a csapatot, de amikor meglátták Dietzet, átváltott a hangulat, és egyre nagyobb lett a feszültség.

„Mondjon le! Mondjon le!”

– üvöltötték, és az MLSZ akkori elnöke, Usetty Gyula beszédét kétszer is megszakította a kórus. Amikor belefogott újra mondandójába, akkor is a távozást követelő skandálás fojtotta el a hangját. Dietz felesége könnyezett.

A fogadás után spontán tüntetések is kialakultak a pályaudvar környékén, amit a határozott rendőri fellépés nem hagyott tovaterjedni. 16 évvel később, a berni vereség után nagyobb felkelés volt, Sebes Gusztáv kapitány gyerekét meg is verték, maradandó sérüléseket szerzett.

Dietzet nem támadták meg, mert egy oldalkijáraton elhagyta a pályaudvart, így a dühödt tömeg nem tudta kitölteni a haragját rajta.

Másnap úgy nyilatkozott, hogy

"nálunk már halálra keresik azokat, akik egy világbajnokságon csak a második helyre futnak be."

Arra kérte a drukkereket, emlékezzenek arra is, hogy ő vezette a döntőig a csapatot. Egy hét múlva öt pontban reagált a vádakra, mindent cáfolt, Korányi szerinte sérült volt, Toldi pedig nem volt jó formában. Tagadta, hogy szándékosan adott volna rossz taktikai utasításokat.

Dietznek nem a vb-döntő volt az utolsó meccse, hosszas tanakodás vállalta a folytatást, de már alig volt győztes meccse. Az 1942-es Japánba tervezett vb-t pedig elsodorta a háború, a magyar válogatott a legnagyobb esélyesként utazott volna.

  • A kapitányt elfogták a nyilasok, Mauthausenbe hurcolták, majd a kommunisták internálták a háború után, miután visszatért Bodrogkeresztúrról, Piliscsabán lett éjjeliőr. 1969-ben halt meg. Ő tette be először a válogatottba azt a Sebes Gusztávot 1936-ban, aki később szintén vb-ezüstig jutott. 

Az 1938-as csapatból sokan külföldön folytatták, dr. Sárosi és Zsengellér még 1948 előtt Olaszországba ment, előbbi a Juventus játékosa majd edzője lett például.

A csapattagok igazi neveit is kinyomozták a könyv szerzői, amiből kiderül, a soknemzetiségű Monarchia ebben a csapatban is továbbélt például.

  • Szabó (Steinbach) - Bíró (Bier), Korányi (Kronenberger) - Szalay, Turay, Lázár - Sas (Sohn), Sárosi (Stefancsics), Toldi (Tunigold), Zsengellér (Schönkeller), Titkos (Titschka)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?