Magdolna
18 °C
27 °C

80 éves a magyar vb-ezüst, amiért majdnem lincselés járt

Screen Shot 2018-06-15 at 16.09.01.png
2018.06.19. 00:35

Napra pontosan 80 éve, 1938. június 19-én játszotta a magyar labdarúgó-válogatott első világbajnoki döntőjét. Ennek a válogatottnak állít emléket a napokban megjelent könyv, amit Dénes Tamás és Szegedi Péter jegyez.

Az volt az alapcéljuk, ha már az Aranycsapat összeállítását az ország jelentős többsége felmondja, a Puskásékhoz hasonlóan második helyezett Sárosi-féle csapat történetét is megismerhessék a szurkolók.

Kivált, mert az elődöntő és a döntő között rejtélyes események voltak.

Mielőtt sokat szpojlereznénk, elég ideírni, hogyan állt fel Dietz Károly csapata a fölényesen megnyert elődöntőben és a döntőben.

  • Magyarország-Svédország, 5:1 
  • Szabó - Korányi, Bíró - Szalay, Turay, Lázár - Sas, Zsengellér, Sárosi, Toldi, Titkos
  • Magyarország-Olaszország 2:4 
  • Szabó - Polgár, Bíró - Szalay, Szűcs, Lázár - Sas, Vincze, Sárosi, Zsengellér, Titkos.

Magyarország sikeres szereplése nem volt meglepő, mert a futball népszerűsége már a 30-as években kimagasló volt, és egy jól felépített rendszerből sorra érkeztek a tehetségek. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a korosztály jelentősen hozzájárult a játék későbbi hazai fejlődéséhez, jelentősége a 60-as évekig is kitartott.

Azt sem felelőtlenség állítani, ha nincs ez a sikeres válogatott, és nincs példaképfunkció, akkor az Aranycsapat fejlődése sem jut el magas szintre.

De maradjunk még 1938-ban. Az a csapat Holland-Indiát és Svájcot felülmúlva rögtön eljutott a négy közé. Svájcban magasan jegyzett futball volt abban az időben, a Nemzeti Sport nem véletlenül írta tudósításának címében: 

Óriási feladatot oldott meg pompásan a magyar csapat.

Az ajánlóban tudatják: védelmünk remekelt a szabálytalan pálya ellenére is, a csapat pedig duzzad az erőnléttől. 

Az elődöntőben a Nagy József vezette svédeket még magabiztosabb játékkal, 5:1-re múlta felül.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja, Bauwens annyit mondott, a magyarok még nagyobb arányban is nyerhettek volna.

"Szép kombinációkkal, könnyedén érték el góljaikat." 

Dietz értékelésében azt emelte ki, hogy a kapusnak nagy szerencséje volt, mert 4-5 esetben szerencséje volt, és nem rajta múlt a hárítás. 

Zsengellér elismerte, a második félidőben már egy kicsit spóroltak, hiszen várt rájuk a döntő, és nem akartak kifulladni.

A másik ágon Brazília-Olaszországot meccset rendeztek. A brazilok kissé érthetetlenül nem a legjobb összeállításukban játszottak, így is csak 2:1-re kaptak ki, de ezzel együtt nem játszhattak döntőt.

A magyarok a rendőrkapitányból szövetségi kapitánnyá avanzsáló dr. Dietz Károly a megnyert elődöntő után arról is beszélt, a győztes csapaton nem változtat, aztán váratlanul mégiscsak megtette.

Volt játékos, Sas Ferenc, aki azt állította évekkel a finálé után, hogy Mussolini nyomására nem tette be centernek Toldi Gézát. Sas a háború előtt Argentínába ment, ott futballozott, ott is halt meg 1977-ben.

Más csapattag szerint is volt külső nyomás, politikai befolyásolás. Tény, Szendy Károly Budapest polgármestere meglátogatta a fináléra készülődő magyar csapatot. Hogy pontosan, milyen üzenetet vitt magával, ma már jótékony homály fedi, bár a visszaemlékezésekből leginkább az derült ki, hogy nem szabadott az akkor igazán mély olasz-magyar-német barátságot, hogy holmi futballkonfliktus veszélyeztesse.

Az első bécsi döntés előtt voltunk, a területi revízióhoz nagy szükség volt az említett nemzetek összhangjára.

