![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Beckham túl van az első amerikai edzésen
"Nagyszerűen viselkedett velünk. Már korábban is azt hallottam róla, hogy remek ember, de most személyesen is meggyőződhettem erről" - áradozott a Real Madridtól érkező középpályásról Landon Donovan, a Galaxy eddigi első számú játékosa. "Azt hiszem, egy kicsit meg volt illetődve, de mindenki visszafogottan viselkedik első alkalommal egy új közegben."
Az öt évre 250 millió dollárért Kaliforniába szerződött 32 éves szupersztár első, mindössze 45 perces edzését ezer rajongó nézte végig. Beckham bedagadt bal bokája miatt társaitól külön gyakorolt, elsősorban erősítő gyakorlatokat végzett és passzolgatott.
A sérülés nem komoly, ám könnyen elképzelhető, hogy meghiúsítja a bálványozott sztár szombatra tervezett bemutatkozását, amikor a Galaxy az angol FA Kupa-győztes Chelsea elleni lép pályára.
"Természetesen mindannyian azt szeretnénk, ha szombaton ott lehetne a pályán, ám semmiképpen sem fogunk egy komolyabb sérülést megkockáztatni" - nyilatkozta Frank Yallop, a Los Angeles vezetőedzője.
A Beckham körül az Egyesült Államokban kialakult hisztérikus állapotokat jól érzékelteti, hogy az ESPN televíziós csatorna a szombati barátságos meccsen két kamerát akar az elsőtől az utolsó percig rajta tartani.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)