Puskás Ferenc nevét veszi fel a felcsúti utánpótlás-akadémia
Minderre ünnepélyes keretek között november 26-án, vasárnap kerül majd sor Felcsúton, ahol egyúttal az Évszázad mérkőzéséről, a híres londoni 6:3-ról is megemlékeznek a futballvilág neves képviselői az 1953-as angol-magyar találkozó 53. évfordulója alkalmából.
Ettől a naptól Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia lesz a neve a Felcsúton működő létesítmény-együttesnek, amely az idén ősztől bentlakásos kollégiummal bővült a felcsúti futballklub legtehetségesebb középiskolás korú játékosai számára.
Puskás Ferencné a szerződés aláírása kapcsán elmondta: "Örülök, hogy a sportág számára fontos létesítmény születésében működhettünk közre a magunk szerény eszközeivel. Megtiszteltetésnek vesszük, hogy az akadémia ezentúl Puskás Ferenc nevét viseli majd, és fontos felhívnom a figyelmet arra, Öcsi is mennyire büszke lenne, ha egészségi állapota megengedné, hogy személyesen köszönhesse meg ezt a kitüntető figyelmet."
"Számára mindig is a gyermekek nevelése, az ő fejlődésük és boldogságuk volt a legfontosabb. Így hát külön öröm, hogy a gyerekek, a fiatalok számára épült létesítmény, és az ő képzésüket segítő műhely az, amely a férjem nevét viseli mostantól Felcsúton" - tette hozzá