Dietz végül három fradistát hagyott ki. Minden csapatrészből egyet.

A középcsatár Toldi mellett az egri születésű, 33 éves Turayt a középpályáról - a vb idején már a Hungáriában játszott -, és Korányit a védelemből. A csapatnak esélye sem volt a sikerre, 4:2-es vereséget szenvedett.

Toldi mellőzésének hivatalos indoka az volt, hogy heves mérsékletűnek tartották, és attól féltek, hogy a pályán összeverekszik valakivel. Az olaszok egyébként megkönnyebbültek ettől a döntéstől, mert termete miatt is tartottak tőle. Vinczétől nem. Amikor felmerült, hogy Balogh legyen inkább a helyettes, akkor is a túlzott keménysége volt az indok. 

Amikor meghallotta a középpályás Turay, hogy nem kezd a barátja, önmaga kérte kihagyását fáradtságra hivatkozva. Itt érdemes visszagondolni, hogy a sportlap nagyszerű erőnlétről írt. És hát aligha volt valaha a sporttörténelemben, aki élete legnagyobb meccse előtt kimerültségre panaszkodik.

Korányi kőkemény bekk volt, az ő félretolása sem igazán magyarázható észérvekkel. 

A döntőben a meggyengült csapatot a jobban képzett olaszok végig dominálva verték, így megvédték négy évvel korábban kivívott elsőségüket.

Itthon nem felejtették el a húzásokat

Miután a válogatott hazatért, ünneplő tömeg fogadta a Keleti pályaudvaron a csapatot, de amikor meglátták Dietzet, átváltott a hangulat, és egyre nagyobb lett a feszültség.

„Mondjon le! Mondjon le!”

– üvöltötték, és az MLSZ akkori elnöke, Usetty Gyula beszédét kétszer is megszakította a kórus. Amikor belefogott újra mondandójába, akkor is a távozást követelő skandálás fojtotta el a hangját. Dietz felesége könnyezett.

A fogadás után spontán tüntetések is kialakultak a pályaudvar környékén, amit a határozott rendőri fellépés nem hagyott tovaterjedni. 16 évvel később, a berni vereség után nagyobb felkelés volt, Sebes Gusztáv kapitány gyerekét meg is verték, maradandó sérüléseket szerzett.

Dietzet nem támadták meg, mert egy oldalkijáraton elhagyta a pályaudvart, így a dühödt tömeg nem tudta kitölteni a haragját rajta.

Másnap úgy nyilatkozott, hogy

"nálunk már halálra keresik azokat, akik egy világbajnokságon csak a második helyre futnak be."

Arra kérte a drukkereket, emlékezzenek arra is, hogy ő vezette a döntőig a csapatot. Egy hét múlva öt pontban reagált a vádakra, mindent cáfolt, Korányi szerinte sérült volt, Toldi pedig nem volt jó formában. Tagadta, hogy szándékosan adott volna rossz taktikai utasításokat.

Dietznek nem a vb-döntő volt az utolsó meccse, hosszas tanakodás vállalta a folytatást, de már alig volt győztes meccse. Az 1942-es Japánba tervezett vb-t pedig elsodorta a háború, a magyar válogatott a legnagyobb esélyesként utazott volna.

  • A kapitányt elfogták a nyilasok, Mauthausenbe hurcolták, majd a kommunisták internálták a háború után, miután visszatért Bodrogkeresztúrról, Piliscsabán lett éjjeliőr. 1969-ben halt meg. Ő tette be először a válogatottba azt a Sebes Gusztávot 1936-ban, aki később szintén vb-ezüstig jutott. 

Az 1938-as csapatból sokan külföldön folytatták, dr. Sárosi és Zsengellér még 1948 előtt Olaszországba ment, előbbi a Juventus játékosa majd edzője lett például.

A csapattagok igazi neveit is kinyomozták a könyv szerzői, amiből kiderül, a soknemzetiségű Monarchia ebben a csapatban is továbbélt például.

  • Szabó (Steinbach) - Bíró (Bier), Korányi (Kronenberger) - Szalay, Turay, Lázár - Sas (Sohn), Sárosi (Stefancsics), Toldi (Tunigold), Zsengellér (Schönkeller), Titkos (Titschka)