Futball-vb 2022 Futball-vb 2022

Horvátország Horvátország

Déli szomszédunk az előző tornán igen magasra helyezte a lécet saját magának, amelyet csak egy aranyéremmel tudna megugrani, tekintve hogy 2018-ban döntőt játszhatott Moszkvában. És bár a franciákkal szemben 4–2-re elbukta, minden idők legjobb vb-szereplését produkálta, felülmúlva ezzel a legendás Davor Suker fémjelezte együttes 1998-as bronzérmét.

Bár az akkori csapatból olyan kulcsjátékosok mondták már le a válogatottságot, mint Ivan Rakitic vagy Mario Mandzukic, az együttes legnagyobb sztárja, az aranylabdás Luka Modric még ott van a keretben, ahogy a Tottenhamben ismét magára találó Ivan Perisic és a korábban Liverpoolban futballozó Dejan Lovren is.

A horvátok független államként történetük ötödik világbajnokságára készülhetnek – 1990-ig Jugoszlávia részeként szerepeltek a tornákon –, és eddig felemás a mérleg: kétszer kiestek a csoportból, kétszer pedig a dobogón végeztek.

A válogatott szövetségi kapitánya Zlatko Dalic, aki azon szakemberek táborát erősíti, akik játékosból avanzsáltak edzővé, utóbbi területen azonban jóval sikeresebbek. A vb-ezüstérem mellett idén is volt már egy nagy sikere az együttessel: Dániát, Franciaországot és Ausztriát megelőzve megnyerték a csoportjukat az A divízióban, így készülhetnek a jövő évi négyes döntőre.

Alighanem a 4-1-4-1-es formációban láthatjuk majd a pályán a futballistákat, méghozzá az alábbi kezdővel: 

LIVAKOVIC (DINAMO ZAGREB) – SOSA (STUTTGART), GVARDIOL (RB LEIPZIG), SUTALO (DINAMO ZAGREB), JURANOVIC (CELTIC) – BROZOVIC (INTERNAZIONALE) – PERISIC (TOTTENHAM), MODRIC (REAL MADRID), KOVACIC (CHELSEA), MAJER (RENNES) –KRAMARIC (HOFFENHEIM).

FIFA-világranglista: 12. hely
Eddigi világbajnoki szereplések: 4
Legjobb szereplés: ezüstérem (2018)