Mendieta Bilbaóba tart

MTI
A Marca értesülése szerint a spanyol elsőligás Athletic Bilbaóban folytatja pályafutását Gaizka Mendieta, a Lazio labdarúgója.

A madridi szaklap úgy tudja, hogy a Bayern München ellen elvesztett tavalyi BL-döntő után Valenciából Olaszországba szerződött középpályás az idény végéig szerepel kölcsönjátékosként a baszk csapatban.

A 27 éves irányító Rómában még nem szolgálta meg 48 millió eurós vételárát: rossz formája miatt többnyire csak a cserepadon kapott helyet.

A bilbaói klub kizárólag baszk futballistákkal igyekszik erősíteni, s a helyi születésű Mendieta beleillik ebbe a szemléletbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04