Puskásné nem tud az érkező húszmillióról
A legnagyobb brit konzervatív napilap, amely az elmúlt időszakban több cikket szentelt a nyári mérkőzés anyagi hátterének, kedden egyenes idézet formájában közölte Erdős Lászlónak, a meccset szervező TrendSport Kft. képviselőjének nyilatkozatát, amely szerint a Puskás-család a jövő héten megkapja az 56 ezer fontnak megfelelő összeget (húszmillió forintot). Erdős László szerint a család az összeg "egy részét" már megkapta.
A The Daily Telegraph keddi cikke szerint azonban Puskás Ferenc felesége kitart azon álláspontja mellett, hogy őt az augusztusi mérkőzés óta eltelt nyolc hétben senki nem kereste meg. A brit lapban idézett TrendSport-nyilatkozat szerint a Puskás család - mivel Puskás Ferenc egyike a Nemzet Sportolója címmel kitüntetetteknek, és ezért a kormánytól havonta csaknem ezerötszáz font (félmillió forint) juttatást kap - "soha egyetlen fillért sem fizetett" Puskás kezeléséért.
A keddi The Daily Telegraph szerint azonban Puskásné ezt is vitatja, mondván: ő fizeti a külön fizikoterápiás és egyéb kezeléseket, jóllehet ezek összegét nem kívánta felfedni.