Husztit akarja az UEFA-kupa-győztes
További Átigazolások cikkek
A német Blikk értesülésére hivatkozva több internetes portál is lehozta a hírt, miszerint a Hannover magyar középpásáért, Huszti Szabolcsért bejelentkezett az UEFA-kupa címvédője, a szentpétervári Zenit. A 25 éves balszélsőnek két hónapja új szerződést kínált jelenlegi klubja, ám azt Huszti nem fogadta el, és menedzserével együtt folyamatosan új csapat után kutatnak.
Bár szóba került a Tottenham (a londoniak megfigyelője a Hertha ellen meg is nézte a játékost), és az Everton is puhatolózott a 28-szoros válogatott középpályás ügyében, egyik lehetőségből sem lett semmi. Időközben a Hannover részéről a sportigazgató Christian Hochstätter türelmetlenül várja, hogy játékosa elfogadja-e a klub által ajánlott évi 1,6 millió eurós szerződést.
Ennek ellenére a tavaly – részben Huszti remek játékának és 10 góljának köszönhetően – történetük legjobb eredményét elérő hannoverieknek nem lenne ellenére a középpályás eladása, hiszen saját honlapjuk szerint a klub legértékesebb mezőnyjátékosáról van szó, akinek ráadásul jövőre lejár a szerződése, tehát később ingyen távozhatna.
A jelenleg 6,5 millió euróra tartott Husztinak lassan döntenie kell a sorsáról, bő két hét múlva megkezdődnek a Bundesliga (és az angol bajnokság) küzdelmei, de még ennél is közelebb van a Bajnokok Ligája-nevezések határideje. Ha pedig valós a Zenit érdeklődése, ez a dátum is komolyan érintheti a magyar középpályást.
A játékos ügynöke, Filipovics Vladan az Indexnek elmondta, sok konkrétumról nem tud beszámolni, de megerősítette az oroszok érdeklődéséről szóló hírt. Ugyanakkor a Zenitet a „rengeteg érdeklődő egyikének” nevezte, majd hozzátette, mivel a játékosnak szerződése van a Hannoverrel, nem zárható ki az sem, hogy mégis a Bundesligában folytatja. Annak ellenére, hogy több angol érdeklődő is képben van még.
Bár Husztit jelenlegi csapatának honlapja is középpályásnak jelöli, láthattuk már balhátvédet is játszani. Erwin Koeman szövetségi kapitány pedig legutóbb csatárként küldte pályára a válogatottban, a gyors és erőszakos játékos remekül megállta a helyét egy sorral feljebb is.
Fülöp nem járt szerencsével
A Sunderland magyar válogatott kapusa, Fülöp Márton engedélyt kapott edzőjétől Roy Keane-től, hogy tárgyaljon más csapatokkal. A kezdőből kiszorult kapus sorsáról a hírek szerint meg is egyezett a Sunderland és az első osztály újonca, a Stoke City, de a játékossal nem tudtak dűlőre jutni, így Fülöp várhatóan marad Keane csapatában.Ez csak azért érdekes, mert ahogy korábban is megírtuk, a Zenit borzalmas szezont fut az orosz bajnokságban, viszont hamarosan a Bajnokok Ligájában kell helytállnia, és ezt várhatóan az átigazolási szezon egyik sztárja, Arsavin nélkül kell megtennie. A magyar és az orosz balszélső játéka között eltéveszthetetlen a hasonlóság, valószínűleg Husztinak nem okozna gondot egy sorral feljebb bizonyítani kivételes képességét.
Az orosz bajnoknál anyagi akadálya aligha lehet a magyar játékos leigazolásának, és mostani bérének megemelése sem okozhat problémát. A kérdés már csak az, valóban Husztival kívánják-e pótolni a várhatóan heteken belül vagy a Barcelonához, vagy az Arsenalhoz távozó Arsavint.